-+=
Olvasási idő: 3 perc

Az egyik legnagyobb diétás mítosz az, hogy nem ehetsz este hat után. Egyfelől azért is abszurd, mert nincs egy belénk épített kvarcóra, ami megmondja, hogy bizony bármi, amit lenyelsz este, az a zsírpárnáidat fogja gyarapítani.

A tévhit talán onnan ered, hogy ha kihagyod az utolsó fogást – vagyis nem vacsorázol este – akkor jópár kalóriától kíméled meg magad. A negatív kalóriabevitel nyilván fogyáshoz vezet – de ezt nemcsak az esti étkezés kihagyásával érheted el, hanem:

– egész nap aktívabb vagy
– heti többször edzel
– egész nap figyelsz a kalóriákra – így egész nap kevesebbet viszel be, így jut estére is pár falat

Én az utóbbi híve vagyok – vagyis annak, ha a napi kevesebb kalóriát szétosztva visszük be, így jusson estére is valami! Ennek több előnye van!

Egyfelől nem fogsz éhesen lefeküdni. Egy könnyed vacsorával (nem bezabálással) jobban alszol, és nem fogsz felébredni korgó hassal. Saját tapasztalat: ha éhesen mentem aludni nemcsak az alvásminőség látta kárát, de bizony sokszor elgondolkodtam egy alapos hűtő-kifosztáson….

Másfelől este több órát vagy tápanyag – fehérje!! – nélkül, melynek az izmaid látják kárát. 

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Így egy jól megválasztott vacsorával nemhogy hátráltatod, de segítheted is a fogyást, sportos alkat megtartását! 

Mit együnk – ne együnk este hat után? 

Egyszerű, gyorsan felszívódó szénhidrátokat semmiképpen se egyél! Mondjuk ha diétázol, akkor ezeket célszerű egész nap kerülni, amúgy pedig CSAK edzés után érdemes bevinni. Összetett szénhidrátokat sem fogyasztanék este – ez alól kivételt képezhet, ha este edzel.

Este mindenképpen szükség van lassan felszívódó fehérje forrásra. Itt a legjobb választás a zsírszegény túró, ami kazeint tartalmával egész estére elláthat fehérjével. Igen, ez az a kazein, amit kiegészítőként is forgalmaznak – így túró helyett akár egy nagy adag kazein pudinggal is zárhatod a napot. (A kazein sűrű, így pici folyadékkal tényleg fincsi, puding állaga lesz).

Ha nem vagy édesszájú, akkor zsírszegény sajtok, csirkemell és tojás is mehet zöldséggel. Sovány túró zöldséggel, sovány fehér húsok, halak, tenger gyümölcsei, tojás, ricotta, cottage cheese zöld zöldségekkel mind-mind nagyon jó választás!

A zsírbevitelt is teheted ekkorra (lenmagolaj, magvajak), hiszen lassítják a fehérjék felszívódását.

Fontos, hogy ha fogyni akarsz este is ehetsz! Sőt kell enned! 

Nekem a kedvencem a túrós proteines nasi! 

100 gramm zsírszegény túrót elkeverek pici vízzel, egy evőkanál joghurttal, édesítővel és 20 gramm fehérje porral. Ha belefér a napi kalóriámba, akkor 1 evőkanál magvajjal is megdobom a történetet.

Tökéletes, lassan felszívódó fehérjékben és „jó” zsírokban gazdag vacsora. Édességigény kielégítése pipa, és az is biztos, hogy nem kelek éjjel fel korgó gyomorral!

Még egy tipp! Ha este nagyon éhes vagy, még egy teáskanál útifű maghéjat is tegyél hozzá – vagy 1-2 deci vízbe dobva rögtön idd meg. Ez egy hasznos rost fajta, iszonyatosan telít, jót tesz a beleknek – ha mellette rendesen, napi 3 liter folyadékot legalább megiszol!

Este is ehető DIÉTÁS sajtos csiga ITT!

vacsora hat után

vacsora hat után diétában

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.