Sportoló az edző szemszögéből! Így zajlik a versenyfelkészülés utolsó üteme!

November végén adatik meg a lehetőség, hogy sportolónk, Horváth András megvédhesse világbajnoki címét.  A kezdeti nehézségek után, ami a nyáron még anyagiak formában jelentkezett, szeptemberre ez motiváció gyengülését és az energiaszintek hihetetlen leesése vonta maga után, amivel talán sok sportoló megküzd versenyzős évei alatt.

Versenyfelkészülés

Mit mond az edző?

Természetesen sikerült felülkerekedni az érzésen, és a biztos indulás tudatában, valamint a sok-sok biztatás motiváló hangulatában már gőz erővel készülünk a távol keleten rendezendő versenyre.
Ebben az időszakban legfontosabb feladat a lehetőségekhez mérten megtalálni a legoptimálisabb edzéstervet, és elkezdeni a fokozódó nehézségű diétát is.

versenydieta-horvath-andras

Versenyfelkészülés edzés

Heti hat alkalommal kell a versenyzőnek a speciális edzéssel megküzdenie – most még csak heti egy kardió edzéssel, ami általában intervall edzést jelent lépcsőző gépen! Első sorban az esztétikai és arányok megtartását vettük célul, így nem elsődleges feladatunk a minél nagyobb izomtömeg felpakolása.


Azon izomcsoportok, amelyek javításra kényszerülnek az arányok csiszolása végett, a hét folyamán több alkalommal is terhelést kapnak, valamint speciális edzéseszköz segítségével próbálunk finomítani rajta. Ez az eszköz többnyire gumikötél. Mind előfárasztás, mind terhelés utáni teljes lefárasztás céljából kihasználjuk a lehetőséget.

A versenyre való készülés ezen időszaka még vidámnak mondható, a stressz-szint még alacsonynak mondható, valamint a diéta még az átlagosnál több szénhidrátot tartalmaz.
Persze a jó csapatmunka abban rejlik, hogy hétről hétre megbeszéltünk mindent, és pici pontosítással igyekszünk lehető legjobban kihozni a maximumot Andrásból.

 

A következő héten már nagyobb változást tervezünk az edzéstervben, és a szálkásító diéta is fokozatosan szénhidrát-csökkenésnek esik áldozatául.  De, a végeredményre novemberig várni kell! 🙂

Addig is edzünk s majd írok még hogy haladunk!

horvath-andras-peak-versenyfelkeszules

P. Csaba

P. Csaba

A Peak tartalomfejlesztőjeként dolgozom 2010 óta. A sport az életem része, és a Peakkel szorosan együttműködöm a férfi kiegészítők fejlesztésekor. Lassan 7 éve kizárólag a Peak-ben élek. Edző, és dietetikus vagyok.
P. Csaba
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Sportoló az edző szemszögéből! Így zajlik a versenyfelkészülés utolsó üteme!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Sportoló az edző szemszögéből! Így zajlik a versenyfelkészülés utolsó üteme!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)
780
Blog, Tudd meg
,