-+=
Olvasási idő: 3 perc

Október 1-jén, Budakalászon, a Bodysport Kupán került megrendezésre a II. Fitnesz Modell Anyuka verseny.  Ismét sikerült a családias hangulatot megteremteni, gyermekek, kisebbek-nagyobbak, apukákkal, nagyszülőkkel, testvérekkel, barátokkal szurkolhattak az anyukáknak. Tették mindezt nagyon lelkesen, egy pillanatra sem szem elől tévesztve őket.

Már kora reggel több anyuka várt arra, hogy felléphessen a verseny színpadára és megmutassa azt, amiért hónapokig keményen dolgozott. Bizony, hiszen egy-egy ilyen versenyfelkészülés hosszú hetekig, hónapokig is eltarthat. Kemény diéta, kemény edzések, a jól látható eredmény pedig magáért beszélt. A színpadra lépés előtt azonban szükség volt néhány előkészületre: a bőr lebarnítása, melyet van, aki otthoni körülmények között végzett, de egy barnító cég kifejezetten erre az alkalomra, az anyukáknak kedvezményt biztosított, úgyhogy sokan ezt az utat választották. Volt, aki barnítás előtt, volt, aki utána ment el a sminkeshez, hogy megkapja a gyönyörű szempillákat és a versenybikini színéhez passzoló sminket. Olyan anyuka is akadt, aki már a versenyre érkezett meg így, kisminkelve. Haj, cipő is gyönyörű volt mindenkin, egy mesterfodrász is megirigyelhette volna a kreációkat.

Az anyukák ragyogtak a színpadon, gyönyörűek voltak. A színpad olyan volt, mint egy ékszerdoboz, színes ékszerdoboz, rengeteg gyönyörű csillogó versenybikinivel és a gyönyörű ragyogó anyukákkal. A tavaszi versenyhez képest most bővültek a kategóriák, itt már életkorra bontva léphettek színpadra a versenyzők:  30 év alattiak, 40 év alatti, illetve 40 év felettiek megosztásban. A legnépesebb kategória a 40 év alattiak kategóriája volt, ahova 19 édesanya nevezett be. A második legnépszerűbbnek a 40 év feletti csoport bizonyult 9 fővel. A 30 év alatti kategóriában 4 anyuka mérettette meg magát.

30_alatt_anyuka_kategoria

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

30_felett_anyuka_kategoria

40_felett_anyuka_kategoria

Hirdettek abszolút győztest is, ez azt jelenti, hogy mindhárom kategóriában a győztesek megmérkőztek egymással és kikerült az abszolút győztes édesanya. Nagyon szívet melengető látvány volt ismét, csakúgy, mint az előző versenyen, hogy a gyermekek a szülőkkel lehettek fent a színpadon, az eredmény átvételekor. Alig várták, hogy felmehessenek, volt, aki le sem akart jönni, annyira tetszett neki. Így biztosan a jövő fitnesz nemzedékét is láthattuk egy kicsit.

Nagyon erős volt a mezőny, az anyukák tényleg mindent beleadva, magukból a legtöbbet kihozva mutatták meg tökéletes, bomba formájukat. Pohiba-Palatinus Tünde pedig nagyon jól összefogva, megszervezve bonyolította le ezt a családiasan csúcs versenyt!

Jövő héten ismét megmutathatják magukat a Fitt Anyukák egy újabb versenyen, a Preadators Classic versenyén, Komáromban, melyet szintén Tünde fog majd össze, ide is várják az érdeklődőket. Nincs előnevezés, ha úgy érzed, Te is kipróbálhatod, megmutathatod magad, ha esetleg lemaradtál volna a mostani versenyről.

Ha nem érzel még magadban kellő erőt, vagy úgy gondolod, hogy van még mire készülnöd, akkor kezdd el időben! ITT minden tudást megszerezhetsz, amire szükséged van a felkészüléshez.

Mi Tündivel ott leszünk és szurkolunk Neked és természetesen jelentkezünk majd, beszámolunk az élményekről!

abszolut-gyoztes-anyuka

Fitnesz anyuka

Fitnesz modell anyuka

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.