Fitness modell versenyfelkészülés – amikor már csak két hét van a versenyig

Két hét múlva itt a FitBalance, vagy a rendezvény forgatagában, vagy a Peak standnál találkozhatunk, miközben az irigyelt alakú fitness modellek a színpadon versenyeznek. Vajon hogyan telnek a lányok napjai két héttel a verseny előtt?

A tavaszi versenyekre már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a felkészülés, a formába hozás időszaka. Ennek alapja azonban a szükséges izomtömeg megléte, amit bizony a szürke téli napokban kellett felépíteni. A szálkásítás, a csúcsforma megszerzése már nem az izomtömeg építéséről szól, hanem annak definiálásáról szól. Természetesen a 3 hónapos időszak folyamatosan nehezedő edzésekre, fokozatosan szigorodó diétára épül, de ennek ütemét és mértékét az fogja megszabni, hogy mennyi felesleg raktározódott el az izomépítés ideje alatt.

Fitness modell versenyfelkészülés

Ha Te is szeretnél bomba formába kerülni, akkor Neked ugyanúgy ezeket az elveket kell követned, mint a fitness modell versenyzők. Ha azonban 10-15 kiló túlsúly van rajtad, akkor a 3 hónap nem elegendő se Neked, se a modell lányoknak. Kétségtelen, hogy ennyi idő alatt le lehet fogyni, de ha túl drasztikus eszközökhöz folyamodsz, akkor az izomtömegből is veszíteni fogsz, és lehet, hogy a mérleg kevesebbet mutat, de a testösszetételed nem feszes, izmos lesz, hanem puha, tónustalan.

A formába hozó edzéstervben a heti 5 Palatinus_Team_modellekalkalommal végzett másfél órás súlyzós edzések mellett a kardióedzések is központi helyet kaphatnak, nem ritka a heti 5-6 alkalommal végzett 60 perces zsírégető-kardió edzés. Ennek mértékét természetesen a meglévő zsírmennyiség, és a versenyző zsírbontási adottsága határozza meg.

A fitness modell versenyzők versenydiétájában is az alacsony szénhidrát-, és zsírbevitel mellett a magas fehérjetartalom fogja biztosítani a kemény izomzatot, ahogy a Te hatékony alakformáló diétádnak is ez az alapja.

A táplálék kiegészítők a versenyfelkészülés legnagyobb segítői, a BCAA-Glutamin vezető szerepe mellett a zsírégetők, és a termogén energizálók is azt biztosítják, hogy a kellő tápanyagbevitel mellett az energiaszint is segítse az edzést.

Ez Neked sem újdonság, igaz?

Két héttel a verseny előtt még van lehetőség pár napig növelni a zsírégető edzések időtartamát, gyakoriságát, csökkenteni a napi szénhidrát mennyiségét, ahogy Neked is, ha a fejlődésed ütemével nem vagy elégedett.

A kemény edzéseken és a szigorú diétán kívül már a színpadi megjelenéssel is sokat kell foglalkozni, az alapállás, a színpadi mozgás gyakorlása mellett a versenycipő, és a versenybikini beszerzése is fontos feladat. A csillogó strassz köveket vagy a varrónővel varratják fel a lányok, vagy ők saját maguk díszítgetik a falatnyi bikinit.

A verseny hete pedig az izgulás mellett nagyon speciális felkészülést rejt magában, amitől a fitness modell versenyzők valóban csúcsformába kerülnek.

Te mit tennél meg azért, hogy az álomalakodat elérd?

fitness_modell_versenyzes

Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Fitness modell versenyfelkészülés – amikor már csak két hét van a versenyig
3 szavazat, 3.67 átl. szavazat (76% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Fitness modell versenyfelkészülés – amikor már csak két hét van a versenyig
3 szavazat, 3.67 átl. szavazat (76% pont)
5069
Blog
, ,