-+=
Olvasási idő: 3 perc

Ismerd meg következő bátor, céltudatos anyukánkat, Martinát, aki két kisgyermek mellett készült fel a versenyre. Elmondja neked, hogy Ő hogyan csinálta, hogyan osztotta be az idejét úgy, hogy két kisgyermek mellett is az egészséges életmóddal sem kell szakítanod. Figyelj, mert tőle is sokat tanulhatsz!

Sport

Martina 26 éves, és egy 2 éves kislány és egy 4 éves kisfiú anyukája. A sport szinte mindig is jelen volt az életében, korábban duatlonozott, táncolt, de az igazi szenvedélyt az edzőterem hozta meg Martina számára.

“25 évesen két gyermek anyukájaként, tele narancsbőrrel, magamhoz képest súlyfelesleggel a tükörbe nézve nem éreztem jól magam. Nem csak a többi anyukához képest akartam csinos lenni. Azt szerettem volna, hogy aki nem tud szülői mivoltomról az is azt mondja, hogy ez igen. Először ez vitt le a súlyok közé.”

Sport kismamáknak

Kismamaként Te is sportolhatsz?

Kismamaként is nagyon motivált voltam, de sajnos csak elméleti síkon. Az első 3 hónapban nem mertem mozogni, ugyanis volt egy vetélésem és nem szerettem volna kockáztatni. Utána pedig azt éreztem, hogy mivel én most kismama vagyok nem feladatom a mozgás. Mindig is vékony testalkat voltam. Nem gondoltam, hogy a babavárás sokat változtat majd rajtam.

Ismerkedj meg a szép Martinával videóban is!

Vegyél 2-őt, a 3-ik INGYEN van a Peakshopban + vidd el a cukimentes ROLÓDAT IS!

Használhatsz táplálékkiegészítőket a terhességed alatt?

Táplálékkiegészítők közül a fehérjét már a szoptatás alatt elkezdtem inni, meg persze vitaminokat is szedtem. Nem voltam túl tájékozott e téren, így a verseny felkészülés alatt ismertem csak igazán meg milyen lehetőségeim vannak még, hogy látványosabb, sikeresebb legyen a felkészülés. Így kezdtem el BCAA-t és Glutamint is használni.

A sport, az ezzel járó tudatos táplálkozás és az anyaság hoztak egyfajta tudatosságot a mindennapjaimba. Így persze a gyerekek is kapnak vitamint minden nap és az ő étkezéseiknél is fő szempont a változatosság.

Az anyaság, anyai teendőid hogyan egyeztethetők össze a sporttal, az edzésekkel?

Gyerekek mellet sportolni mondhatnám én is, hogy nehéz, de igazán inkább csak elkezdeni. Engem feltölt. Sokkal energikusabb vagyok a gyerekekkel töltött idő alatt is. A mai napig gyakran nehezemre esik elindulni edzeni.. Eszembe jut, hogy fel kell öltöznöm, el kell mennem, vagy ha itthon edzem neki kell kezdenem. De soha nem volt, hogy megbántam volna azt, hogy igenis 8 óra munka és két gyerkőc lefektetése után nem lepihentem, hanem tettem valamit az egészségemért és a külsőmért.

Legtöbb esetben este 8 után jutok el a terembe, mikor már alszanak a gyerekek. Mivel dolgozom, próbálok az ébren töltött idejükből a lehető legtöbbet velük lenni. A párom nagyon sokat segít. Motivál, támogat. Ha nem jutunk el az edzőterembe segít otthon TRX-el edzeni. Látja ő is milyen pozitívan hat rám mentálisan és nem utolsó sorban esztétikailag is. Szerintem többet ad a mozgás, mint amennyit elvesz. Heti háromszor próbálom megoldani, hisz így a leghatékonyabb. Elsősorban súlyzós edzést végzek, de a TRX, futás és a többi mozgásforma sem áll tőlem távol.

Milyen élményed volt a versennyel kapcsolatban? Ősszel megpróbálod újra?

A versenyfelkészülés kicsit nehezebb volt, mint a hétköznapokban bevett edzéseim, táplálkozásom. Hiszen ez idő alatt heti 5-6-szor edzettem és „bűnözés” mentesen tartottam a diétát. Edzeni lejárni jó! Na de nekem, aki nagyon szereti az édességet a diéta nagy megpróbáltatás volt. A fehérjeturmix és az ebből készített finomságok voltak a „mentsváraim”. Természetesen mai napig napi szinten iszom őket. Nagyon izgalmas időszak volt. Voltak holt pontok, szuper időszakok.

A verseny napján azt mondtam ez volt az első és az utolsó. Ma viszont úgy néz ki, hogy ősszel újra elindulok. A saját komfort zónámból sikerült kilépni. 66 csodás anyuka közül sikerült a döntőbe kerülnöm. Szuper társaság jött össze. Büszkék voltunk rá, hogy a sok fitnesz modell között 1, 2 vagy akár 4 gyerekes anyukaként is megálljuk a helyünket. A párom, anyukám elismerő tekintete még magabiztosabbá tett. Na meg persze esti meseként a gyerekeknek elmesélni, hogy anya a színpadon állt.

Hogyan étkezhetsz hétköznapokon?

A mindennapokban is figyelj oda nagyon, hogy mit eszel. A legjobb, ha egyáltalán nem tartasz otthon cukrot, fehér lisztet, illetve ezekből készült ételeket. Nem kell grammokat méregetned, egyszerűen csak étkezz tisztán, tudatosan. Sokkal egészségesebb. És nem elérhetetlen. Ráadásul édességet és mindenféle finomságot el lehet készíteni egészséges hozzávalókból.

Hajrá!

martina-fitnesz-modell-anyuka

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!