-+=
Olvasási idő: 3 perc

Emlékszel? Nagyjából egy hónapja jelentettük be Csillag, a Peak csapatához való csatlakozását, azóta pedig töretlenül készül az októberi nagy megmérettetésre, ahol a világ legszebb lányaival kell “küzdelembe” szállnia. Nem könnyű egy szépségkirálynőt beszámolóra bírni, főleg olyat, aki a koronával együtt járó kötelező elfoglaltsága mellett főállásban dolgozik és tanul. Azért most mégis sikerült egy kicsit beszélgetnünk Csillaggal, milyen tervei vannak, és hogyan készül a világversenyre.

“Másfél hónapom van vissza a mindent eldöntő küzdelemig. Közel 110 ország versenyzője között a legjobb testtel szeretnék a színpadra lépni. Ha kell, vért izzadva csinálom végig az edzéseket, hogy a győztes legyek!”

Szépségkirálynő

A Miss International világdöntőt 56. alkalommal rendezik meg Tokióban. Minden országból egy lány képviselheti hazáját és küzdhet az álmaiért. A fent írt vágyak elég komoly dolgok. Nemcsak nekem fontosak, hanem mindazoknak, akik a nevüket adták hozzám.

A Peak-kel júliusban találkoztam. Szerelem volt első látásra. A termékekkel azonnal barátok lettünk. Vallom ez elvet, hogy a kinézet 70%-ban étkezésen és 30%-ban az edzésen múlik. Étkezés pipa, edzés pipa. Mégse haladtam úgy a fogyással, ahogy szerettem volna. Ekkor döntöttem el, hogy a legjobbakkal fogok dolgozni és egy kis plusz segítséggel kihozom magamból a nagybetűs NŐT!

Amikor elkezdtem edzeni 8 kiló felesleg volt rajtam, amitől azonnal meg kellett szabadulnom a célom érdekében. Nem testépítő vagy fitnesz versenyre készülök, ezért a diétám kevésbé drasztikus. Fehérjében gazdag ételeket fogyasztok, kerülöm a cukrot, zsírokat.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

csillag-suti

Szépségkirálynő étrend

Egy napi étkezésem nagyjából így néz ki:

  • Reggelire zab tejjel
  • majd 3 óra múlva tojás/gyümölcs
  • ebédre csirke rizzsel
  • uzsonnára csirke
  • vacsorára fehérjeturmix – a Slim Secret Protein a kedvencem. Többek között azért is, mert más termékektől azonnal kipattogok, így nagyon nehéz volt számomra megtalálni azt, ami finom, és nem jelennek meg pattanások tőle az arcomon. Nem elhanyagolható szempont ez számomra, főleg egy ilyen színvonalú szépségversenyen való megjelenés miatt.

csillag-slim-secret-protein

Persze, néha kell a változatosság, de nagyon szeretem. Van az a pont, hogy stagnál a fogyásom. Nekem a Peak Pyruvat és CLA vált be leginkább, ha az anyagcserém kezd szembeszegülni a diétámmal.

Elindult a véghajrá, ami azt jelenti, hogy az edzések számát heti 6 napra emeltünk. Naponta egy súlyzós edzés és egy óra kardió. Az esztétikus kinézet fog nyerni a színpadon. Az izomzatom egészsége érdekében edzés előtt Peak BCAA-t fogyasztok, a napomat pedig a fehérje turmix-szal koronázom meg.

szabo-csillag-edzoterem

Októberre csúcsformában kell lennem. Azt szeretném, ha az országom, az edzőm, a menedzserem, az anyukám, a főnököm, a kollégáim, a szerelmem, a hozzátartozóim és a Peak családom büszke legyen rám! Ez a legnagyobb vágyam!

csillag-szepsegkiralyno-peak

 

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!