-+=
Olvasási idő: 2 perc

Az intenzív mozgás az, amikor izzadsz, kipirosodik az arcod és lehet, hogy még a légzést is nehezebbnek érzed. Ezek talán nem hangzanak a legjobban, de hasznosabbak lehetnek a hosszú élet szempontjából, mint a moderáltabb edzések.

Intenzív edzés

Ez derült ki egy tanulmány szerint, amit ausztrál kutatók készítettek el 200.000 felnőtt részvételével, akik 45 éves kor felett voltak. A kutatásban résztvevőket 6 évig követték a pontos eredmények érdekében. Azok, akik futottak, aerobikoztak vagy versenyszerűen teniszeztek, és így a heti mozgásuknak legalább 30 százalékát tette ki a kifejezetten aktív sport, azoknak a halálozási aránya 9-­13 %­-kal volt alacsonyabb, mint azoknál, akik csak könnyebb testmozgást végeztek. pl. úszás, hobbi tenisz, illetve házimunkával próbáltak kalóriát égetni.

Intenzív edzés a szívre

Az eredmények továbbá arra utalnak, hogy mindegy, hogy valaki túlsúlyos-e vagy sem, van-­e szívbetegsége vagy cukorbaja, a magasabb megerőltetést igénylő feladatok jótékonyan hatnak az élettartam hosszára. Jelenleg a WHO (World Health Organisation) azt javasolja, hogy a felnőttek legalább heti 150 perc könnyebb és 75 perc intenzívebb mozgást iktassanak be. Természetesen azok, akinek komolyabb egészségügyi problémájuk van vagy idősebbek és régóta nem végeztek megterhelő edzést, azok konzultáljanak az orvosukkal.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Egy külön tanulmány, amit az Amerikai Szív Egyesület készített azt mutatja ki, hogy a hirtelen okból bekövetkező szívleállás és halálozás bekövetkezése ritkán történik meg sportolás közben. Több mint 1200 esetet vizsgáltak meg a 35 és 65 év közöttiek körében és mindösszesen az esetek 5%­-ában volt arra példa, hogy sportolás, így futás, kerékpározás vagy kosárlabdázás alkalmával következett be a szívprobléma. Fontos megemlíteni, hogy a halálos kimenetelű esetek 2/3­-nál már előzetesen igazolt volt a szív betegsége.

Fontos felhívni a középkorúak és idősebbek figyelmét is arra, hogy a sportolás neki is való és, hogy soha sem késő nekilátni. A fittebb életmód sok problémát megelőzhet és jobban is érezd magad tőle!

sportos-idoskor

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!