-+=
Olvasási idő: 3 perc

Sok lány azért kezd el edzeni, hogy formásabb legyen, ám a sok egymásnak ellentmondó tévhit miatt nem igazán sikerül elérni a céljukat.

Mik ezek a tévhitek?

  • Az egyik, hogy sokan azt képzelik, hogy a jó formáért mindenképp fogyniuk kell, holott valójában inkább izmot kellene építeni.
  • A másik, hogy a szálkásításhoz kis súllyal és magas ismétlésszámmal kell edzeni, pedig ez sem igaz. A szálkásítás a diétán múlik.
  • A harmadik pedig, hogy sok lány nem mer vagy nem akar nagyobb súlyokkal edzeni, mert attól tartanak, hogy “túl izmosak” lesznek. Ez utóbbi a legviccesebb számomra. 😀 Sajnos ez nem megy ilyen könnyen. Nőként a férfiakhoz képest elenyésző a tesztoszteronszintünk, így eleve sokkal nehezebben építünk izmot, ráadásul komolyabb izomtömeg felszedéséhez évek kemény edzése, elegendő fehérjefogyasztás és kalóriatöbblet szükséges.

És akkor nézzük a lényeget! Miért érdemes lányként is nagy súlyokkal edzeni?

Hatékonyabb zsírégetés

Egy kemény súlyzós edzéssel rengeteg kalóriát lehet elégetni és utána a regenerációs folyamatok miatt még hosszú órákon át magasabb szinten pörög az anyagcsere. Ez azt jelenti, hogy még nyugalomban is több kalóriát égetsz, mint ha nem edzettél volna.

Sőt, van még egy dolog, ami ide tartozik: a súlyzós edzéssel izmot építesz és az izom egy aktív szövet, aminek a fenntartása is energiát igényel (míg pl. a zsíré nem). Ebből következik az, hogy minél izmosabb vagy, annál magasabb az alapanyagcseréd, azaz a napi kalóriaigényed is nőni fog. Így könnyebb lesz diétázni, hisz nem kell extrém alacsony kalórián koplalnod ahhoz, hogy deficitbe kerülj.

Jobb forma, szebb alak

Sokan azt gondolják, hogy ahhoz, hogy jobban nézzenek ki, egyszerűen csak fogyniuk kell. Holott a test formáját az izmok adják. Ha csak úgy “simán” lefogysz, ugyan olyan alakod lesz, mint korábban, csak vékonyabb verzióban. Ha formásabb is szeretnél lenni, akkor bizony izomtömeget kell felszedni.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Erős leszel

Erősnek lenni nagyon jó érzés! Nekem ez a kedvenc érvem a nagy súlyok mellett. 😀 Rengeteg haszna van a mindennapi életben is annak, hogy erős vagy: nem okoz gondot, ha cipekedni kell, arrébb kell tenni valamit, stb. Sőt, nem csak testileg, de mentálisan is erősebb leszel és az önbizalmad is nőni fog.

Erősebb csontok

Ahogy öregszünk, úgy csökken a csontjaink sűrűsége és az izomtömegünk. Ez elég rosszul hangzik, de ha súlyzós edzést végzünk, akkor szembeszállhatunk ezekkel a folyamatokkal. 😉 Nem csak az izomszövetet, de a csontszövetet is meg tudjuk óvni az edzéssel.

Az izmok ugyanis a csontokon tapadnak és az által, hogy eddzük őket, a csontszövetet is stimuláljuk és arra késztetjük, hogy megújuljon. A súlyzós edzéssel tehát megelőzhetjük a csontritkulást is. Minél előbb kezdjük, annál jobb!

Egészségesebb szív

Tény, hogy a szív- és keringési rendszer fejlesztésének leghatékonyabb módja a kardió, ill. aerob edzés, tehát az állóképességi edzés, de a súlyzós edzés is jó hatással van rá. Több tanulmány bizonyította, hogy a súlyzós edzés is segít a magas vérnyomás, valamint a nyugalmi pulzus csökkentésében, sőt a magas triglicerid és vércukorszint mérséklésében is.

Stresszlevezetés

Ezen nincs nagyon mit magyarázni. 😉 A sport alapvetően jó eszköz a stressz csökkentésére, megtanít jobban kezelni a stresszes szituációkat.

Jobb alvás

A súlyzós edzés javítja az alvásminőséget: gyorsabban tudsz elaludni, mélyebben alszol és ritkábban ébredsz fel az éjszaka közepén.

Ez már szerintem elég indok ahhoz, hogy elhidd, jó dolog nagy súlyokkal edzeni. De mi is az a nagy súly? 

Ez relatív, nem lehet konkrét számokban kifejezni. Más lesz a nagy súly egy kezdőnek, más annak, aki évek óta edz. Ami most nagy súly, pár hónap múlva már közepes lesz. 😉 Na és gyakorlatonként is eltérő, mert pl. teljesen más lesz guggolásnál, mint mondjuk vállból nyomásnál. A lényeg, hogy olyan súllyal dolgozz, ami kihívást jelent.

Hogy mik azok a nagy súllyal végezhető alapgyakorlatok, amelyeket mindenképp érdemes beiktatni az edzéstervbe, már egy következő cikk témája lesz. 😉

Több érv a súlyzók mellett ITT!

nagy súlyokkal edzeni

nagy súlyokkal edzeni nőknek

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!

Referenciák:

Roveda, Eliana, et. Al. Effects of endurance and strength acute exercise on night sleep quality. International SportMed Journal. 2011; 12(3): 113-124.

Kirk, Erik P., et. Al. Minimal resistance training improves daily energy expenditure and fat oxidation. Med Sci Sports Exerc. 2010; 41(5): 1122-1129.

Magyari PM, Churilla JR. Association between lifting weights and metabolic syndrome among U.S. Adults: 1999-2004 National Health and Nutrition Examination Survey. J Strength Cond Res. 2012 Nov; 26(11): 3113-7.

Cardoso, Crivaldo Gomes, et. Al. Acute and chronic effects of aerobic and resistance exercise on ambulatory blood pressure. Clinics (Sao Paulo). 2010; 65(3):317-325.

Muir JM, Ye C, Bhandari M, Adachi JD, Thabane L. The effect of regular physical activity on bone mineral density in post-menopausal women aged 75 and over: a retrospective analysis from the Canadian multicentre osteoporosis study. BMC Musculoskelet Disord. 2013 Aug 23; 14: 253.

Stone M, Stone Meg, Sands W. Psychological Aspects of Resistance Training. In: Principles and Practice of Resistance Training. Champaign, IL: Human Kinetics; 2009. p. 229-241.