-+=
Olvasási idő: 4 perc

A január elseje sokak számára egyfajta spirituális dátum lett, amikortól elkezdve az emberek megpróbálják megváltoztatni egy-egy rossz szokásukat vagy akár a teljes életüket. Ha idén azt fogadtad meg, hogy egészségesebben fogsz élni a következőekben szeretnék adni néhány gyakorlati tippet, hogy kezdő életmódváltóként mire lesz szükséged, és mire nem.

A legfontosabb leszögezni, hogy az életmódváltás nem időszakos. Folyamatosan figyelni kell a testi- és lelki egyensúly fenntartására. Ez a legfőbb különbség a diétákkal szemben. Annak egyszer vége lesz, ahogyan a hatásuknak is. Arra nincs szabály, hogy egy egészségesebb életet fokozatosan alakítsunk ki vagy egyről- a kettőre cseréljük le a rossz szokásainkat, ahogyan a dohányosok közül is van, aki először csak csökkenti az adagját és vannak olyanok is, akik egyik pillanatról a másikra hagyják abba.

Mindenképpen szükséged lesz lelkesedésre, türelemre és eltökéltségre, azonban ezt sem érdemes túlzásba vinni, mielőtt berohansz az első bioboltba vagy nekiállsz a webshopokat böngészni érdemes tisztába lenni az alapokkal. Azt biztosan Te is tudod, hogy az egészségedet és a kinézetedet 70-80%-ban az étrended határozza meg, csak a fennmaradó, elsőre nem túlságosan jelentősnek tűnő – de igen fontos részért felelős az életmódbeli szokásaid.

Az első dolog, amit érdemes beszerezni egy egyszerű konyhai mérleg és egy folyadékmérő edény, mivel a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozáshoz szükséges, hogy tisztában legyél azzal, valójában mennyit fogyasztasz el. A jóléti társadalomban élő emberek hajlamosak alulbecsülni az adagjaik (kalória) mennyiségét.

Válts egészséges alternatívákra!

Amennyiben a fokozatosság elvét is vallod, már a legelején érdemes száműzni minden fehér szénhidrátot (mint a liszt, cukor, kenyérfélék) és a feldolgozott, tartósított élelmiszereket (készétel konzervek, előre elkészített mirelit ételek, előre panírozott fagyasztott húsok, felvágottak, sajtkrémek, szendvicskrémek, gabona- pelyhek, édességek, sós rágcsálnivalók, előre elkészített tésztaszószok, saláta-öntetek, páckeverékek…). Azt javaslom, hogy cseréld le ezeket egyszerűbb alapanyagokra: A saláta öntetet ecetre és MCT olajra. A kész édességet fehérjeturmixra vagy gyümölcsre, a pékárút házi kenyérre vagy főtt gabonára, a gabonapelyhet, egyszerű natúr zabpehelyre. Hidd el, ha ezeket a gyulladást okozó alapanyagokat kiiktatod az életedből, annak igen rövidtávon is számtalan előnyös hatása lesz.

Még nagyobb szükséged lesz a vitaminokra!

Egy jó multivitamin és egy nagyobb dózisú C-vitamin elengedhetetlen az egészségvédelemhez. Már Szent-Györgyi Albert is napi 5000 mg C vitamint fogyasztott. Egyes becslések szerint, csak azzal, ha egy forgalmasabb nagyvárosban levegőt veszünk, napi 1000 mg C vitaminnak megfelelő mennyiségű antioxidáns használunk el. Sajnos, mivel sok esetben a mezőgazdasági módszerek nem kellő mértékben segítik elő a talajmegújulását, „szilárd táplálékból” igen nehéz fedezni a napi vitamin és nyomelem szükségletet.

Télen az immunrendszer megfelelő működésének a biztosításához, amennyiben a munkád vagy más okok miatt sokat tartózkodsz zárt térben indokolt lehet a D-vitamin szedése is. Ezen túl én minden szellemi munkát végző vagy rendszeres sporttevékenységet űző személynek ajánlom, hogy táplálkozását egészítse ki magnézium és kalcium bevitellel (amely nyomelemek hiányában a fogyás is nehezebben megy). Szintén hasznos kiegészítő lehet a halolaj/krillolaj/lenmagolaj vagy más egészségvédő hatással bíró hasznos olajkészítmény rendszeres vagy kúraszerű szedése.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Mivel a magyar lakosság, és különösen az idősebb nők jelentős része fehérjehiányos, indokoltnak tartanám megfontolni azt, hogy a napi étkezésedet fehérjeturmix fogyasztásával tedd teljessé. A fehérje nem csak a szép, tónusos izomzat (és ezáltal testkép) eléréséhez szükséges, hanem MINDEN szervünk, például az immunrendszerünk számára is nélkülözhetetlen makrotápanyag.

 

Ízületvédő készítmények ugyan nem mindenki számára szükségesek, de az a személyes tapasztalatom, hogy a saját környezetemben, akiknek ennyire tudatosan kell megváltoztatniuk a szokásaikat, hogy újra egészségessé váljanak, már vannak olyan problémáik, amelyeknél elengedhetetlen a külső támogatás. A különböző ízületvédő készítmények jó szolgálatot tesznek a krónikus vázrendszeri problémák kezelésében, romlásuk elkerülésében. Akik ilyen jellegű nehézségek mellett kezdenek el újra sportolni, mindenképpen gondolkodjanak el azon, hogy lehet érdemes lenne kipróbálniuk milyen sokat segíthet, ha ilyen módon is támogatják a szervezetüket.

És mi az, ami nem biztos, hogy kéne? Zsírégetők, teljesítményfokozók, keratin… Nem vitatom, hogy fél profi és profi szinten milyen hasznosak ezek a kiegészítők (én is minden nap pyruváttal indítom például a napom), azonban a legelején, ha kellőképpen komolyan és következetesen változtatsz az életeden, még ezek nélkül az extra könnyítések és segítségek nélkül is képes leszel eredményt elérni. Ismerd meg egy kicsit jobban magadat és ezt az új világot, amibe így belecsöppensz, és csak utána döntsd arról, hogy a te személyes céljaid eléréséhez valójában mire van még szükséged.

Nemcsak a táplálkozásodban lehet szükséged kiegészítőkre!

Egy jó minőségű, célnak megfelelő edzőcipő és a sportmelltartó szerintem mindenképpen szükséges ahhoz, hogy élvezni tudd a mozgás örömeit, azonban teljesen kezdők vagy újrakezdők esetén nem látom elengedhetetlenül szükségesnek a funkcionális ruházatok vagy egyéb kiegészítők használatát.

Elsőre talán furcsának tűnik, hogy én, aki a csodaszép és csodahasznosnak tűnő fitnesz nadrág helyett a mackót preferálom, azt írom Neked, hogy használj pulzusmérő eszközt, de ez csak látszólagos önellentmondás. Elvem, hogy az egészségmegőrzésnek fontosabbnak kellene lennie, mint a fogyásnak, esztétikumnak vagy teljesítménynek. Így szükségesnek látom, hogy az edzések alatt megfelelő módon tudd kontrollálni azt, hogy mennyire keményen szabad csinálnod. Persze, amennyiben személyi edző segítségét is igénybe veszed ez az eszköz nem feltétlenül szükséges.

Remélem, sikerült néhány gyakorlatban is használható tippeket adnom Neked. Ha biztos forrásból még többet szeretnél megtudni az egészséges életmód rejtelmeiről és lehetséges buktatóiról, javaslom olvass itt a Peak Girl oldalán, illetve iratkozz fel a hírlevelekre is.

Fitt élet

Fitt élethez kell

Források:

Ádány R. (2007): Megelőző orvostan és népegészségtan, Medicina Könyvkiadó Zrt, Budapest

Csoknya M. és Wilhelm M. (2011): A sportmozgások biológiai alapjai I., Pécsi Tudomány Egyetem Kiadó, Pécs

Dublecz K. (2011): Állati termékek táplálkozás-élettani szerepe, Pannon Egyetem Kiadó

Központi Statisztikai Hivatal (2015): Statisztikai Tükör – Európai Lakossági egészségfelmérés (29):7-9.

Darvas B. és Székács Á. (2010): Mezőgazdasági Ökotoxikológiai, L’Harmattan Kiadó, Budapest

Hewett és mtsai. (1999): The Effect of Neuromuscular Training on the Incidence of Knee Injury in Female Athletes A Prospective Study – American Journal of Sport Medicine (27): 699-706.

Szendrői Miklós (2011): Ortopédia, Semmelweis Egyetem Kiadó KFT., Budapest

Veresné Bálint Márta (2010): Tápláltsági állapot, táplálkozási szokások, tápanyag-beviteli értékek és élelmiszerfogyasztási gyakoriság vizsgálata idősek körében – Semmelweis Egyetem Kiadó, Budapest

 

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.