-+=
Olvasási idő: 2 perc

A kávé mindennapjaink részévé vált, hisz ha nem is fogyasztod vagy nem rendszeresen, az illatával lépten-nyomon találkozhatsz. Sokak számára a nap indításához elengedhetetlen “kellék”, míg mások inkább a délutáni fáradságukat enyhítik vele. Vitathatatlanul sokan szeretik, és nehezen mondanak le a fogyasztásáról. Azonban, vannak olyan élethelyzetek, átmeneti állapotok, mint például a várandósság, amikor érdemesebb lenne kerülni illetve mérsékelni a kávé fogyasztását.

Milyen hatással van a magzatra a kávé?

Az egészséges felnőttek számára a napi koffeinmennyiség adagja a táplálkozási javaslatok alapján legfeljebb 300 mg (ez kb. 3 csésze kávénak felel meg), míg várandós nők esetében – mivel a koffein lebontása ez idő alatt lelassul – ez az érték maximum 200 mg, vagyis két csészényi. Ennek a betartását általában az is segíti, hogy a várandósság első szakaszában a nők általában megundorodnak a kávétól. A kávéivás elhagyása vagy a mennyiség csökkentése azért is indokolt, mivel a koffein izgató hatással bír a magzatra is, de szoptatás esetén a csecsemőre is (bár igaz, hogy az anyatejbe csak kis mennyiségben jut át), így ezekben az esetekben a kávéról és a túlzott mennyiségű koffeinfogyasztásról való lemondás, annak időleges elhagyása javasolt.

Állatkísérletek során megfigyelték, hogy az izomösszehúzódás szabályozásáért felelős sejtek aktivitása csökkent, mikor a kísérleti egerek koffeint kaptak. Ez magyarázatul szolgálhat arra a jelenségre, hogy a rendszeresen kávét fogyasztó nők miért esnek nehezebben teherbe, mint azok, akik nem isznak kávét.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a korai vetélés gyakrabban fordul elő olyan nőknél, akik jelentős mennyiségű kávét (és/vagy egyéb koffeintartalmú italt) ittak a várandósság korai szakaszában. Ugyanakkor ez esetben is kérdéses, hogy a nagymértékű fogyasztás (legalább 500 mg koffein vagyis 5 csésze kávé vagy több) sodorja-e a magzatot életveszélybe vagy ez annak a jele, hogy a várandósság kimenetele már eleve kudarcra volt ítélve. A várandós nők kávéval szembeni averziója ugyanis – a korai időszakban jelentkező hányinger és hányás mellett – az egészséges várandósság jellegzetességei közé tartozik.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Egy olasz vizsgálatban az idő előtti (37. hetet megelőző) szüléseket normál időben történő szülésekkel összevetve azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy a kis mennyiségű kávét (napi legfeljebb 1-2 csésze) fogyasztók és a kávét nem fogyasztók között nem található jelentős eltérés a koraszülések számát tekintve, vagyis nem a kávéivás volt a felelős a koraszülésért. Más eredmények azt mutatják, hogy a várandósság második felében a koffeinfogyasztás mértékének csökkentése nem volt hatással a születési testtömegre vagy testhosszra.

Mindezen eredmények ellenére, ha kismama esetleg szoptató anyuka vagy az a legjobb, ha mérsékled a koffeinfogyasztást. De lemondanod nem kell róla! 🙂

kávé

kávé terhesség idején

Források:

Cnattingius S., Signorello LB. et al: Caffeine intake and the risk of first-trimester spontaneous abortion. N Engl J Med., 343(25):1839-45, 2000.

Lawson C. C., LeMasters G. K. et al: Changes in caffeine consumption as a signal of pregnancy. Reprod Toxicol. 18(5):625-33, 2004.

ACOG Committee opinion no. 462: Moderate caffeine consumption during pregnancy. Obstet. Gynecol. 116 (2 Pt 1), 2010.

Chiaffarino F., Parazzini F. et al: Coffee drinking and risk of preterm birth. Eur J Clin Nutr., 60(5):610-3, 2006.

Hey, E.: Coffee and pregnancy. BMJ. 334(7590): 377, 2007.

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!