-+=
Olvasási idő: 3 perc

Először is NE FÉLJ! Ami miatt foglalkozunk ezzel, az az, hogy több ismerettel rendelkezzünk, okosodjunk, fejlődjünk.  A betegségek, úgysem ETTŐL alakulnak ki, hanem inkább a félelemtől, amely benned kialakul.  (ezt pedig bármikor leállíthatod magadban)

Ha egy icipicit foglalkoztat az egészséged, külsőd, a harmónia ami benned van, akkor azért annyit tegyünk meg, hogy megválasztjuk mit eszünk. Így mivel az ételeink, 70-80%-ban, már BE vannak csomagolva, amikor hozzánk kerülnek, rá kell pillantsunk a címkékre.

Ebből született ez az írás. Nem gondolom azt, hogy félned kellene, hiszen, ha többnyire egészségesen táplálkozol, sok zöldséggel, gyümölccsel, salátával, és nincsenek előre csomagolt ételek az étrendedben, látod, nincs mitől tartanod. 🙂

Szép az életünk és még SOSEM volt ilyen jó dolgunk. 100 évvel ezelőtt, ilyen finomságokat, veszélytelenül nem is ehettünk, így minden okunk meg van arra, hogy ÖRÜLJÜNK, a félelem helyett. A legtöbb körülöttem lévő úriember sportol, és jókat eszik. Ugyan! Fantasztikusan jó dolgunk van.

Mi az a BHA és BHT?

Az FDA azt írja, hogy ezek biztonságos anyagok. Először is, mi az az FDA?

A világ legszigorúbb egészségügyi szervezete. Feladata, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő élelmiszerek, alapanyagok, gyógyszerek, és táplálék-kiegészítők emberi szervezetre gyakorolt hatását bevizsgálja. Az Egyesült Államokban gyártott készítmények forgalomba-hozatali engedélyét minden esetben az FDA adja ki.

A BHA (butylated hydroxyanisole) és a BHT (butylated hydroxytoluene) “általánosságban” valóban biztonságosak, de ezek az anyagok néhány állatkísérletben azt mutatták, hogy rákkeltő hatásúak.

Európában be van tiltva, de nem tudom megmondani azt, hogy mennyi amerikai ételt eszel. Ezek a szintetikus adalékok tipikusan a chipsekben és a reggelizőpelyhekben vannak jelen azért, hogy a termékek ne avasodjanak meg, és tovább eltarthatóak maradjanak.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Mi az a rBGH és rBST?

Ezek szintetikus hormonok, a rekombináns szarvasmarha növekedési hormon (rBGH) és a rekombináns szarvasmarha szomatropin (rBST). Azért használják ezeket az állatokon – ugye a nevéből következően a szarvasmarhán, – mert a tejtermelő képességet akár 10%-kal növelik.

A tejtermelő farmokon a marhák injekciókat kapnak. Ezek genetikai módszerekkel előállított hormonok, amelyek hatására a tehenek gyakrabban betegszenek meg, gyulladások vannak a testükben, fájnak a tőgyeik, vagy egyéb bénulásos betegségeket hordoznak.

Nyilvánvalóan ha ezt isszák az emberek, akkor fokozódhat a mell, vastagbél vagy prosztatarák esélye. Európából ki van tiltva az ilyen szintetikus hormonok használata, de ha amerikai termékeket vásárolsz, szerinted mennyi az esélyed arra, hogy ilyen tejből készül a fehérjeporod? Csak egy gondolat, adatom nincs.

Mi az a kálium bromát?

Ez az anyag a kenyérhez szokott kerülni, mint adalék. A kenyér mellett, bagelekben, chipsekben, kenyérmorzsában, zsemlében található meg. Ez az anyag erősíti a tésztát, így gyorsabban készen áll a sütésre, csökkentve ezzel az elkészítés költségét. A bróm okozhat vese és idegrendszeri betegségeket. Ez az anyag sem jut be az EU-ba, de azt nem tudom megmondani, hogy máshol gyártott termékekben van-e.

Mi az az azodikarbonamid?

Ez az anyag is a kenyérbe kerül, a fagyasztott tésztafélékbe, előre csomagolt tésztákba, vagy azokba a péksüteményekbe, amelyek készen, csomagolva kaphatóak. A puha, fehér kenyér textúráját fokozza. Ilyen hamburger kenyeret használnak a Burger Kingben és McDonald’s-ban.

Allergiát és asztmát okozhat, pláne azért mert a műanyagokhoz is ezt használják, például a futócipők talpához. Nyugalom, a legtöbb európai országból ki van tiltva. Ausztráliában 15 évet kaphat az a gyártó, aki ezt a termékeibe keveri.

Brómozott növényi olaj?

BVO-nak is rövidítik, a sportitalokban található meg, vagy a citrus ízű Mountain Dew-ban. Mint emulgeáló szer van jelen, azaz nem válik szét majd az üdítőben az ízesítés és a folyadék. Ha sokat iszol ebből, ez okozhat pajzsmirigy problémákat, vagy autoimmun betegséget. A BVO tiltott, több mint 100 országban.

Olestra?

Az Olestra a zsírmentes burgonya chipsben van benne. Ezt a zsír helyettesítő anyagot a Procter & Gamble fejlesztette ki. Hasmenést okozhat, illetve mivel a kevés zsír fogyasztása akadályozza a zsír-oldható vitaminok hasznosulását, a magas olestra fogyasztás veszélyeket rejtett magában. Sok országból ki van már tiltva.

Arzén?

A baromfihúsban megtalálható, mert az FDA engedélyezte, hogy a csirkéket arzén tartalmú takarmánnyal etessék. Az ilyen csirkék rózsaszínűbbek, és frissebbnek néznek ki. 1999 óta az EU-ban nem lehet használni.

Remélem, hogy legközelebb a POZITÍV hangvételű anyagokat választod, de hát az olvasóink, azaz a Peak Man Zárt Csoport akarata szent. 🙂

veszélyes összetevő

veszélyes összetevő az élelmiszerben

Források:

http://www.livescience.com/36424-food-additive-bha-butylated-hydroxyanisole.html
http://www.feingold.org/Research/bht.html
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC280709
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC156785

 

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!