-+=
Olvasási idő: 4 perc

Egy nap ami másról szólt, mint a többi. A mindennapi rohanást elfeledve most kicsit lecsendesedtünk, lenyugodtunk, meditáltunk…. mindezt pedig a kihagyhatatlanul híres Peak finomságokkal koronáztuk meg. Egy nap együtt. Aki Velünk volt, annak köszönjük – mi szuperül éreztük magunkat – aki kihagyta, az olvassa és nézegesse, hogy legközelebb mit nem fog biztos kihagyni a programjából. Nézz be Te is, ilyen volt:

Legyünk nyitottak a szellemi fejlődésre!

Az új dolgoktól nem tartani kell, hanem megismerni, és megnézni, mennyire segíti az életünket – és ha igen, akkor beépíteni a mindennapokba. A Tai Chi és a Peak célja is ez. Hogy megtapasztalj valami egészen MÁST.

Mi is az a Tai Chi?

Egy több ezer éves múltra visszatekintő mozgásrendszer: sajátos mozdulatok sorozata, amelynek pontos kivitelezéséhez egyfajta belső ellazultság és egyben tiszta testi-tudati koncentráció szükséges.
A mozdulatok egyszerűek, könnyen elsajátíthatók, így bárki elkezdheti.

A tai chi egy relaxációs technika, meditációs mozgás és harcművészet egyben. A mai rohanó világban kell az embernek egy kis nyugalom, hogy le tudjon csendesedni. Ez pont Nekünk, sportos nőknek való, akkor, ha nehezen tudunk ülve vagy mozdulatlanul meditálni.

De miért javasolják azt a fogyáshoz, és az egészséghez az orvosok, és kutatók hogy egyáltalán MEDITÁLJUNK?

Sokszor beszéltünk már arról, hogy a meditáció:
– okosabbá, tudatosabbá, bölcsebbé
– nyugodtabbá, azaz stressz mentessé
–  ellazítják az ízületeket, a gerincet és a test feszültséggócait –  így jótékony hatással van az izmokra, ízületekre, csontokra és a keringési rendszerre
– az érzelmi hullámainkat könnyebben kezelhetővé teszi
– segít abban hogy gyógyuljunk lelki traumákból
– segít abban hogy gyógyuljunk testi, fizikai fájdalmainkból
– segít egyszerűen kikapcsolni az agyad, hogy az alvás, pihenés, regeneráció maximális legyen

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

A tai chi azok számára jelent pozitív élményt és konkrét segítséget, akik arra vágynak, hogy testük és izmaik működésével élő kapcsolatba kerüljenek, életerejük növekedjék és minden mozdulatukban, cselekedetükben önmaguk legyenek.

Helyszínt a Verdi Grand Hotel biztosította. 8. emelet, naplemente, nyugalom. Ennél szebb helyet nem is találhattunk volna…lélekmelengető, hangulatos… tökéletes!

Természetesen a program előtt és után is ment a vendégek kényeztetése: a Peak legújabb finomságaival – és a krémcsodáival.

Itt tudtátok elsőnek megkóstolni a most debütált MCT-s krém latte italunkat – amely koffeinmentes zöldkávéból készült, és a zsírégető, anyagcseregyorsító MCT-vel – három finom ízben: klasszikus arabica, hófehér latte és írkrém. Igen, kávé a Tai Chi mellé, mert ez tényleg koffeinmentes és nem pörget!

Emellett a januárban elsöprő népszerűséggel elkapkodott SLIM Secret fehérje is ott volt, mint welcome drink 🙂

Aki pedig nemcsak a lelkét, de az ízlelőbimbóit is akarta kényeztetni, Őt a Peak legújabb cukor, glutén és tejmentes étcsokikrémjével vártuk!

És persze az örök Peak klasszikusok is Velünk voltak. Hiszen nincsen Peak-party a Peak palacsinták nélkül! És akinek ez nem elég, az összes Peak magvajat és krémeket kihoztuk Nektek palacsintába és kiskanálra töltve, hogy mindenki ízlése, kénye-kedve szerint nyalakodhasson 🙂

Ismerd meg Andrási Évát, belső utazás terapeutát, és tai chi oktatót, sőt gyógytornászt:

 

Ezek az alkalmak tehát szuper lehetőségek, hogy megkóstold, megismerd a Peak termékeit, és bátrabban tárazz be belőlük – pláne, hogy aki itt volt, az tudja, milyen szuper akciót is hoztunk a cuccokra 🙂 És persze szuper alkalom arra, hogy megismerjük egymást. Jó volt látni, kiknek írunk, kikkel kommunikálunk, jó volt találkozni – és reméljük fordítva is! 🙂

És mivel adni jó, így a sok kisebb meglepi csomag mellett valaki egy nap meglepetéssel is hazament…benne sok-sok Peak finomsággal 🙂

Szóval ezek a rendezvények nagyszerű lehetőségek arra, hogy megismerjünk valami mást. Mi, mint egészségtudatos nők, nekünk fontos, hogy ne csak a testünket, de a lelkünket is karba tartsuk. A mindennapi rohanásban néha el kell csendesedni, hogy olyan dolgokat lássunk meg és tapasztaljunk, amik mindig is ott voltak, csak mi nem láttuk.

Mi gazdagodtunk. Sok élménnyel, és azzal hogy nagyon sok Peak olvasóval személyesen is találkozhattunk. Reméljük legközelebb is együtt!

tai chi

peak tai chi

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.