Rengeteg embernek van problémája az alvással. Ha téged is nyomasztanak a napi problémák lehet hogy a nyugtatók helyett egy egészséges táplálék kiegészítőhöz kellene nyúlnod. Akik jobban alszanak, többet élnek, mutatták ki a legújabb kutatások.
Nyugtató aminosav
A Pittsburgh-i Egyetem kutatói egy több mint 13 éven keresztül folytatott kutatás eredményeit publikálták nemrég, amely 18, 58-91 év közötti egészséges nő és férfi részvételével zajlott.
Napjainkban a sok mesterséges fényforrás, Tv, számítógép és mobiltelefon megzavarja a bioritmusodat és ezáltal a nyugodt álmodat is. Az említett tanulmány alapján kutatók úgy vélik, ennek az egészséged látja kárát. A nem kielégítő alvás miatt csökken a szervezeted tesztoszteron szintje, ezáltal nő az elhízás veszélye, és ez csak egy a sok egészségkárosító hatás közül.
Amikor a kutatók olyan 60 évesek életkörülményeit hasonlították össze, akik megérték ezt a kort, olyanokéval, akik 60 év előtt elhunytak, három faktort különítettek el, amik az élettartam meghosszabbításáért felelős.
Mindhárom az alváshoz köthető: azoknak, akik megérték az idősebb kort, 30 percnél kevesebb időbe telt elaludniuk és kevesebbszer ébredtek fel éjszaka, tehát hosszabb időt töltöttek a mély alvás fázisában. Ezt abból lehet megállapítani, hogy a reggeli ébredéskor az első fél órában kevésbé voltak éberek, de a fél óra elteltével és napközben több energiájuk volt, teljesen kipihentnek érezték magukat.
Stresszoldó és nyugtató aminosav
A legfontosabb mégis az volt, hogy a hosszabb élettartamú csoportnak 30 percnél kevesebb időbe telt elaludni. Azoknál, akiknek ez több időt vett igénybe, 2.14%-kal magasabb volt a korai halálozás veszélye, azok, akik az ágyban töltött idő 80%-ában nem aludtak , 1.93%-kal nőtt az arány, és végül akik kevesebb időt töltöttek a REM fázisban, azoknál 1.71%-kal volt magasabb a halálozás veszélye.
Milyen természetes és egészséges anyagok segítenek neked abban, hogy mindig kipihend magad?
• GABA: nyugtató hatású, mélyebb alvást biztosít
• Tryptophan: a szerotonin előanyaga, tehát a hosszabb és nyugodtabb alvást segíti elő
• Magnézium: a gyorsabb elalvásban segít
• Adaptogen: a szervezet stresszre adott válaszát optimizálja, ezáltal nyugodtabban alhatunk
Forrás: Psychosom Med. 2003 Jan-Feb;65(1):63-73.
„Nekem is rengeteg problémám van az alvással. Nehezen alszom el, vagy nem tudok aludni, reggel pedig fáradtan ébredek. Próbáltam már nyugtatót és gyógyszertári növényi hatóanyagokat. A legjobb és leghatásosabb a GABA XT volt. Azonnal kiüt, reggel viszont kiugrom az ágyból és nincs másnap levertség!” – Szakács Sándor testépítő bajnok
PeakGirls
Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!