-+=
Olvasási idő: 2 perc

A kezdők gyakran esnek abba a hibába, azt hiszik a futás csak annyiból áll, hogy felveszik az egyik kényelmesnek tűnő cipőjüket és már róják is a köröket. Valóban nem nagy ördöngösség, ám ettől egy kicsit többről van szó. Ha hosszú távra tervezel, és szeretnél még hónapok múlva is futni, (nem pedig sérülésekkel foglalkozni), akkor érdemes az alábbi tanácsokat megfogadnod.

Futás

1. Kezdd sétával!

carnitin_noi_fbNagyon fontos, hogy ha még soha nem futottál (illetve a futással még csak köszönő viszonyban sem voltál), akkor inkább sétával kezdd, hiszen ezáltal megerősödnek azok az izmok és ízületek, amelyek a futásnál is fontosak lesznek. Ha kihagyod ezt a szakaszt, akkor nagyobb lesz a kockázata a sérülések kialakulásának, ami hamar a kedvedet szegheti. Előzd meg ezt, légy türelmes és fokozatos!

2. Ne feledd a bemelegítést és a nyújtást!

Az edzés mindig bemelegítéssel kezdődik és nyújtással fejeződik be, s ehhez érdemes már az elején (a sétás szakasznál) hozzászoknod. Nemcsak gyorsabb lesz emiatt a regeneráció, hanem megelőzhető ezzel a sérülések kialakulása és jelentősen javulhat a mozgáskoordináció is. Ugye érted már, miért érdemes időt szánni a nyújtásra?

33% OFF a stressz elleni termékekre!

3. Szerezz be egy lábadnak és futóstílusodnak megfelelő futócipőt!

A sérülések kialakulásának melegágya lehet az, ha rossz cipő van a lábadon, ezért érdemes legalább az első futócipődet szakboltban vásárolnod. Mára már több boltban ingyenes lábdiagnosztikai vizsgálatot is kérhetsz, amellyel biztosan megtalálod a számodra leginkább megfelelő cipőt.

Kezdő futó

4. Figyelj a technikára!

A futótechnika mindenkinél egyedi, akár egy ujjlenyomat. Vannak azonban olyan általános „szabályok”, amelyekre érdemes törekedni. Melyek a legfontosabbak?

  • Figyelj az egyenletes légzésre!
  • Törekedj az egyenes testtartásra!
  • Ne hanyagold a karmunkát sem!
  • Engedd le a vállaid!
  • Figyelj arra, hogy karodat és válladat lazán tartsd!

Manapság már több futóklubhoz is csatlakozhatsz, ahol nemcsak elsajátíthatod a helyes futótechnikát, hanem új barátokra és futótársakra tehetsz szert!

5. Fő a fokozatosság!

Ha ráérzel a futás ízére, akkor nem csoda, ha egyre többet szeretnél, de a saját egészséged érdekében fontos, hogy figyelj a fokozatosságra. Bármennyire is úgy érzed, hogy meg sem kottyan a heti 4-5 futás, eleinte maradj inkább a 2-3 alkalomnál, és próbáld meg a futások között teljesen kipihenni magad. Bár a legtöbben a táv hosszúságában mérik a „futótudásukat”, eleinte próbálj meg inkább az idővel játszani (azaz inkább +5-10 perccel fuss hosszabbakat, mintsem 5-10 kilométerekkel).

Készen állsz? Futásra fel!

kezdo-futo-futas-tippek

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!