-+=
Olvasási idő: 3 perc

Manapság egyre nagyobb figyelmet kapnak az álgabonák (pszeudocereáliák), melyek a gabonaféléktől eltérően botanikailag nem a pázsitfűfélék családjába tartoznak, de a gabonafélékhez hasonlóan nagy keményítőtartalmuk illetve lisztes magvuknak köszönhetően a gabonafélékhez hasonlóan hántolva, őrölve használhatsz fel ételeid elkészítéséhez.

Kezdetben  még csak a reform, valamint vegetáriánus konyhák alkalmazták, mára azonban sokkal elterjedtebb, főként azért, mert a gluténérzékenyek étrendjébe is beilleszthetőek. Ugyanis a helytelenül összeállított gluténmentes diétában a rostbevitel alacsony, ezért mindenképp fontos, hogy cöliákia esetén erre nagy hangsúlyt fektess. A hagyományos gluténmentes gabonaféléken túl számos alternatíva áll a rendelkezésedre, amelyek az étrend rosttartalmának emelésében is kiemelkedő szerepet kaphat.

Melyek a leggyakoribb álgabonák?

A legismertebb a hajdina

Származási helye: Közép-Ázsia, a Himalája környéke. Innen került át többek közt Japánba, Kínába és Európába is. Számos fajtája létezik, hazánkban azonban termesztésben főként a pohánka fordul elő, melynek kezdetei a XV. századig nyúlnak vissza.

Felhasználása sokrétű. Készíthetsz belőle kását, de pörkölt magját megőrölve palacsintát, kekszet is. Helyettesítheted hajdinával a töltött, rakott ételekben, valamint fasírtokban a riszt is ezzel. Dara formájában levesekben is kiváló. Jelentős élelmirost-, valamint kálium- és magnéziumtartalma. Termésének antioxidáns hatású rutintartalma is kiemelkedő.

Tipp: Főzés előtt, ha néhány órán keresztül vízben áztatod, csökkentheted az elkészítési időt.

Amaránt vagy közismertebb nevén a disznóparéj

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Ez a növény Közép- és Dél-Amerika vidékéről származik. Felhasználása leginkább a kukoricához hasonló. Megfőzve készíthetsz belőle köretet, puffasztott formában a müzlid kiegészítője lehet. A hajdinához hasonlóan töltött ételekben kiválthatja a rizst, ugyanakkor kiváló panírnak is. A magján kívül levele is értékes, hiszen a spenóthoz hasonlóan készíthetsz belőle levest, főzeléket, de mártások és szószok összetevőjeként is felhasználhatod.

A gabonafélékhez képest nagyobb a fehérjetartalma, aminosavai közül kiemelkedő a kéntartalmú aminosav- és lizintartalma. Magnézium, kálium, vas és cink található benne nagyobb mennyiségben. Kalciumtartalma is említésre méltó, ugyanakkor a lizintartalma elősegíti a tejtermékekből a kalcium jobb hasznosulását. Ez a tulajdonság megnövekedett kalciumszükséglet, csontritkulás esetén lehet előnyös.

Quinoa, ami nem véletlenül az inkák aranya

Valójában a parajfélék, céklák csoportjába tartozó növény vagyis az “inkák” aranyaként ismert quinoa, már több ezer évvel ezelőtt közkedvelt táplálék volt, viszont a többi gabonaféle megjelenésével és azok térhódításával a háttérbe szorult. Napjainkra azonban újra megjelent, így jelen vannak élelmiszerboltok, bioboltok polcain is. Felhasználási és elkészítési módja megegyezik a hagyományos rizsével, fogyaszthatod salátába keverve vagy önálló köretként egyaránt, de lisztjét felhasználva akár kevert tészták készítéséhez is használhatod.

Az érdeklődés előterébe értékes táplálkozás-élettani jellemzői miatt került, melyek az alábbiak:

  • magas vitamin (B, C, E), ásványi anyag (kálium, kálcium, magnézium, foszfor, vas) és a fehérjetartalma
  • a fehérjéket felépítő aminosavak közül kiemelkedően nagy mennyiségben tartalmazza a lizin nevű esszenciális aminosavat, amely a többi gabonafélékben alig fordul elő, valamint jó forrása a metioninnak és a treoninnak is. Ezek az esszenciális aminosavak a szervezet számára nélkülözhetetlenek, a bevitelükről gondoskodnunk kell.
  • zsírtartalma ugyan magasabb, mint a közönséges búzáé, azonban kedvező zsírsavösszetétele hozzájárul egészségünk megőrzéséhez
  • kiemelkedően magas rosttartalma miatt felhasználása különösen előnyös a rosszul összeállított, egyébként rostszegény gluténmentes diétában.

Az egészséges táplálkozás irányelvei szerint a gabonafélék képezik a táplálkozás alapját. A nagy keményítőtartalmú élelmiszerek rendszeres, napi fogyasztása a kiegyensúlyozott étrend része. Az alternatív gabonafélék sokrétű, változatos felhasználása jó alapot ad ehhez és gluténérzékenyen is van lehetőséged változatosan, egészségesen táplálkozni.

Te melyiket próbáltad már elkészíteni?

Pszeudocereáliák

Gluténmentes pszudocereáliák

Forrás:

Antonio Vega-G´alvez, Margarita Miranda, Judith Vergara, Elsa Uribe, Luis Puenteb Enrique

AMart´ınez: Nutrition facts and functional potential of quinoa (Chenopodium quinoa willd.), an ancient

Andean grain: a review, Journal of the Science of Food and Agriculture, 90, 15, 2541–2547, December, 2010

Lovra Szabolcski Irén: Malomipari technológia jegyzetfüzet a Mezőgazdasági Iskola diákjainak, Topolya, 2011.

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus), 2-61 számú irányelv

Sárvári Mihály: Egyéb, alternatív gabonanövények termesztése, Debreceni Egyetem, 2011.

Biodiversity International: Celebrating the international year of quinoa: A future sown thousands of years ago.

Varga Zsuzsa, Horváthné Mosonyi Magda: Élelmiszerismeret és technológia II., SE-ETK, Budapest, 2004.

Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége: Álgabonák, Táplálkozási Akadémia Hírlevél 7. évf., 4. szám, 2014 május.

Lilian E. Abugoch James: Quinoa (Chenopodium quinoa Willd.): Composition, Chemistry, Nutritional, and Functional Properties, Food and Nutrition Research, 58, 1-31,2009. ISSN 1043-4526, DOI: 10.1016/S1043-4526(09)58001- 1

Hari Narayan Bhilwade, Naoto Tatewaki, Hiroshi Nishida and Tetsuya Konishi: Squalene as novel food factor, Curr Pharm Biotechnol. 11(8):875-880, 2010 Dec.

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.