„Ez nagyon jó lesz, rengeteget készültem!” – írta nekünk tegnap Kriszti, amikor is éppen Spanyolországba, Madridba tartott az ott megrendezésre kerülő NAC világbajnokságának versenyére.
Talán még sosem volt ilyen jó formában a szépséges fitnesz modell, úgyhogy mindenképpen reményteljes helyezést vár magától. Nem titok, hogy hosszú volt az út idáig, hiszen mindenki tisztában van vele, a fitnesz versenyzés szubjektív sport. Itt nem arról van szó, hogy adott időn belül teljesíteni kell egy távot, van egy rajt és egy célvonal, ahol tulajdonképpen a Te teljesítményed határoz meg mindent. Itt arról van szó, hogy ahány bíró szemlél téged a színpad elől, annyi különböző személyiségnek, ízlésne és igen, éppen aktuális érzelmi állapotú ember pontozásának vagy kitéve mindössze pár perc alatt.
Füzi Kriszti mintegy 4 éve döntött úgy, hogy belép a fitneszversenyzés világába. A legtöbb versenyzőről elmondható, hogy általában egy nehezebb időszakon való túllépés után vágnak bele a versenyszerű felkészülésbe, nem volt ez másként a fiatal sportolónőnél sem. Az elmúlt években rengetegszer tette magát próbára versenyeken, és van amikor kirobbanó örömmel, van amikor benne rejlő csalódottsággal lépett le a színpadról.
Kriszti kezdetben a fitnesz modell kategóriákban, és fitnesz számokban indult, ami nemcsak egy színpadi felvonulást jelent, hanem egy saját koreográfia alapján előadott gyakorlatot is. A mostani világbajnokságon pedig miss shape 30 év alatti kategóriában lép a reflektorfényekbe.
30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!
Felmerülhet benned a kérdés, mi motiválhatja az embert arra, hogy évekig ennyire szélsőséges életmódot folytasson és bírja a versenyzéssel együtt járó megpróbáltatásokat. Nos, ez egy életforma. Nem kell a fitneszversenyzőket megérteni, elég egyszerűen csak csodálni és elismerni azt, amit csinálnak. Bizony, ez egy teljes embert igénylő életmód. Nemcsak az edzések számítanak, sőt, láthatod, hogy az a napi 2-3 óra milyen kis aránya a 24 órának. Nagyon fontos a táplálkozás, az, hogy 3-4 óránként megfelelő tápanyagokkal ellásd a szervezeted, illetve ugyanilyen meghatározó a megfelelő pihenés is. A felkészülés ideje alatt 100%-osan ott kell lenned fejben 0-24-ben!
Milyen egy fitnesz modell versenyző étrendje?
Egy szóval is jellemezhetnénk, unalmas. Mondhatnánk azt, hogy változatos, könnyen tartható, de egy versenydiéta más. Az alapok ugyanazok, de fontos az időzítés, a tápanyagok arányának megválasztása, még kiemeltebb módon szükséges a táplálékkiegészítők alkalmazása. Neked nem kell ezt tartanod, elegendő, ha betartod az egészséges táplálkozás alapjait, hiszen így kihozhatod magadból a legjobb formádat. Előző versenyén azért elkaptuk Krisztit, hogy adjon pár étkezési tippet nekünk!
Nagy reményekkel úton a világbajnokságra!
3 héttel ezelőtt Kriszti megnyerte a Bodysport versenyének abszolút kategóriáját. Ez azt jelenti, hogy minden számban első helyen végzett versenyzőket összevetik, és választanak egy abszolút bajnokot, így ez Kriszti számára már egyenes út volt a NAC VB-re.
Ilyenkor bizony nem is tűnik olyan hosszúnak ez a 21 nap, és nem is igazán van lehetőség kilengésre sem. Szigorúan tartott diéta és edzés jellemzi minden egyes napot. Természetesen egy kis csalás belefér, főleg és főleg a verseny utáni jutalmazó falatok esnek a legjobban ilyenkor.
„Mamikám hazavárt!”
Az idő hamar eljött, Kriszti pedig már úton van Spanyolország felé, ahol élete legjobb formájával léphet a világbajnoki címért versenyzőkkel egy színpadra.
Hajrá Kriszti, nagyon szorítunk Neked!
Végezetül pedig néhány kép a gyönyörűséges abszolút bajnok fitneszversenyzőről. 🙂