-+=
Olvasási idő: 3 perc

A cikkeim többsége a versenyzés lelki és fizikai oldalát járták körbe, azonban az anyagi részéről még nem igen esett szó. Na de mennyi az annyi?

Ha valaki komolyan, versenyszerűen űz egy sportot, annak igen nagy anyagi vonzata van. Utazás, verseny regisztráció, versenyhez szükséges ruházat stb. valamint az odáig vezető felkészülés költségei.

Én most egy 12 hetes felkészülés költségeit szeretném nagyjából leírni, de igyekszem pontos adatokkal szolgálni. Nézzük a legalapvetőbb táplálékkiegészítőket, amik a verseny felkészülés alatt szükségesek lehetnek.

Fehérje, BCAA, vitaminok és ásványi anyagok, zsírégető, vízhajtó.

Akárhogy nézzük, igazán minőségi fehérjét nem igen találunk a piacon 10 ezer forint alatt, de hogy megkönnyítsem a számolást, a cikkben is ezt a számot fogom használni. Tehát, 12 hét, azaz 3 hónapra elegendő fehérje – amennyiben 1 kilós kiszerelésről beszélünk-, 3×10.000 Forint.

(Ha tudjátok a verseny időpontját, érdemes a felkészülés előtt vagy elején nagyobb kiszerelést venni, vagy az akciókat kihasználva betárazni, ezzel több ezer forintot spórolva.)

BCAA esetében hasonló összeggel számolhatunk, de vannak olcsóbb BCAA kapszulák és tabletták is – így legyen az most 5000 Forint, amit szintén 3x kell vennünk.

Vitaminok és ásványi anyagok. Spórolás szempontjából ezekből érdemes Mega multivitamint választani, amik olyan formulák melyek egy-egy kapszulában már tartalmazzák a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. Ezeknek az ára olyan 4 és 10 ezer között mozog nagy átlagban, így 6000 Forinttal fogok most számolni.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Zsírégető 8000, víz hajtó legyen 5 ezer, de ebből csak az utolsó hetekben lesz szükség, így ezzel csak egyszer kell számolnunk.

Ezek csak a táplálékkiegészítők. 

Lássuk, mennyibe kerül a verseny maga.

A verseny bikini varratása 40 ezer forint körül kezdődik, de ez függ attól, hogy milyen anyagból készül, mennyi és milyen kő kerül rá.

Versenycipő és ékszerek. A direkt fitnesz versenyekre tervezett szilikonpántos magassarkú cipők ára átlagban 21 ezer forint, az ékszereknek pedig egy fontos tulajdonsága kell hogy legye, csillogjon csillogjon csillogjon! Mert az szuperül mutat a színpadon! Az,hogy Swarovski vagy kínai áruházban vásárolt nem számít, csak CSILLOGJON! 😀 De a számolás szempontjából legyen mondjuk 6000 Forint.

Minden versenynek van egy nevezési költsége, a nemzetközi versenyek értelemszerűen drágábbak, de most számoljunk a hazai árakkal, kb 10 ezer forinttal

A verseny helyszínen KÖTELEZŐ barnítás ára 11 ezer forint, ha igénybe veszed a helyszíni smink és fodrász szolgáltatásokat, az körülbelül 7-7 ezer forint.

Hogy átláthatóbb legyen a sok-sok információ és könnyebb legyen a számolás: 

  • Fehérje 30.000Ft
  • BCAA 15.000Ft
  • Vitaminok és ásványi anyagok 18.000Ft
  • Zsírégető 24.000Ft
  • Vízhajtó 5000Ft
  • Bikini 60.000Ft
  • Cipő 21.000Ft
  • Ékszerek 6000Ft
  • Nevezés 10.000Ft
  • Barnítás 11.000Ft
  • Smink 7.000Ft
  • Fodrász 7.000Ft
    ÖSSZESEN: 214.000Ft

…és persze a visszatöltéshez kellő csokimennyiség is egy összeg 😀

FIGYELEM!

Ezek az összegek nem pontosak, próbáltam mindenből belőni egy átlag árat, természetesen ezek összege attól is függ, hogy ki milyen márkájú termékeket használ, milyen kiszerelésben vásárolja meg stb.

Az összeg nem tartalmazza a terembérletet, az étkezést, esetleg személyi edző költségeit, szállás és benzin költséget. Ezek elég egyéniek – az étkezésről pedig tervezek egy következő cikket, ahol részletesen kifejtem mi-mennyi volt, így azt majd hozzá lehet kalkulálni.

Érdemes a felkészülés elején beraktárazni mindenből, hogy ha a világ vége jön is, a szekrényből semmi ne hiányozzon és ne ezen bukjon el a felkészülés! 🙂

Áprilka egyik edzése ITT!

fitnesz modell

fitnesz modell mennyibe kerül

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.