-+=
Olvasási idő: 5 perc

Furcsán hangzik, hogy valaki „túlságosan egészséges életmódot” folytat, igaz? Hiszen ha valami egészséges, az jó, az harmonikus, kiegyensúlyozott, mi pedig éppen erre törekszünk… hol van akkor mégis a határvonal? Létezik egyáltalán? Mikor mondhatjuk valakire, hogy „túltolja” az egészséges életmódot? Itt is igaz a nagy közhely, miszerint „jóból is megárt a sok”?

Sajnos az ortorexia egy létező betegség, ami tulajdonképpen azt foglalja magába, hogy valaki kényszeresen, már-már betegesen törekszik arra, hogy egészségesen táplálkozzon, és ez negatív hatást gyakorol a kapcsolataira, szociális életére, a hangulatára, mindennapjaira is.

Aki ebben a betegségben (ha nevezhetjük annak) szenved, lenézi azokat, akik gyorskaját/édességeket, egészségtelen falatokat esznek, folyamatos kontroll alatt tartja saját magát, és mérhetetlen bűntudat gyötörné, ha akár egy falatot is enne bármelyik „csalókajából”.

Bár az ortorexia nem azzal egyenlő, hogy valaki éhezteti magát, mégis az egész élete a (tisztán) kajálásról, egy állandó görcsös odafigyelésről szól – ez az életmód pedig cseppet sem hangzik boldognak és egészségesnek, ugye? 

Nagyon kényes a téma, hiszen nem egyszerű eldönteni, hogy valaki egy olyan életforma mellett döntött, aminek a központjában az egészség áll (vagyis odafigyel, hogy nem eszik cukrot, fehér lisztes péksütiket, csokit, stb.), vagy az egész átmegy szépen lassan betegségbe, ahol semmi más nem létezik, csak a korlátok, és az egészséges(nek gondolt), 100%-osan tiszta táplálkozás, valamint annak ijesztően precíz megtervezése. Minden más pedig szépen lassan, idővel háttérbe szorul…

Mi most ne menjünk el ilyen messzire, maradjunk azon a bizonyos „határvonalon” belül, mindenesetre érdemes egy kicsit boncolgatni, kinek mit jelent az egészséges életmód, és mi is az igazi célunk vele. Na és persze hogyan ne kattanjunk rá túlzottan erre az egészre…

Az egyik legfontosabb, amit ki szeretnék emelni, hogy az egészséghez hozzátartozik egy testi-lelki egyensúly, egy harmónia, jó közérzet.

Azaz ne azért akarj egészségesen étkezni, mert azt gondolod, ezt várják el tőled, vagy ez a „trendi”, és ne próbálj meg olyan ételeket magadra erőszakolni, amiket nem szeretsz… az egészséges életmódhoz tartozik, hogy tisztán kajálsz és megválogatod, mit eszel, (vagyis nem eteted a tested „szemét kajákkal”) sportolsz, aktív életet élsz, de hagysz időt magadnak a pihenésre is, és jól érzed magad a bőrödben!

Szűkítsük még egy kicsit a kört… diéta… ezerszer és még annál is többször hallottad már ezt a szót, igaz? 

Hála Istennek ma már tényleg lehet élvezettel diétázni! (és a „diéta” kifejezés még mindig nem a fényevős, koplalós, őrültebbnél őrültebb és tök felesleges fogyókúrát jelenti…) Fehér liszt helyett fincsi fehérjepor, kókuszliszt, mandulaliszt, útifű maghéj, batátaliszt és még sorolhatnám… cukor helyett stevia, eritrit… rengeteg alternatíva létezik! A Peak étcsokoládé vagy mogyorókrém ízű wheytella is ilyen!

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Persze elsősorban azért eszünk, táplálkozunk, hogy élni tudjunk, de azért valljuk be, az evés örömet okoz, egyfajta élvezettel tölt el bennünket, pláne, ha a fincsi ízek mellett még csinosak is maradunk és nem kell tartanunk a ránk rakódó plusz kilóktól az ízorgiáért cserébe…

De nagyon fontos, hogy ne ekörül forogjon az egész életed, minden egyes gondolatod – ha ez mégis így van, akkor valami nem oké! 

Van, aki egészségügyi okokból (cukorbetegség, ételérzékenység, laktózérzékenység, gluténérzékenység stb.) tér át egy speciális diétára, és vannak, akik szabad akarattal dönthetnek: a csinos alakért, a plusz kilók leadása miatt, az izomépítés céljából, vagy csupán azért, mert hosszú évekig, mindenféle betegségtől és nyavalyától mentesen akarnak élni – számos oka lehet annak, hogy meghozod a nagy döntést: „Mától (és nem holnaptól!) diétázni kezdek!”

Persze mindig kiemeljük azt is, hogy bizonyos diéta típusok nem mindenki számára megfelelőek... olyan ez, mint egy útvesztő: vércsoport diéta, fehérje diéta, ketogén, paleo… itt is meg kell találnod azt az életmódot, ami a szervezetednek, és a lelkednek egyaránt tökéletes!

Miért vonnál meg mindent magadtól, amit szeretsz? Nyilván ne tömjük magunkat csokival, csipsszel, gumicukorral minden egyes nap, de ha néha megkívánsz egy krémest és szinte úgy érzed, bámul rád a cukrászda ablakán keresztül, miért ne ehetnéd meg?

Nem attól élsz egészséges életet, hogy csak zöldségeket, húst, rizst vagy zabot eszel, netalán csomó olyasmit, amit egyébként nem is szeretsz, ami cseppet sem nyújt bombasztikus ízélményt, és emiatt szép lassan te magad is besavanyodsz…

Egészséges az, hogy valóban odafigyelsz, nem eszel semmit mértéktelenül és kerülöd a cukros, fehér lisztes készítményeket, a feldolgozott élelmiszereket – de attól még enni jó, és ennek szeretjük megadni a módját!

Gondolj csak bele, rengeteg szociális esemény köthető az étkezéshez, legyünk néha hedonisták kicsit! 

Legyen szó egy romantikus vacsiról (ugye nem túl izgis, ha csak salátalevelet rágcsálsz a randin?), családi összejövetelről (szegény Nagymamád ne csak hiába próbálja meg rád tukmálni a finomabbnál finomabb sütijeit, bátran tiszteld meg azzal, hogy megkóstolsz egyet-kettőt), karácsonyról (hajaj, ne is menjünk bele…), lakodalomról – központi szerepet kap az evés, élvezd ki bátran!

Ha pedig egy buli után kicsit mámoros állapotban nevetgélve beültök a barátnőiddel egy hamburgerre, azért sem kell másnap szidnod magad és úgy érezni, valami rettenetes bűnt követtél el… persze ha már kipihented a partizás fáradalmait, irány a terem és csökkentsd az aznapi szénhidrát beviteled, majd térj vissza a rendes kerékvágásba!

Vagy akár egészséges alternatívákból is készíthetsz magadnak megannyi finomságot! Például a Peak „okosító” zabitalból nemcsak villám reggeli, de palacsinta is süthető!

Szerencsére a kedvenc „cukroszsíros” édességeidet, gyorskajáidat már egészséges alapanyagokból is elkészítheted – fitt pizza, sütemények zabpehelylisztből, lángos ami nem tocsog a zsírban, zsírszegény túróból készült tortacsodák… de itt is fontos a mérték!

A szénhidrát csökkentett tortából sem eszel meg tíz szeletet, ha szeretnéd megőrizni az alakod… fontos a kalória is, a makrotápanyagok is, de egyiket sem kell grammra pontosan kiszámolnod (oké, ha fitnesz versenyre készülsz, akkor), odafigyelni viszont valóban kell magadra!

Mik az arra utaló jelek, hogy kezdesz túlzásba esni? 

Lehet, hogy egy kicsit „túltolod” az egészséges életmód,/tisztán kajálás/diéta témát, ha:
– hanyagolod a barátaidat, mert nem akarsz közösen beülni velük olyan helyre, ahol nem te készíted el a saját kajád – összességében kezdenek elkopni a szociális kapcsolataid, begubózol
– folyton azon jár az agyad, mit fogsz enni, napokra előre megtervezed minden étkezésed (ami persze csak és kizárólag tiszta, természetes alapanyagokból lehet)
– teljesen kizökkent a lelki nyugalmadból, ha valami miatt ezt az „előírást” nem tudod betartani, nyugtalan leszel, állandóan feszült vagy
– ha egy falatot is eszel bármilyen junk food-ból, bűntudatod van, nagyon rosszul érzed magad; akár szégyenérzeted lehet, vagy félelem lesz úrrá rajtad, hogy ezektől a kajáktól megbetegszel
– „beszabályozod” az étkezéseidet és nem engeded, hogy bármi változás becsússzon
– folyton az ételek összetevőit böngészed, órákat képes vagy azzzal eltölteni, hogy megpróbálj meggyőződni arról, csak és kizárólag tiszta alapanyag kerül a tányérra
– nagyon régen ettél már úgy, hogy élvezted az ízeket, és nem csak a tudatosság jegyében „táplálkoztál”

Mint minden másban, egy hétköznapi ember (vagyis amikor épp nem életünk csúcsformáját akarjuk összehozni egy versenyre) diétájában is az egyensúlyra kell törekednünk. 

Az egészséghez az is hozzátartozik, hogy minden fontos vitamin, ásványi anyag, és makrotápanyag fogyasztására odafigyelsz, élvezed az ízeket, és megpróbálod minél kevésbé „káros” alapanyagokból elkészíteni a kedvenc (akár csalós) kajáidat – de ha éppen úgy adódik, hogy egy héten egyszer beültök valahova a barátaiddal, örömmel eszed meg azt, amit megkívánsz, bármiféle feszengés, bűntudat vagy stressz nélkül! Élvezd az életet!

Figyelj oda az egészségedre, kísérletezz a konyhában és egyél finomakat úgy, hogy a formádra is figyelsz! Sportolj, kapcsolódj ki, de akkor se ess kétségbe, ha nagyritkán valami kevésbé diétás kajával jutalmazod magad – de azért tartsd szem előtt a mondást: „Azért egyél, hogy élj ne azért élj, hogy egyél”

Fitt finomságok ITT!

ortorexia

ortorexia teszt

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.

Referenciák:

https://www.healthline.com/nutrition/orthorexia-nervosa-101
https://www.nationaleatingdisorders.org/learn/by-eating-disorder/other/orthorexia
https://www.healthline.com/nutrition/how-to-eat-healthy#section9
https://www.healthline.com/nutrition/orthorexia-nervosa-101#section6