A Fuss Babakocsival Egyesület idén, 2017-ben is vár szeretettel Mami kimenős programjaira, akár leendő anyuka, akár anyuka vagy már. Minden hónap utolsó szerdáján szerveznek az anyukák, Nyári Fruzsi vezetésével és ötletelésével pár órás közös elfoglaltságot. Általában kellemeset a hasznossal összekötve, a program tartalmaz egy-egy mozgással, edzéssel kapcsolatos órát, utána pedig egy kis lazulást, akár szaunázás, akár beszélgetős-lazulós programmal összekötve. A lényeg, hogy a minden napi fáradalmakat, a stresszt hátrahagyva, gyerekeket apákra bízva az anyuka lazítani, töltődni tudjon.
Mert bizony, ahogyan sokszor elhangzott már, kell az anyukáknak is az én idő, a feltöltődési idő, megkönnyítve, feldobva a hétköznapokat, amikor elsősorban édesanyák vagyunk és gyermekünkre koncentrálunk (számos más egyéb teendőink mellett). Nyári Fruzsi, a Fuss Babakocsival Egyesület alapítója mesélt nekünk a Mami kimenő gondolatáról, megvalósulásáról és az élményekről.
„Több mint 2 éve ősszel, a hideg, latyakos idő hatására úgy éreztem, hogy kell nekünk anyukáknak havonta legalább egyszer ÉN idő. Amikor csak anyukák vagyunk együtt, átadjuk a stafétát az apáknak, ők intéznek mindent a maguk módján a gyerekek körül, mi pedig lazulunk valamilyen formában.
A fuss babakocsival anyukái egy szuper közösséget alkotnak, ez pedig még erősebbé tette a kapcsolatokat. A hónap utolsó szerdájára esett a választásom, mikor először beültünk öten egy Liszt Ferenc téri étterembe beszélgetni. 7 körül érkeztünk és 10 körül mentünk haza, közben mindenki sűrűn nézte a telefonját, rágta a körmét, hogy mi lehet otthon. Persze semmi nem volt, minden gyerek ágyba került, lehet, hogy kivételesen tv előtt ülve vagy fogmosás nélkül, de elaludtak. Azóta már több mint 25 kimenőn vagyunk túl!
Voltunk táncolni, korizni, mozizni, vacsizni, színházban és mindenhol remekül éreztük magunkat és már 7-22 óráig vagyunk, hanem akár éjfél utánig is. A létszám már 12-25 fő között ingadozik és nem nézegetjük a telefonunkat, hanem lazulunk, csacsogunk, töltődünk!
A téli kimenőket mostanában közös sportolással is összekötjük. Már havi egy kimenő is – na meg persze a sport, sokat segít abban, hogy türelmes királylányok legyünk otthon a családdal és ne morcos házisárkányok. Úgyhogy tartjuk jó szokásunkat, és idén is minden hónap utolsó szerdáján megszállunk egy medencét, tánctermet, éttermet vagy akár fotó stúdiót.
Rengeteg színes program lehetőséget tartogat ez az év is, ha érdekel, keresd fel Fruzsiékat és csatlakozz hozzájuk! Hiszen tudod; itt az anya-én idő, vár Téged is a Mami kimenő!