-+=
Olvasási idő: 3 perc

A legtöbb ember életében eljön az a nap, amikor elkezd az álla alatt nőni a tokája. Lehet, hogy már nálad is eljött ez a nap. Ha igen, akkor gondolom már elgondolkodtál, hogy mitől jelenhetett meg, hiszen egészségesen étkezel, rendszeresen mozogsz, így biztos csak az idő és a gravitáció lehetett a kiváltó ok. A toka megjelenését sok dolog előidézheti, de a kiváltó októl függetlenül fel tudod vele venni a harcot.

Amikor már elkezd aggasztó méreteket ölteni az áll alatti terület, akkor jöhetnek bevetésre a különböző praktikák. Elkezdesz garbós felsőket, sálakat hordani, és a képeken mindig próbálsz olyan szögbe állni, hogy ne látszódjon. Ezek persze nem végleges megoldások a problémára és nem is minden élethelyzetben használhatók. Szerencsére a tokával eredményesen lehet felvenni a harcot és még kés alá se kell feküdnöd.

Mitől alakul ki a toka?

Az áll alatti terület megereszkedését legtöbb esetben a túlsúly okozta zsírfelhalmozódás okozza, de megjelenhet az idő múlásával is. Ahogy öregszel a bőröd egyre kevésbé lesz rugalmas, így megnyúlhat. Ezekre a problémákra pedig megoldást jelenthet a megfelelő tornáztatás. Ha a Te esetedben a túlsúly miatt jelent meg a toka, akkor első körben az étrendedet kell újragondolnod. Minél kevesebb hizlaló ételt kell enned, hogy megálljon a tested raktározása. Emellett az általános edzésekkel kell rávenned a tested arra, hogy a felhalmozódott készleteket leépítse.

A közvetett ráhatás mellett pedig fontos a közvetlen ráhatás is. Az ereszkedés egyik fő oka az áll körüli izomzat elernyedése. Ha erősíted ezeket az izmokat, akkor sokkal tónusosabbá fog válni a nyaki, áll alatti rész. Ennek egyik legegyszerűbb, és nap közben is alkalmazható módszere a rágózás. A rágógumi rágása tornásztatja a rágóizmokat. Egy hosszabb rágózástól akár izomláz is lehet az izmaidban, amit biztos Te is tapasztaltál már. Ez a módszer az egyik leghatékonyabb, csak arra figyelj, hogy mindig cukormentes rágót használj.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Az izomzat erősítésének egy másik módja az áll és nyaki izmok erősítése. A legegyszerűbb módja ennek a jól ismert fejkörzés. Lehajtod a fejed, és lassan egyszer jobbra, egyszer balra körbeforgatod. Ennél hatásosabb módszer, ha a fejedet hátradöntve, hogy a plafont nézd, kinyitod a szád, és 5-5 másodpercre megfeszíted a nyaki izmaidat. Ezt ismételd meg 5-10 alkalommal, majd pihentesd egy kicsit a nyakad. A plafon nézése közben több mozdulatot is kipróbálhatsz: Öltögesd a nyelved a plafon fele, döntögesd jobbra-balra a fejed Az edzéseket eszközökkel is segítheted. Szerezz be egy akkora szivacs labdát (stressz labda), ami éppen befér az állad alá, és a fejed lehajtásával nyomd össze azt. Ugyanezt a módszert alkalmazhatod úgy is, hogy a labdát a válladhoz rakod, és a fejed oldalra döntögeted.

Az edzések mellett különböző házi készítményekkel is hozzájárulhatsz a toka eltüntetéséhez. Az egyik legjobb erre a célra a kókuszzsír. A kókuszzsír folyékonnyá melegítésével, majd a nyakadba masszírozásával növelheted a bőr rugalmasságát. Ezt érdemes naponta legalább kétszer megtenni, egyszer reggel még fürdés előtt, egyszer pedig este mielőtt lefeküdnél. A masszázs persze önmagában is jótékonyan hat a bőröd állapotára, azonban ezt különböző szerekkel tovább tudod fokozni. A kókuszzsír mellett a búzacsíra olaj; tojás, tej, méz, citromlé keverékéből készült krém; glycerin is hatékony lehet. De akár a sima tej is hatásos lehet. A tej alkotóelemei segítenek puhítani a bőrt, és szép, természetes csillogást biztosít neki.

Természetesen a különböző élelmiszereket nem csak külsőleg használhatod. A zöld tea például olyan antioxidánsokat és különböző más összetevőket tartalmaz, amik gyorsítják az anyagcseréd, ezzel segítve pár plusz kalória elégetéséhez. A bőr rugalmasságát tovább fokozhatod E-vitamin tartalmú élelmiszerek (tojás, kukorica, csipkebogyó, dió stb.) fogyasztásával. Ezeken túl olyan kis változtatásokat érdemes eszközölnöd, hogy a liszteket teljes kiőrlésűre cseréled, csak friss alapanyagokból készíted el az ételeidet, kerülöd az olajban sült ételeket.

A toka megjelenésének számtalan oka lehet: az elhízás vagy pusztán a kor, de a kiváltó októl függetlenül pár egyszerű módszerrel meg tudod előzni, vagy visszafordíthatod a folyamatot. És akármelyik praktikát is válaszd (étkezés, edzés, masszázs) a tested hálás lesz érte, és cserébe nem csak csökkenő tokákat, de egészségesebb bőrt, testet is kapsz majd.

Toka

Toka eltüntetése

Forrás:

Phil Mutz: Quick and easy exercises to get rid of a double chin

Annette McDermott: How can I get rid of my double chin?

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.