-+=
Olvasási idő: 3 perc

A testépítő életmódot vagy szimplán egészségesen élő emberekre az egyik talán legtöbbször gondolt tény, hogy ők biztosan csak csirkét csirkével esznek és semmi mást. A következő sorokban bemutatok neked pár lehetőséget, hogy igen is léteznek a csirkén kívül is olyan fehérjeforrások, amelyeket akár beiktathatod a mindennapokba is.

Ezeken kívül persze még rengeteg választék van, mondhatnám azt is inkább a top húsok számomra a csirke után 🙂 Kiválasztok pár lehetőséget amelyeknek a tápértékét is olvashatod, így még könnyebb lesz:) Bármelyik húst is választod, fontos kevés zsiradékkal vagy akár zsiradék nélkül készítsd el, így fölösleges kalóriáktól óvod meg magad.

MALAC – részleg: Karaj, comb, szűzpecsenye

A csirke után talán az első, amit legtöbben fogyasztanak. A sertés hús körül elég megosztó vélemények vannak. Van aki szerint belefér a fogyasztása, a másik véglet szerint pedig kivan zárva, hogy ilyet együnk. Pedig a sertéshúsnak is vannak olyan részei, aminek alacsony a zsírtartalma – és

A sertéshús igen is beilleszthető az egészséges táplálkozásba. Fontos, hogy változatos legyen az étrended. Heti 1-2 alkalommal történő sertés fogyasztás szerintem egyáltalán nem fog hátráltatni a céljaidban, főleg ha az zsírszegényebb részét választod.

Szűzpecsenye – 100 g hús tápértéke:

Energia: 120 kcal
Fehérje‎: ‎20.7 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎3,5 g

Karaj – 100 g hús tápértéke:

Energia: 155 kcal
Fehérje‎: ‎21 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎75.4 g

Sertéscomb – 100 g hús tápértéke:

Energia: 136 kcal
Fehérje‎: ‎20 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎5.4 g

Totálisan INGYENES a kiszállítás + a 3ik INGYEN van a Peakshopban, amíg Fotózáson vagyunk!

PULYKAHÚS  

Én személy szerint a csirke után pulykát fogyasztok legtöbbször, ebből is darált változatot. Zsírtartalma igen alacsony ( 7% körül\alatt), így előszeretettel fogyasztják. Ráadásul hozzáadott zsiradék nélkül is elkészíthető alacsony zsírtartalmától függetlenül.

Pulykacomb – 100 g hús tápértéke:

Energia: 117 kcal
Fehérje‎: ‎20.7 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎3,8 g

Pulykamell – 100 g hús tápértéke:

Energia: 114 kcal
Fehérje‎: ‎23 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎2 g

Pulykamáj – 100 g hús tápértéke:

Energia: 128 kcal
Fehérje‎: ‎18 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎5.5 g

HALFÉLÉK

Nekem a kedvenceim a tilapia, lazac és a tonhalfilé. Sajnos Magyarországon a hal fogyasztás nagyon alacsony. Azt szokták mondani, sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy halat fogyasszanak, mert drága. Igen, tény van olyan halfajta, aminek a /kg ára igen magas. De ha alaposan körbe nézünk az áruházak választékában, akkor találhatunk ár\érték arányban jó választást. Ez nálam a Tilapia. Már akár 1500ft\kg áron is lehet vásárolni JÓ!!! minőséget.

Ha a csirkemell árával hasonlítod össze, te magad is látod nem nagy az eltérés köztük. Fehérjékben és vitaminokban gazdag, jelentős ásványi anyag és nyomelem forrás is egyben. A benne lévő omega-3 zsírsavnak köszönhetően a gyakori halfogyasztás jótékony hatással van az egész testre.

Tilápia – 100 g hús tápértéke:

Energia: 96 kcal
Fehérje‎: ‎20 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎1,7 g

Lazac – 100 g hús tápértéke:

Energia: 131 kcal
Fehérje‎: ‎22 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎4,7 g

Tonhal – 100 g hús tápértéke:

Energia: 144 kcal
Fehérje‎: 23 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎5 g

MARHAHÚS

Ebből is érdemes a soványabb húsokat választani. A marhahús az egyik legjobb természetes forrása a kreatinnak. Továbbá természetes forrása a CLA zsírsavnak, amely a zsírmentes izomzat és a testzsír-csökkentő hatásáról ismert. 100 gramm sovány marhahúsban, kb. 21 gramm fehérje található. De részletezve:

Marhabélszín – 100 g hús tápértéke:

Energia: 149 kcal
Fehérje‎: ‎21 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎7 g

Marhacomb – 100 g hús tápértéke:

Energia: 129 kcal
Fehérje‎: ‎22 g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎3,8 g

Marhalábszár – 100 g hús tápértéke:

Energia: 128 kcal
Fehérje‎: 231g
Szénhidrát‎: ‎0.0 g
Zsír‎: ‎3,9 g

Rozmaringos szűzérme reci ITT!

húsfélék

egészséges húsfélék

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!