-+=
Olvasási idő: 3 perc

A mai napig sokan vannak, akik szerint a gyermekével otthon lévő anya csak hisztizik, és nem tudja, jó dolgában mit csináljon, amikor elégedetlen a helyzetével és ezt szóvá is teszi. Már, ha egyáltalán mer beszélni róla. Sokakat feszélyez a társadalmi elvárások tömkelege, sőt bűntudatuk lesz, mert nem érzik magukat rózsaszín felhők között lebegni a gyerekek gondozásával töltött, sokszor bezártság érzetet keltő időszak alatt.

GYES-neurózis

De mi is az a GYES-neurózis tulajdonképpen?

Ugyan nem betegségről van szó, de fontos tudnod és elismerned ennek a jelenségnek a létezését, amely a szürke mindennapok, az újra és újra ismétlődő tevékenységek monotonitása miatt, és az új ingerek hiányának következtében alakulhat ki. Természetesen a hormonok is szerepet játszanak benne, de nem érdemes mindent erre fogni. Azt is figyelembe kell venned, hogy a hormonok vérben megjelenő mennyiségét a téged ért impulzusok, a stressz, a félelem is befolyásolják. Ugyanígy hatással van az ingerszegény környezet is, csak az sok esetben bizonyos hormonok szintjének csökkenését eredményezi. Azt viszont elég nehéz, sőt valószínűleg nem is tudod megállapítani, hogy a hormonszint ingadozás okozza a fásultságot, a bizonytalanságot vagy például a kiegyensúlyozottság, az érzelmi biztonság hiánya a felelős a hormonok kiszámíthatatlanságáért.

Szintén kiváltó ok, hogy a sokak által „az anyaság minden perce öröm” mantra és a rózsaszín vattacukros álomnak kikiáltott gyermeknevelés érzésével szemben, teljesen más dolgokat, az állandó fáradtságot, a monotonitást, a feladatok végtelen sorát tapasztalod. Emellett nehéz feldolgozni, hogy a mások által mondottakkal és a saját elvárásaiddal szemben egy olyan élethelyzetben találod magad, ami messze nem „habos torta”, ráadásul végtelenül hosszúnak is tűnik.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Szintén ok lehet a gyermekvállalástól, a szüléstől vagy a gyerekkel egyedül maradástól való félelem, a családi rossz minták miatt. Például, ha mindenkitől csak azt hallod, hogy a szülés mennyire borzalmas, nem fogsz tudni arra koncentrálni, hogy mekkora öröm egy új élet világra hozásának részese lenni. Később ezek az érzések, a bizonytalanság, a „nem tudom jól csinálni” gondolatok elhatalmasodhatnak, és valóban azt okozzák, hogy nem fogod tudni megoldani a gyereknevelés során fellépő problémákat, ettől pedig még rosszabbul érzed magad. Amennyiben ilyen negatív példák állnak a háttérben, ezeket, még, ha tudat alattiak is, érdemes akár szakember segítségét kérve időben felismerni és feloldani.

GYES-Neurózis kezelése

Mivel nem betegségről van szó, nem a különböző hangulatjavítók és antidepresszánsok szedése a megoldás. Ez egy állapot, amin lehet változtatni, de sokszor ehhez segítséget kell kérned, akár családon belülről, akár barátoktól, súlyosabb esetben szakembertől.

Első lépésként ki kell mondani a problémáidat. Jó esetben a családod támogatásáról biztosít, és együtt érez veled, segít, hogy kicsit kiléphess a pelenkázás-etetés-altatás Bermuda háromszögéből. Ha a szűkebb környezeted lekicsinyli a problémáidat, támogatás helyett ítélkezik, bűntudatot keltenek benned, és ezzel nagyon megnehezítik a helyzetedet, érdemes egy barátnővel, vagy szakemberrel elbeszélgetned, hogy ne maradj teljesen magadra. Nagyon fontos a lelki egyensúlyod helyreállítása. Ezt pedig leginkább úgy érheted el, ha csak rövid időre is, de kikerülsz az állandó nyomás, a kötelezettségek súlya alól. Ha a családod együttműködő, biztosan nem okoz gondot, hogy addig átvállalják a gyermekek felügyeletét, amíg tornázol, pihensz, találkozol a barátnőddel, elmész fodrászhoz, vagyis magaddal is törődsz. Heti néhány óra kikapcsolódás is hozzásegíthet ahhoz, hogy újra kiegyensúlyozott és vidám legyél, visszanyerd a rég elveszettnek hitt türelmedet és újult erővel és törődéssel fordulhass gyermekeid, családod felé.

Ha nincs lehetőséged elmenni otthonról, erősítsd meg a kapcsolataidat, hívd el rég látott barátnőidet, kedves rokonodat, kivel mindig is jól elbeszélgettél. Keress a környezetedben baba-mama klubbot, ahol egymástól is tanulhattok. Biztosan jót fog tenni a felnőtt emberek társasága, akikkel komoly dolgokról is lehet diskurálni.

Ne felejtsd el, hogy anyaságodtól függetlenül nő vagy, így szükséged van a pároddal kettesben töltött időre, a közös élményekre, mert ezzel nem csak a kapcsolatotokat, de a családi életetek alapjait is erősebbé teszitek.

Téged is érint a GYES – Neurózis?

Mature woman gives solace to crying adult daughter

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!