Első triatlon versenyem-családapaként!

Két-három év futás és 1-2 év kerékpározás után tavaly ősszel – amikor véget ért a Peak street-workout átalakító programja – úgy döntöttem, hogy a gyerekkorom óta szinte elfeledett úszást is felelevenítve belekezdek a triatlon sport “tanulásába”. A legnagyobb feladat az úszás újratanulása volt, illetve beiktatása az edzések közé. Hova – kihez – mikor – melyik uszodába, stb. Néhány hét keresgélés után sikerült találnom egy felnőtt úszásoktatással is foglalkozó edzőt (aki a magyar para-triatlon válogatottat is edzi), és belevetettem magam a “mélyvízbe”. A kihívás nagyobb volt, mint gondoltam, de megküzdöttem vele.

Triatlon

Később utánaszámolva rájöttem, hogy több mint 30 éve nem úsztam néhány méternél hosszabb távot! Így lassan, fokozatosan, kb. fél év alatt jutottam el a 25 métertől pár száz, majd pár ezer méter folyamatos úszásig. Később rátaláltam a Kropkó Péter által vezetett IronMan 70.3 Triatlon Klubra, ahol azóta is rendszeresen edzem.

Egy triatlon verseny igen összetett dolog; eleve három sportágból áll, amire egyaránt szükséges edzeni, így igen időigényes sport, és megfelelő elszántságot és kitartást igényel. A három sporton felül pedig további igen fontos feladatokkal is számolni kell, aki egy versenyen sikeres szeretne lenni; elsőként a frissítés fontosságát emelném ki! Egyáltalán nem mindegy, mikor- miből-mennyit eszik-iszik az ember egy ilyen megmérettetésen! Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű izotóniás ital rendszeres fogyasztása az állóképességi sportolás közben! Valamint a hosszabb távú versenyeken energiaszeletek, vagy más szilárd, nagy energiatartalmú tápanyagok bevitele.

A három sport váltását is szükséges gyakorolni; mivel a ruházat cseréjére is szükség van, illetve az egymást követő sportok közötti gyors átállást a szervezetnek, izomzatnak is szoknia kell!

Az első verseny kiválasztása sem kis feladat; a helyszín és a távok figyelembevételével kell egy olyan eseményt találni, amely beleillik a felkészülésbe, nem terheli le túlságosan az embert, de azért megfelelő terhelést ad és tapasztalatot is lehet gyűjteni. Ezek után következik a hivatalos nevezés, valamint az utazás leszervezése.

Triatlon felkészülés

Az utolsó napokban igen alaposan, mindenre kiterjedően kell összekészíteni a három sportág kellékeit – erre sokan készítenek maguknak egy “check list”-et -, hogy minden időjárási és helyszíni körülményre fel legyünk készülve. A verseny helyszínén már csak azokat a kellékeket kell elrendeznünk, amiket ténylegesen használni fogunk. A depóba – a váltások helyszíne – előre be kell készíteni a szükséges ruhákat, kiegészítőket a megfelelő sorrendbe, hogy a verseny közben minél kevesebb idő alatt tudjunk váltani egyik sportról a másikra.

Ezek után már “csak” be kell öltözni az úszáshoz használatos öltözetbe (úszónadrág vagy triatlonos mez, neoprén ruha, úszósapkák, úszószemüveg) és várni kell a rajt izgalmas pillanatát. Amikor eldördül a rajtpisztoly, a víz szinte forrni kezd a sok embertől, akik az adrenalintól zubogó vízben elkezdenek tiszta erőből úszni, sokszor egymáson keresztül-kasul. Engem például egyszer orrba rúgtak, majd kicsivel később valaki átúszott a hátamon keresztbe, úgy hogy rendesen lenyomott a víz alá! Később azért, ahogy egyre jobban szétválik a mezőny az úszóteljesítményeknek megfelelően, rendeződik a káosz és könnyebbé válik az úszás, innentől már csak kisebb koccanásaim voltak más versenyzőkkel.

oliver-uszas-triatlon

Az úszást követően be kell futni a depóba – ami önmagában sem könnyű; a fekvő helyzetből rögtön “álló” futásra váltani, és közben elkezdeni levenni magamról a gumiruhát. Majd a depóban teljesen kibújni a ruhából, és a még vizes testre felerőszakolni a kerékpározáshoz szükséges ruházatot. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, nekem első bálozóként kb. 9 percembe telt mindez..!!

A bringázásnál is az első néhány perc azzal telik el, hogy az ember átálljon, megszokja a másféle mozgást. Hosszabb versenyeken itt egy monoton rész következik. Mivel a triatlonszabályai – néhány esetet kivéve – tiltják a bolyozást, 5-10 méteren belül nem tartózkodhat más versenyző, így az ember magára marad, de ezt egy triatlonista megszokja a hosszú magányos edzések alkalmával!

A kerékpár utáni sport-váltás – öltözködés szempontjából – már kicsivel gyorsabb, de maga az átállás a futásra, a körkörös tekerésről időt igényel. A futás közben már nem nagyon lehet szilárd táplálékot fogyasztani, csak iso ital és gélek fogyasztása ajánlott, mivel a gyomor ilyenkor már nem képest nagyobb “munkára”, a megfelelő folyadék fogyasztása viszont igen fontos része ennek a versenyszámnak is. Mindent összefoglalva, számomra a nyílt vízi úszás és az azt követő öltözködés volt a legszokatlanabb az első triatlon versenyem alkalmával.

Az igazi meglepetés akkor ért, amikor az eredményhirdetéskor kiderült, hogy a korcsoportos első helyezést szereztem meg a 45-50 kategóriában.

És Te, hogy haladsz a felkészüléssel?

triatlon-felkeszules-oliver

Vászondi Olivér

P. Csaba

P. Csaba

A Peak tartalomfejlesztőjeként dolgozom 2010 óta. A sport az életem része, és a Peakkel szorosan együttműködöm a férfi kiegészítők fejlesztésekor. Lassan 7 éve kizárólag a Peak-ben élek. Edző, és dietetikus vagyok.
P. Csaba
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások
Első triatlon versenyem-családapaként!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Első triatlon versenyem-családapaként!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)
809
Blog, Találkozz Velünk
, ,