-+=
Olvasási idő: 3 perc

4 olyan szempont következik, amely a helyesebb döntésekhez segíthet hozzá, az Élet akár minden területén. Jim Rohn motivációs trénertől származik az alábbi ismert mondat:

„Annak az öt embernek vagy az átlaga, akivel a legtöbb időt töltöd. ”

Ez egyben több dolgot is jelenthet:

– HA nem érzed jól magad eme közeli barátaiddal, változtathatsz ezen az 5 emberen. Ez többnyire, magától megtörténik.
– HA valakivel megszakad a kapcsolatod, az IS lehetséges, hogy az adott személy meghaladott téged. Ebben az esetben is érdemes változtatni, és áttekinteni, hogyan viselkedtünk.

A kérdés tehát az, hogy honnan ismerhetjük fel azokat az embereket, akikkel érdemes barátkoznunk, együtt dolgoznunk és ismerkednünk? Az alábbi 4 szempont segíthet:  

★1. Az érzelmileg érett felnőttet onnan ismerhetjük fel, hogy alapvetően tiszteli önmagát, másokat és a tényeken alapuló valóságot. Tiszteli önmagát, tehát határokat húz, nem megy bele akármibe, és nem engedi, hogy következmények nélkül rosszul bánjanak vele.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Még konkrétabban: nem kell elviseljük, ha építő kritika helyett, bántóan nyilatkozzanak irányunkban.

★2. Ugyanakkor, mivel önmagát eléggé reálisan látja, nem túlérzékeny, nem sértődik meg minden apróságon és nem omlik össze az önmagáról alkotott képe egy-egy negatív véleménytől, mert tudja, mennyit ér. Van belső tartása, és önbecsülése.

★ 3. Tisztel másokat, tehát az ő határaikat sem lépi át, nem próbálja meg elnyomni őket, nem akarja előírni, mit gondoljanak, érezzenek és tegyenek. El tud fogadni az övétől különböző álláspontot is, és ilyenkor nem kérdőjelezi meg a másik ember józan eszét vagy jóakaratát.

Alapvetően egyenrangú viszonyokban gondolkodik. Vigyáz a többi ember érzékenységére, feleslegesen nem okoz nekik fájdalmat. Következetesen és megbízhatóan viselkedik.

★4. Még zaklatott állapotban is törekszik arra, hogy nyitott maradjon a másik érveire, és lehetőleg ne mondjon vagy tegyen jóvátehetetlen dolgokat. Nem akarja letagadni vagy elhazudni azt, ami van, hanem a realitásból indul ki.

Na most, az érdekesség most jön: Ha végigolvassuk ezeket a szempontokat, nyugodtan tegyük fel magunknak a kérdést: hány olyan embert ismerünk, aki többé-kevésbé megfelel nekik?

A fenti írás Dr. Almási Kittitől származik. Ő azt írja, kevés ilyen embert ismer. Én több ilyen embert ismerek. VANNAK. Gondolj a spirituális hiteles tanítókra.  

Dr. Almási Kitti szerint is, néhány üdítő kivételtől eltekintve érzelmileg éretlen emberek sokasága vesz körül minket, akik többségüknél fogva érzelmileg éretlen társadalmat hoznak létre.

Vagy pontosabban úgy fogalmaz, hogy társadalmakat, mert ez természetesen nem csak Magyarországra igaz – ha követjük a világ eseményeit, láthatjuk, hogy máshol is nagyon hasonló a helyzet.

Egyre inkább olyan társadalmakban élünk, amelyekben az emberek a saját határaikat nem tudják megvédeni, másokéit pedig nem tisztelik. Amelyekben teljesen mindennapos jelenség egymás bántása, elnyomása, kizsákmányolása, semmibe vétele, átverése.

Amelyekben az emberek szenvednek a rossz bánásmódtól, de azt megelégelve rendszerint NEM konstruktív megoldásokat keresnek, hanem maguk is leverik a keserűségüket másokon.

Az a kérdés is felmerül, hogy miért szerepel ilyesmi egy Peak írásban?

Ezért talán érdemes átgondolnunk, hogy mennyi szenvedést okoznak azok az emberek akik nem fentiek alapján viselkednek, illetve hogy MI MAGUNK mennyi fájdalmat okozunk azáltal másoknak és magunknak, hogy nem így viselkedünk. Ha ez kisimul, sokkal kellemesebb környezetben, sokkal magasabb színvonalon és egészségesebben élhetünk.

Az érzelmi és  mentális egészség IS, az egészségünk része. (természetesen)

érzelmi érettség

érett ember

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!

Referenciák:

Dr. Almási Kitti
Mező Mónika
Milyen az érzelmileg érett felnőtt?