-+=
Olvasási idő: 4 perc

Miért jelentkezett Gaby az átalakító programunkba? Nem csak azért, mert nem tetszett neki a kép, amit a tükörben lát, de már a munkahelyén is több megjegyzést kapott az alakjára. Úgy érezte lépnie kell, főleg, hogy olyan közegben mozog, ahol nem mindegy milyen szemmel néznek az emberre. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy végre ne kelljen rosszalló megjegyzéseket visszahallania másoktól, sőt ami a legjobb, hogy ma már munkatársaitól egyre több bókot zsebelhet be.

Nézd meg, hogy milyen kiegészítőkkel segíti Gabi a diétáját. Kattints ide a csomaghoz.

gabi_ruhameret_atalakitas„Munkámból kifolyólag nap, mint nap találkozom és dolgozom együtt a médiában szereplő emberekkel, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ne nézzenek ki jól. Ez miatt különösen frusztrált a dolog, mert úgy éreztem, hogy nem tudok megfelelni.
– Volt úgy, hogy az alakod miatt tettek Rád negatív megjegyzést, ami kihatott a teljesítményedre?
– Igen, sajnos többször is előfordult. Ami a legrosszabb volt benne, hogy úgy éreztem a munkámat sem ismerik el úgy, ahogyan kellett volna. Nem volt könnyű beismernem, de változtatnom kellett.
– És mi a helyzet most? Alig telt el 2 hónap, hogy érzed magad?
– A legjobb elismerés, hogy pont a kollégáim lepődtek meg leginkább, kérdések özöne érkezik hozzám, hogyan csinálom-csináltam. Mindenkinek elmondom ennek a programnak a lényeget, miről szól, hogy tudod tartani a diétát, hogy es mennyi idő jut a mozgásra! Ennél jobb elismerést nem is kaphatnék. Nagyon jól érzem magam.”

nemeth_gabi_meresek_0nap

A képek grafikailag nem módosítottak.

gaby_meresek_49nap

A képek grafikailag nem módosítottak.

Kövesd Gaby alakulását itt, pontos adatokkal.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Halolaj

Gaby csomagja is tartalmaz halolajat, ami nem véletlen. Nagyon sok oldalról támogatja a diétáját amellett, hogy több pozitív élettani hatása van.

Mi is az a halolaj és miért van Neked szükséged rá?

halolaj_kapszulaAhogyan a szervezetednek az élethez fehérjére is szüksége van, úgy zsírokra is. Persze nem mindegy, hogy milyen zsírokról beszélünk. Az esszenciális zsírsavak azok, amelyek nélkül tested nem tudna működni. Ezeket a zsírokat elsősorban a táplálkozásoddal juttatod a szervezetedbe – és itt most ne konkrétan a zsíroskenyérre, vagy vajas kiflire gondolj, mert a zsírsavakat más, „nem kézzel fogható” formájáról van szó-.

A halolaj magas arányban tartalmaz esszenciális, azaz Omega-3 zsírsavakat. Az esszenciális zsírsavak közé tartoznak a többszörösen telítetlen ALA (alfa-linolénsav), EPA (eikozapentaénsav) és DHA (dokozahexaénsav).

Halolaj – Omega-3

Az esszenciális zsírsavak, azaz Omega-3 nélkülözhetetlenek az egészséges szív-és érrendszered működéséhez, a mindennapos teljesítményedhez és koncentrációdhoz egyaránt. Az Omega-3 beépül a sejtjeidbe, rugalmassá teszi azokat. Javítja számos sejteiden belül lezajló folymatokat, ezáltal segíti a szerveid egészséges működését.

Milyen pozitív élettani hatásai vannak az Omega-3 zsírsavaknak a szervezetedre?

  • Fokozza a koncentrációd, mivel befolyásolja az agysejtjeid és az idegsejtjeid működését
  • Nélkülözhetetlen az immunrendszered megfelelő működéséhez, hozzásegít, hogy ne gyengülj le és megfelelően tudjon a szervezeted regenerálódni
  • A szív-és érrendszered egészséges működését elősegíti, ezáltal csökkenti számos betegség kialakulását úgy mint: szívinfartkus, szívritmuszavar, érelmeszesedés, vérrög
  • Csökkenti a gyulladásokat a szervezetedben
  • Segítheti egyes bőrbetegségek kezelését, nagyon jó hatással van az ekcémára és a hajhullásra is

A vitaminokhoz hasonlóan a szervezeted az Omega-3 zsírsavakat sem tudja előállítani, ezért Neked kell megfelelő mennyiségben gondoskodnod a szervezetedbe juttatásáról. Sajnos a mai egyoldalú táplálkozás miatt nagyon nehéz kizárólag esszenciális zsírsavakat fogyasztanod, hiszen táplálozásod javarészt Omega-6 tartalmú állati zsírokat és hidrogénezett növényi olajokat tartalmaz.

epa-dha-gla_doseKevés olyan élelmiszer létezik, amely tisztán és nagy mennyiségben tartalmaz esszenciális zsírsavakat. Legszélesebb körben elérhető Omega-3 forrás a hidegvízi halfajták húsa, mint a lazac, hering, szardella, szardínia, makréla és tonhal. Legjobb növényi forrása az Omega-3 zsírsavakna len és a lenmag.

Sajnos az itthoni körülmények nem a legmegfelelőbbek a tiszta Omega-3 tartalmú ételek fogyasztására, ezért nagyon fontos, hogy a szervezeted számára szükséges esszenciális zsírsavakat halolaj készítménnyel pótold.

Gaby már nem húszonéves, ezért neki különösen fontos, hogy maximálisan odafigyeljen szerezete regenerálódási folyamataira, amiben nagyon sokat segít a halolaj kapszula is. atalakitas_feliratkozo

Bizonytalan vagy? Kérdezz és válaszolunk Neked. Ha lemaradtál volna a lányok átalakításának hasznos tudnivalóiról, itt elkérheted.

Ha kíváncsi vagy Gaby további sikereire, akkor várunk jövő héten az újabb eredményekkel. Addig, ha gondolod vágj bele Te is és kezdd el a diétát. Kattints a képre és válassz hozzá egy Neked tetsző kiegészítő csomagot.

gaby_50felett_teremedzes

Nagy Csilla – Peak Hungary

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

A peakshop.hu oldalain található információk, szolgáltatások, cikkek nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben fordulj szakorvoshoz betegség esetén! A táplálék kiegészítők nem gyógyszerek. Az étrend-kiegészítők és a különleges táplálkozási célú élelmiszerek csak élelmiszerek, nem gyógyítanak, előznek meg betegségeket vagy helyettesítenek gyógyszereket és semmiképpen sem alkalmasak a kiegyensúlyozott változatos étrend helyett alkalmazni őket.

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.