-+=
Olvasási idő: 2 perc

Sokáig, főképpen a Kelet-európai régióban a férfi sportolók vonakodtak szójaproteineket fogyasztani, annak ellenére, hogy az izoflavon és az antioxidáns összetevők, melyeket a szervezetbe juttat, az emberi egészség meglétének alapfeltételei. Férfiként valóban tartanod kell a szójától?

Mi az oka annak, hogy úgy tekintesz rá, mint tiltólistás élelmiszerre?

Azért, mert a szója-izoflavonok hasonló szerkezettel rendelkeznek, mint a női nemi hormon, az ösztrogén.  A hiányos információkból származó hiedelem a mai napig tartja magát, mely szerint azok a férfiak, akik szóját fogyasztanak, magasabb ösztrogénszinttel fognak rendelkezni, ezzel párhuzamosan pedig a tesztoszteronszintjük romlik.

A szójától való félelmet azonban úgy tűnik, hogy a whey protein lobbi hatása váltotta ki. 

Ez a jól irányzott marketingfogás azonban akadályt jelent, hogy a sportolók többsége élvezze a szója magas arginin és összetett láncú aminosav tartalmát, a szója anyagcsere gyorsító, ezáltal zsírégető funkcióit, illetve rák-, és egyéb betegség megelőző hatásait. Ellene szól még az a tény is, hogy a whey protein a legfinomabb fehérjefajta az összes közül, míg a szója még izolátum formában is erőteljes ízű.

A hiedelem fennmaradását szolgálta egy igen hibás tanulmány is, mely különösen jó példa arra, hogyan lehet egy dokumentált klinikai vizsgálatot félreértelmezni. A szója protein tesztoszteronszint csökkentő hatását vizsgálta a kísérletsor, amelyben a kutatók férfi tesztalanyokat vettek, akik aztán 56 g szója protein port fogyasztottak 4 héten keresztül.

Vegyél 2-őt, a 3-ik INGYEN van a Peakshopban + vidd el a cukimentes ROLÓDAT IS!

Mit találtak az orvosok?

A sportolók tesztoszteronszintje a teszt folyamán 19%-kal csökkent, majd mikor két hétig szüneteltették a szója protein fogyasztását, a tesztoszteron értékek növekedtek. A kísérlet hibára hibát halmozott azzal, hogy a kiválasztott tesztszemélyek nem voltak megfelelőek egy ilyen kísérlethez. Az egyik sportoló tesztoszteronszintje például 200%-kal magasabb volt, mint a többieké.

Egy ilyen kísérlet reprezentatív jelentőségű rengeteg orvos, sportoló, dietetikus, sőt minden átlagember számára, ezért az anabolikus szteroid használat, vagy akár egy ilyen kúra végén lévő sportoló extrém értékei meghamisítják a teljes kísérlet eredményét.

Hogyan jöttek rá erre a hibára?

Egy szteroid kúra után egy sportolóban 6 hét alatt 60%-kal esik a tesztoszteron szint, ezért ha egy ilyen személy kerül bele ebbe a szója protein kísérlet sorozatba, akkor az ő egyéni értékei tönkreteszi az összes eredményt. A kutatók felismerték az elkövetett hibát, és utólag törölték a szóban forgó tesztszemélynek adatait. Ez az eset is bizonyítja, hogy egy ilyen orvosi kísérlet esetében, mennyire nagy jelentőséggel bír a megfelelő kísérleti alanyok megválasztása.

A szójaprotein legkiemelkedőbb hatása, hogy gyorsítja az anyagcserét, így ha hízásra hajlamos vagy, akkor a whey-, és szójaprotein keverék a legalkalmasabb arra, hogy izomtömeget növelj, miközben testzsírszázalékod is jelentősen csökkenhet. Emellett azonban tudnod kell, hogy a szója protein míg gyógyszerészeti tisztaságú, izoflavon mentes, még izolátum esetében is egyedi ízhatású, és más íze van, mint a legközkedveltebb whey proteineknek.

Ne felejtsd el azonban, hogy a whey protein semmilyen gyorsító hatást nem gyakorol az anyagcserédre.

Vannak tehát pro és kontra érvek, amelyeket mérlegelve döntsd el Te, hogy melyiket választod!

“Az én kedvenc proteinem az Ana. Protein Selection és a Whey Selection. Felváltva fogyasztom őket, de edzés után szívesebben alkalmazom az Ana. Protein Selection-t.” – Szakács Sándor, élsportoló

szakacs_sanyi_whey_fusion

 

Szójafehérje

Szójafehérje és tejsavó fehérje

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!

Referenciák:

Cancer Epidemiol Biomarkers Prev. 2007 Dec;16(12):2795; author reply 2795-6. Effect of soy protein on testosterone levels.

Cancer Epidemiol Biomarkers Prev. 2007 Apr;16(4):829-33. Clinical and biological activity of soy protein powder supplementation in healthy male volunteers.