Linda ismét 2. helyen egy nem tervezett kerékpárversenyen!
Linda ismét 2. helyen egy nem tervezett kerékpárversenyen!
Linda múlt heti, a sérülése óta első versenye után ismét egy alkalom, amikor a dobogó 2. helyére állhatott. Középtáv női 19-39 éves korosztály 2. helye és abszolút női 3 hely!
Linda múlt heti, a sérülése óta első versenye után ismét egy alkalom, amikor a dobogó 2. helyére állhatott. Középtáv női 19-39 éves korosztály 2. helye és abszolút női 3 hely!
-+=
Olvasási idő: < 1 percLinda múlt heti, a sérülése óta első versenye után ismét egy alkalom, amikor a dobogó 2. helyére állhatott.
“Ez egy nem tervezett verseny volt, csütörtök este derült ki, hogy pénteken reggel indulunk a szombati Kassa maratonra. Már sokat hallottam róla, hogy milyen jó ez a pálya, és bár nem kedvelem a maratonokat, éreztem, hogy nekem meg kell néznem ezt a versenyt!
Bár a heti edzést sem úgy építettük fel, hogy én szombaton versenyzem, így a lábam elég fáradt volt. Középtávon indultam, ami 51 km és 1560 m szintet tartalmazott. Életem legjobb versenye volt, minden percét élveztem. Gyakorlatilag aszfalton csak két ösvény átkötéseként mentünk. Viszont rengeteg egynyomos ösvény volt lefelé és felfelé is, ami helyenként technikás is volt így nem értünk rá unatkozni.
CSAK 1 FT! Minden 3. bármilyen termék. Vigyél bármit 1 FT-ért Szeptemberre! Használd ki!

A pályajelölés tökéletes volt, nem lehetett eltévedni és a célba érkezve sms-ben azonnal megkaptam az időeredményemet és a helyezésemet. Éljen a 21. század!
Középtáv női 19-39 éves korosztály 2. helyen, és abszolút női 3 helyen végeztem.”
Egy újabb nagyszerű teljesítmény Lindától, kíváncsian várjuk a folytatást…

Kerékpárverseny
Női kerékpárverseny
Sikerülni fog! Töltsd le a fehérjediéta étrendjét, olvasd át, és navigáld át az ÉLeted, egy karcsúbb és egészségesebb útra!
Szerkesztői megjegyzés: Van olyan szöveg, amelyet szeretnél, hogy átnézzünk? Weboldalunk több évtizedes archívummal rendelkezik, így egyes, régi tartalmak elavultak lehetnek. Ha olyan információt találsz, amely pontatlannak tűnik, kérjük, jelezd emailben: [email protected] Küldd el a bejegyzés linkjét, és minden visszajelzést kivizsgálunk. Köszönjük hogy olvasol minket! Szeretettel - Peak