-+=
Olvasási idő: 2 perc

Gyorsan egy kis történelem leckét is csempésszek a receptbe. A bagel eredete visszavezethető egészen az egyiptomiakhoz, na de addig még se menjünk vissza, a 17. század is elég lesz. Lengyelországban Jan Sobjeski, az akkori államfő fehér kenyér gyártásának – azon belül is a zsemlének a visszaszorítását rendelte el. Erre válaszul zsidó körökben terjedt el a bagel (karika alakú zsemle) gyártása, mivel így költséghatékonyabb volt, és kevesebb alapanyagot igényelt. A másik ok, ami a bagel kiötlését okozta, hogy a zsidó böjtök alatt nem fogyaszthattak főtt ételt a vallás követői, így valami könnyű pékterméket kellet kidolgozniuk. Az eljárás emiatt persze bonyolódott, mivel egy kör alakú terméket a pékek nem tudtak előállítani, így azt a furmányos ötletet találták ki, hogy sütés előtt megfőzik azt. Ettől kapta a különlegesen finom kelt tészta ízét a termék (persze a receptben majd rájössz, hogy ennek van egyszerűbb módja is). A kormányfő a továbbiakban engedélyt adott a bagel gyártására. Innen indult el a csoda, majd újabb fénykorát a 20. század elején Amerikában élte meg a bagel. Amerikából terjedt el hozzánk is a csoda, amibe ha bele kóstolsz sosem feleded el. Na, sajnos ez történt velem is.

Tanakodtam-tanakodtam miként lehetne eme finomságot kevesebb munkával akár még ízletesebbre is reprodukálni. Ekkor találtam magam szembe a mini kuglóf sütőkkel, majd rögtön beindult a fejemben a gépezet és kitaláltam hogyan is lehetne szénhidrátcsökkentett, lisztmentes verziót kreálni. Persze ránézésre nem lett a legtökéletesebb, de ízre isteni. Íme hát a recept.

Bagel

Összetevők:

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

  • 30g tökmagliszt
  • 30g tápióka liszt
  • 1 db tojás
  • 50g hagyma
  • sütőpor
  • kókusztej

Bagel recept

A felsorolt összetevőket szépen dolgozd el, a tojás és a hagyma kivételével. Eközben a hagymát kockázd fel, sózd meg, majd pirítsd meg lassú tűzön. Ez fogja majd neki a pikáns ízt megadni, ettől lesz még különlegesebb a bageled.

A tojást tedd egy keverőtálba és habverővel verd fel habosra. Tedd bele a hagymát, majd az egészet keverd össze a masszával. Egy picit hagyd állni, amíg a száraz összetevők magukba szívják a folyadékot.
Pár perc elteltével adagolt a formákba és 180 fokra előmelegített sütőben süsd meg kb. 20-25 perc alatt. Akár még frissen, melegen kettévághatod és megpakolhatod csirkemell sonkával.

Tipp: Ha kihagyod belőle a hagymát, akkor akár édes verzióban is elkészítheted és diétás mogyoróvajjal fogyaszthatod.

Jó étvágyat 🙂

dietas_bagel_mogyorokrem

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!