-+=
Olvasási idő: 4 perc

Az emberek általában tavasszal szeretik csinálni a nagytakarítást, legyen szó a házukról, garázsukról, vagy a saját testükről. Azonban a tested „kitakarításával” nem feltétlenül kéne addig várnod, vannak ugyanis árulkodó jelek, hogy ideje egy kicsit megtisztulnod.

A tested folyamatosan dolgozik a bekerülő méreganyagok izolálásán, hatástalanításán. Azért valljuk be, te se nagyon szoktad kímélni magadat, időről időre lecsúszik egy kis gyorséttermi kaja, kávé és a buli is mit ér alkohol nélkül. De persze ezen kívül fontos tényező a téged érő stressz és az is, hogy mennyire szennyezett helyen élsz.

És míg egyes dolgokban tudsz segíteni a testednek (pl.: táplálkozás), addig mondjuk a városod levegőjét nem tudod megtisztítani. Amikor a szerveid már túl vannak terhelve a sok méregtől és nem tudnak már megfelelően dolgozni, akkor segélykiáltásba kezdenek. Ezeket a jeleket érdemes figyelned, hogy tudd, mikor kell beavatkoznod.

De mik is azok a bizonyos jelek?

Egy hosszú nappalt követő rövid éjszaka után bizony elég nehéz kikelni az ágyból, igaz? Ezzel nincs is semmi probléma, azonban ha napok óta, folyamatosan fáradtnak, ingerlékenynek érzed magad, és ezen semennyi alvás se segít, akkor érdemes elgondolkodnod, hogy túl sok méreganyag van benned.

Ugyanez a helyzet, ha sűrűn érzel fejfájást és hiába iszol elég folyadékot akkor se múlnak.

A hangulatod mellett a bőröd is jelzi a problémát, ha belenézve a tükörbe már nem egy életteli, vidám ember néz vissza, hanem egy matt, pattanásos, kiütéses arcú ember, akkor az legyen figyelmeztető jel.

Ha gyakrabban betegeskedsz, ha az emésztésed nem úgy működik, ahogy megszoktad, ha mostanában inkább a gyorséttermi ételre szavazol, ha túlsúlyos vagy egyre több a hangulatingadozásod, akkor ezek mind-mind az előbb említett segélykiáltások lehetnek: ideje méregteleníteni.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

És ezt hogyan is tedd? 

A legkönnyebb és egyben a legfontosabb, hogy aludd ki magad. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlen a jó közérzethez, kipihentséghez és immunrendszerhez. Emellett az alvás a fogyásban is kulcsszerepet játszik, csökkenti a kortizol és stressz szintet. A lényeg, hogy a szobád hőmérséklete ne legyen túl magas, és óvakodj mindenféle olyan tevékenységtől, ami nehezíti az alvást.

Az alvást követi a felébredés. Ekkor is sokat tehetsz magadért. Az alvás alatt hosszú ideig nem jut a tested folyadékhoz, így kezd a napot egy nagy pohár vízzel.

Ezzel folyadékhoz jut a szervezeted, ami segít a méregtelenítésben, ráadásul beindítja az emésztésedet, és mind emellett meglepően hatékonyan ébreszt fel (még akkor is, ha megiszod, és nem az arcodba fröcskölöd:)). Természetesen a megfelelő folyadékpótlást napközben se felejtsd el.

Az egyik legnagyobb stresszfaktor a munka, ezért mindig szánj időt, hogy felkelj a székedből és kicsit kinyújtóztasd, átmozgasd magad. Ezzel csökkented a levertséged és segíted a véráramlást, valamint a mozgással kicsit megemeled a pulzusod ami még a kalória égetésben is segít.

Amikor a padlón vagy mentálisan, akkor valószínűleg az utolsó dolog, amit szeretnél az egy jó nagy adag mindenféle növényből, füvekből, csírákból leturmixolt zöld trutymó, igaz? Egy elhatározás halála a nyűglődés.

Azért mert méregtelenítesz nem kell magadat sanyargatnod, az csak csalásokhoz vezet. Ezért állíts magadban egy listát, hogy mi az az étel, ami neked káros (pl.: cukros dolgok, bő olajban sült ételek stb.) és mit kéne többet enned. És ha néha-néha egy kocka csoki lecsúszik az egyáltalán nem probléma, még akár plusz erőt is adhat a folytatáshoz.

És az se mindegy, hogy az ételt hol eszed. Ha teheted munkaidőben menj ki a szabadba ebédelni. Így nem csak mozogsz egy jót, kellemesebb, nyugtatóbb környezetben ebédelhetsz, de a friss levegő mindenképp jobb az irodai állott levegőnél.

A méregtelenítést a tested végzi magától is, ezzel nincs probléma, ám támogatni kell. Ha pedig kicsit besokallt a szervezeted, vagy pont ezt az állapotot szeretnéd elkerülni, akkor időről időre érdemes olyan életmódba vágni, ami segít a testednek méregteleníteni.

Ha a méreganyagok kiürülnek a szervezetedből annak rengeteg jótékony hatása lesz rád:

  • Kiegyensúlyozottabb közérzet
  • Több életerő
  • Szebb bőr
  • Fogyás, zsírvesztés
  • Lassabb öregedés
  • Jobb immunrendszer

És míg vannak olyan dolgok, amiket érdemes teljesen beépítened az életben (megfelelő alvás, elég folyadék, kellő mozgás ülőmunkánál stb.), addig vannak olyan kúraszerű praktikák, amiket néha érdemes bevetned.

És ha nem tudod, hol kezdd, de szeretnél biztosra menni, akkor a Peak Purify italport imádni fogod. Ezt a terméket kifejezetten méregtelenítéshez lett kifejlesztve, ebben 24 hatóanyag segít. Fogyasztásával fokozhatod az anyagcseréd, a benne lévő természetes májvédő-regeneráló anyagok pedig segítenek a minél hatékonyabb méreganyag ürítésben.

És ne ijedj meg, ez nem egy olyan méregtelenítő ital, ami egy moszatízű zöld trutyira hasonlít! Ez a legfinomabb eper-shake, amit valaha ittál!

Étkezz így a méregtelenítés alatt!

méregtelenítési praktikák

leghatásosabb méregtelenítési praktikák

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!

Referenciák:

- Rose Kumar: The Importance of Detoxification for Health
- Megan Rogers: Top 10 Reasons To Detox (When You Do It Right)
- Laurentine Ten Bosch: 10 Signs Your Body Is Screaming For A Detox
- Amanda Montell: 6 Easy Ways to Detox Your Body in Just 24 Hours