Pár dolog, ami a zsírégetés útjába állhat!

A zsírégetés egy széleskörű és általános téma a sportolók és az átlagemberek körében. Mindenki diétázott már, több kevesebb sikerrel, akik sikereket értek el, nekik nyilván ugyanúgy kell végezni a jövőben is, akiknek viszont kevésbé kecsegtetett sikerekkel, érdemes újra átnézni a tervüket. Te is közéjük tartozol?

Kis izomtömeggel kezdenéd a diétádat?

Gyakran, bár inkább ez hölgyeknél jobban megfigyelhető, hogy egy megfelelő alapkondíció (izomtömeg) elérése előtt szeretnék elkezdeni a diétát, mikor még nagyon minimális izomszövettel, azaz aktív energiát felhasználó szövettel rendelkeznek. Minél több izom van valakin, annál nagyobb a szervezet kalóriafelhasználása. Így az a javaslatom, hogy helyes táplálkozással és edzéssel érj el egy megfelelő kondíciót, majd azután érdemes elkezdened a szálkásítást. Egyrészt azért is, mert ha nincs megfelelő izomtömeged, akkor csak amolyan vékony fizikumot érhetsz el, és ugyan leszáradhatsz, de izomzatod ettől még nem fog látszani.

Ne számold a kalóriákat!

A kalóriák számolása helyett érdemesebb a makrotápanyagokra ügyelned. Mikor diétára kerül a sor, egy általános laikus vagy kezdő, szinte kizárólag csak azt nézi, hogy mennyi kalóriát visz be a szervezetébe, ez azonban egy nagy hibalehetőség. Sokkal fontosabb az, hogy azok a kalóriák fehérjéből, zsírból vagy szénhidrátokból állnak-e. Koncentrálj arra is, hogy a lehető legkevesebb feldolgozott élelmiszert fogyaszd. Fontos, hogy lehetőség szerint minden ételt természetes formájában kell magadhoz venni. Itt természetesen nem arra gondolok, hogy a répát kihúzod a földből, mellédobsz egy kis csirkemellet és sütés nélkül megeszed, hanem arra, hogy kizárod étrendedből a lisztekből, ízesítőanyagokból cukrokból készült ételeket.

Ne félj a zsíroktól!

A diétázók nagy többsége sajnos úgy tekint a zsírokra, mintha kollektíven egy rossz tápanyagcsoport lenne, pedig csak arra kell figyelni, hogy milyenek is azok a zsírok, amelyeket fogyasztanod kellene. Nem mindegy, hogy akár 1 kg lazacból származik a zsír, amit megeszel vagy mondjuk étolajból. Egy kiváló tulajdonsága a zsíroknak, hogy hosszabb emésztési idejük miatt lassabban ürülnek a gyomorból és a bélből, ezért tovább okoznak teltségérzetet. Egy a lényeg, a megfelelő zsírokat kell választanod!

Félre a mesterséges ízfokozókkal!

Valljuk be, általában egy diétás étrend, még ha jól el is van készítve kisebb gasztronómiai élményt nyújt, mint egy szószokkal telelocsolt, baconos csirkemell. Pontosan ezért, az egyhangúság elkerülése végett vásárolsz különböző szószokat, amikben sok-sok rejtett zsír és cukor, továbbá ízesítők, ízfokozók találhatók. A transzzsírok azon felül, hogy kifejezetten ártalmasak, mert csökkentik a sejtmembránok rugalmasságát, károsítják az érfalakat, növelik a szívinfarktus kockázatát. A rejtett cukrok pedig akár kis mennyiségben is, de mindenképp hátráltatják a fogyást, mert növelik a vércukorszintet, ezáltal magasabb inzulinkiáramlás következik be, ami a raktározás folyamatát erősíti, nem pedig a fogyásét. Tedd hát le végre őket, és készíts inkább magadnak ízletes szószt, amiben biztosan tudod, hogy mi van!

Apróságok ugyan, de figyelned kell ezekre, ha nem szeretnéd, hogy a diétád kudarcba fulladjon!

 zsiregetes-ferfiaknak-etrend


Zsírégetés

Zsírégetés akadályai

Források:

Obesity prevention; NICE Clinical Guideline (December 2006, last updated March 2015)

Bellisle F. Impact of the daily meal pattern on energy balance Scandinavian Journal of Nutrition,
Volume 48, Number 3, October 2004, pp. 114-118(5)

Larsen AE, Tunstall RJ, Carey KA, Nicholas G, Kambadur R, Crowe TC, Cameron-Smith D. Actions of
short-term fasting on human skeletal muscle myogenic and atrogenic gene expression.Ann Nutr
Metab. 2006;50(5):476-81. Epub 2006 Aug 24.

Nagy László

Nagy László

Nagy László vagyok, a Semmelweis egyetem gyógyszerész hallgatója. Hobbim a testépítés, a sport. Nagyon fontos számomra az egészséges, életmód, a tudatos táplálkozás. Szívesen segítek neked, hogy céljaidat elérhesd.
Nagy László
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

2 hozzászólás

  • Benczik Kata szerint:

    Szia elkezdtem szedni a pyruvate one zsiregető kapszulat es nem igazan vagyok jol tole,faj a fejem es hanyingerem van Folyton? ez lehet egy mellekhatasa?

    • Kerekes Krisztián Kerekes Krisztián szerint:

      Szia Kata! Más gyártó termékével kapcsolatban nem tudunk tanácsot adni. Talán túl kevés folyadékot viszel be, nem tudom 🙁