-+=
Olvasási idő: 2 perc

Ez az érdekes téma sokakat foglalkoztat, hogy mégis mi lenne a helyes út, a húsok kerülése vagy pedig a húsok mértékkel történő, akár mértéktelen fogyasztása. Úgy gondolom erre a kérdésre a biológia adja meg a helyes választ! Át kell tekinteni az emberi test anatómiai felépítését, biokémiáját és tápanyagigényét, ami az evolúció során kialakult. Azonban vannak emberek akik azt vallják, hogy mióta vegetáriánusok, avagy vegánok sokkal jobb lett az életük, energikusabbak és boldogabbak.

Böjt

Kezdjük az elején. Tekintsük át a tápcsatorna felső szakaszának egyik fontos alkotóját a szájüreget, ezen belül is a fogakat. Az emberi fogazatot felépítése alapján a mindenevőkéhez soroljuk, mivel vannak metszőfogak, szemfogak, kis őrlök és nagy őrlők, Egyszóval a húsevő és növényevők vonásait is megtalálhatjuk, azaz mindkettőre kiválóan alkalmas. Ez alapján a fizikai tulajdonság alapján azt beláthatjuk, hogy húsevésre vagyunk kifejlesztve, mivel a húsban találhatóak olyan tápanyagok, mint például egyes aminosavak – ezek közül a taurin, ami csak állati fehérjeforrásokban fordul elő (kivéve a szóját, mert az teljes értékű fehérjeforrás, bár a biológiai hasznosulása kisebb a húsokénál). L-karnitinból is hiány alakulhat ki a húsok kerülése végett. Az L-karnitin szintézisére a szervezet is képes, viszont gyermekkorban nem lenne okos dolog megvonni a szervezettől ezt a fontos mikro tápanyagot.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Még egyéb vitaminokból is alakulhat ki hiány, mint a B-12 vitaminból is. B12-vitamin a bevitele erősen ajánlott a vegetariánusok számára és azoknak is, akik valamilyen okból böjtölésbe kezdtek, illetve minőségi éhezés mellett döntöttek (a minőségi éhezés annyit tesz, hogy valamilyen tápanyagból vagy tápanyag csoportból a szervezet hiányt szenved, nem összekeverendő a mennyiségi éhezéssel). Kötött intervallum esetén, ami lehet akár böjt vagy időszakos diéta, tanulmányozd át a kivitelezés helyes módját, ezalatt értem, a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékok bevitelét, akár külső kiegészítők formájában is. Ha megfelelő tájékoztatást szerzel az adott témában, akkor nem is tántorítalak el egy kis böjttől vagy akár attól hogy időszakosan kevesebbet egyél. Ez egy megnyugvást jelent az emésztőrendszernek, ami később akár a hasznodra is válhat. Persze ezeket a böjtöket mindig érdemes fokozatossággal csinálni, hogy szervezetednek legyen ideje átállni, alkalmazkodni.

Húsmentes böjt

A böjtölés vagy akár a húsmentes életvitelre való áttérés úgy gondolom, sok embernél inkább filozófiai kérdés, mintsem egy biológiai késztetés. Ha kedved van hozzá, próbáld ki bátran, csak figyelj oda az elégséges tápanyagbevitelre. Amennyiben nehéz fizikai munkát végzel vagy magasabb szinten sportolsz, nagy valószínűséggel a húsok adnak majd megfelelő energiát a napi rutinod és a gyakorlatok elvégzéséhez akár a teremben, akár a sportpályán. Azt sose felejtsd el, hogy a legkiválóbb fehérjeforrás az ember számára mindig is az állati eredetű protein lesz, ebből épül fel szervezeted aminosavai, fehérjéi, egyszóval a tested struktúrája (izmok, inak, enzimek)!

bojt-husmentes-etkezes

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!