-+=
Olvasási idő: 5 perc

Vargáné Széles Teodóra szintén egy olyan fitt anyuka, aki nehézségei ellenére bebizonyította, hogy igenis, akár 40 éves kor után is el lehet kezdeni az életmódváltást. Határokat feszegetve, komfortzónából kilépve ott lehet állni a Fitnesz Modell Anyuka verseny színpadán. Teodóra faluban él, egyszerű körülmények között, konditeremben sosem volt, az otthoni edzések híve és mint mondja, ezt is nagyon szereti, ezzel is lehet nagyon szépen formálódni, illetve fittnek maradni. A rendszeresen beiktatott edzéseknek köszönhetően 44 évesen jobban érzi magát, mint 20 évesen testileg-lelkileg egyaránt.

fuzet-eletmodvaltasrol

Az életmódváltásról vezethetsz füzetet! Így pontosan látod majd, hol tartasz.

„Az én életmódváltásom pontosan 2014 márciusában kezdődött, melyről folyamatosan füzetet vezetek. Ebből az első év nem tudatosan történt, itt csak az volt a cél, hogy mozogjak, pörögjek, lekössem magam,  illetve jó kondiban legyek. Célom volt az is, hogy túllépjek a szomorúságon, ami abból eredt, hogy túl voltam 2 sikertelen lombikon a második férjemmel, akivel közös babát szerettem volna.

Nagyon el voltam keseredve, bár tudtam nem hagyna el így sem. A fiamat, aki  jelenleg  13 éves, teljes mértékben elfogadta és fiaként  kezeli, szereti, ami kölcsönös, de azt is tudtam milyen boldog lett volna a fiam is, ő is és persze én is, ha sikerül. Azonban az élet így akarta, nehezen, de el kellett fogadnom, fogadnunk. Sajnos ezt nem tudtam megadni nekik, ami miatt nagyon szomorú lettem. Bánatomban más utat nem találtam, így kezdtem tornázni, ami végül szenvedélyé vált. Az első évben semmi tudatosság nem volt benne, majd véletlenül rátaláltam Péntek Enikőre, akiről  sosem hallottam eddig, bevallom őszintén. Egy darabig csak szemezgettem a kisvideóival, aztán egyszer csak belekóstoltam.

fitnesz-anya-teodora

Sokszor nem a kilogramm számít, hanem a test-összetétel!

Eddig az étkezésre sem figyeltem annyira, aztán elkezdtem egyre többet olvasni erről is. Enikőnek köszönhetően nemcsak vékony, hanem izmos is akartam lenni. Így elkezdtem elfelejteni a mérleget, elkezdtem  figyelni az étkezésre, ami nem is nehéz mivel mindig szerettem az egészséges ételeket, csak éppen  erre hébe-hóba figyeltem előtte.

Sokszor voltak előtte étkezési rohamaim, ami annyit jelentett, hogy  rengeteg kekszet, nápolyit, sütit képes voltam megenni egészen rosszullétig. Sok-sok egészségtelen szénhidrát, süti. Ezektől azért nem híztam nagyon el, mert ez még jobban kihozta a meglévő migrénemet, mely csak gyógyszerrel volt kezelhető, így tudtam, hogy egészségtelen számomra.

Amióta megismertem Enikőt, elkezdetem  szeretni az izmot. Nem számít már hány kg vagyok, pedig jóval több, mint amivel eddig jól éreztem magam, azonban tudom ennek a nagy része izom és imádom. Talán 2 havonta megmérem magam puszta kíváncsiságból, de tartom azóta is ezt a súlyt.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Nagyon motivál az, hogy 42  évesen elkezdtem valamit, ami szerelemmé vált és boldogságot okoz. Ebben a korban is képes vagyok változtatni saját erőmből, tudok látható pluszt kihozni magamból minden nehézség ellenére.

Nem baj, ha nem jutsz el konditerembe, az otthoni edzéssel is szépen formálódhatsz!

Nekem nincs edzőm, nem járok konditerembe (sosem voltam), de ezt nem érzem hátránynak, én tökéletesen megelégszem az itthoni edzéseimmel. Próbálom színesíteni, rengeteg lehetőség van benne.

Nehéz fizikai munkát végzek, 3 műszakos gyári munka, nagyrészt fizikai, ahol ipari villanymotorokat szerelünk. Sokat állunk gyártósor mellett, sokat kell  olykor emelni, pakolni, figyelni, de nem mondom, hogy nem szeretem. Újabban  azt is  kisebb edzésnek fogom fel.

Mióta gerinc sérv kezdeti stádiumát megállapították nálam, ami kopással, ferdüléssel is együtt jár, még tudatosabban figyelek az edzések kivitelezésére.

fittanya-teodora

„Rengeteg kedves embert ismertem meg a sportnak köszönhetően!”

Örülök, hogy a problémáim ellenére elkezdtem az edzéseket, kitartottam, nem adtam fel és ennek köszönhetően sok-sok kedves emberrel ismerkedtem meg. Ők kárpótolják, amit a családtól, rokonságtól nem kapok meg. Sok-sok szuper élménnyel lettem gazdagabb.

Legnagyobb élményem, mikor Bogácson, a  strandon volt egy sport rendezvény, ahová szintén Péntek Enikő miatt mentem el (mint általában mindenhová ). Ott nevemen, Teonak szólított (ami számomra szívmelengető, már csak azért is hogy megismert, hisz őt millió ember veszi körül. Megérte elmennem, mert mikor épp egy edzést befejeztem, Enikőhöz odamentem, aki aranyosan megkért felmennék e vele a színpadra. Hadd ne mondjam, alig hittem el, egy álom vált valóra, sosem hittem hogy velem ilyen megtörténhet.

„Étkezésben figyelek a rendszerességre”

Étkezésben figyelek arra, hogy többször egyek, a rendszeresség meglegyen. Több hús, zöldség, minimális cukor, fehér liszt, de nem beteges szigorúsággal. Ha éppen valaki megkínál szülinapja alkalmából, megeszek ezt azt, vagy ha megkívánom, de nem úgy mint régen, amikor csak a mennyiség számított. Ami alap és igyekszem minél többet fogyasztani belőle, az a zabpehely, barna rizs, csirkemell, párolt zöldség, bulgur, hal, túró, víz, gyógytea. Ha tehetem édességnek inkább egy proteinszelet vagy készítek magamnak valamit egészségesebb hozzávalókból.

„A fitnesz Modell Anyuka verseny minden percét imádtam”

Tavasszal  megpróbáltam a  Fittanyu versenyt, amit Palatinus Tündének is köszönhetek. Meglepődtem magamon is, hogy tudtam kihozni még változást, bár tény, hogy oda még több kitartás, figyelem, akarat kellett, de minden percét imádtam. Megérte, sokat adott számomra. Tény hogy nagyon messze voltam helyezéstől, de én láttam a változást magamon, ami tetszett. Büszke voltam azért magamra hogy szinte minden  segítség nélkül csak magam, magamért képes voltam megcsinálni.

A lényeg, hogy örömmel sportolj! Élvezd!

Sosem késő elkezdeni az életmódváltást, de ehhez erős akarat, kitartás kell és hogy élvezze az ember amit csinál, ne legyen benne kényszer. Én élvezem, szeretem, imádom, mikor megcsinálok egy viszonylag nehéz edzést. Annyi öröm van benne, csak meg kell látni. Például, mikor sosem tudtál fekvőtámaszt csinálni, mára viszont már megy, ha  valaki észreveszi az izmokat rajtad, pedig nem 20 éves vagy és közelben sincs konditerem.

Sokszor olvasom, hogy sokan úgy érzik elvárja a világ most, hogy mindenki izmos, fitt, legyen, edzőterembe járjon, edzője legyen. Nekem erről az a véleményem, hogy ez egyáltalán nem így van. Így csak az él, ezt csak az csinálja, aki örömét leli benne  és ezt akarja. Aki jól érzi magát 80-vagy akár 100 kg-osan az legyen, attól ő még nem kevesebb. Semmivel sem kevesebb! Azonban aki változtatni szeretne azért tenni kell, magától semmi nem fog megváltozni, ez mindig csak rajtunk múlik, mit választunk. Ne higgyük el hogy vannak csodaszerek, csodagépek, csodapirulák. Nincsenek! Csak Te magad vagy! Csak is rajtad múlik!

 

A fitt élet nem a pénzen, a sok szabadidőn múlik, hanem a Te döntéseden!

Ne azért válts életmódot, mert úgy érzed, hogy a környezeted ezt várja el, hanem azért mert mi magunk ezt szeretnénk és örömünket is leljük benne. Engem sosem kényszerített senki, nem várta el senki, sőt lebeszéltek, feleslegesnek tartották és tartják is. Azonban én már ezzel nem foglalkozom, mert ez a gondolat lehúzna és ezt nem akarom már. Határozottan nem. Mindehhez iszonyú  türelem, hatalmas kitartás, hit, elszántság kell.

Hidd el, nem a pénzen múlik nem a sok-sok  szabadidőn, mert otthon nem kér pénzt senki  egy alapos tornáért, ami nem kell hogy 1 órát tartson és nem kell minden nap hisz a pihenő napok is fontosak. Én, ha nincs kedvem edzeni épp aznap, akkor azt a napot kinevezem pihenő napnak. Az étkezés sem lehet sokkal több, mint amit egészséges ételekre költünk, ha jobban átszámolnánk, ugyanannyit elköltünk  egészségtelenre. És nem kell hirtelen elhagyni mindent, csak fokozatosan.”

Teodóra példája is jól mutatja azt, hogy kitartással, akarattal, hittel minden elérhető, még akkor is, ha nem a legmegfelelőbb körülmények adottak számodra. Hiszen ha Te megfelelően állsz a körülményekhez, akkor a körülményeid is a megfelelő irányba változhatnak.

fittanya-teodora-csalad

Otthoni edzés

Péntek Enikő otthoni edzés

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!