-+=
Olvasási idő: 2 perc

Az volt a célja a kísérletnek, hogy megvizsgálják a hatását az étkezéssel bevitt fehérjének az étvágyra egy diéta során. Összesen 27 elhízott vagy túlsúlyos férfit véletlenszerűen beosztottak csoportokba, egy csökkentett energiabevitelű étrendre (750 kalóriával kevesebb a napi szükséges bevitelnél), egy magasabb fehérjetartalmú étrendre (25%-a a kalóriáknak fehérjéből származott) és egy normál fehérjebevitelű étrend (14%-a a kalóriáknak fehérjéből származott), ezt az étrendet 12 hétig követték.

A hetedik hét elején a résztvevőket beosztották napi 3x (minden 5. órában) étkezésre és egy 6x napi étkezésre, ami 2 óránkénti evést jelentet, ezt 3 egymást követő napon tették meg. Az étvágyukat és a jóllakottságukat is mérték, minden harmadik napon. A napi éhség, az evésre való vágy és az ételeken való gondolkodás nem különbözött a résztvevő csoportokban. A magas fehérjetartalmú étrendet követőknek nagyobb volt a jóllakottságérzete a nap folyamán.

Továbbá, ha összehasonlítjuk az átlagos (14%) és magas proteinbevitelű csoportot, abból a szempontból, hogy mennyire volt kedvük éjszaka nassolni, azt találták, hogy a magas fehérjetartalmú étrendet követőknek sokkal kisebb volt erre a vágya. Az ételeken való gondolkodást is csökkentette a magasabb fehérjebevitel. A csoportokon belül, voltak a 3x és napi 6x étkezők, itt nem találtak különbséget abban, hogy milyen volt az éhség, jóllakottság és az evésre való hajlam.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Összefoglalva, a magas fehérjetartalmú étrend növelte az étvágy kontrollálásának képességét és a jóllakottságot elhízott vagy túlsúlyos emberekben. Viszont az, hogy valaki napi 6x evett semmivel nem volt előnyösebb.

Akkor ebből a kutatásból is látható, hogy a fehérjére szüksége van a szervezetnek, főként állatiakra. Vannak olyan egyének akiknek a napi 2-3x étkezés is megfelel, viszont vannak olyanok is akiknek kell a több, ezt teszteléssel lehet kipróbálni. Viszont arra is kell figyelni, ha valaki áttér a napi 3x étkezésre, akkor az összes ételmennyiséget, amit eddig 4-5-6 adagra osztott be, most 2-3- étkezésbe kell, hogy sűrítse, ami szerintem megoldható, mert jómagam is így tettem. Kellett idő, hogy átálljak az egyszeri nagyobb mennyiségű étel befogadására és emésztésére, de 1-2 hét alatt tökéletesen hozzászoktam.

A másik kérdés az, hogy kinek mi a magas fehérjebevitel, ha valaki sportol rendszeresen, nekik akár még lehetne emelni a 25%-on, mert a keményebb igénybevétel több izomregenerációt kíván, plusz üzemanyagot is, ami zsír vagy szénhidrát. De ezt is tapasztalati úton lehet eldönteni a legjobban. Nagyon sokan vannak úgy, hogy ők egy olyan étrendet akarnak, amitől fogyni, izmosodni lehet, persze 2 hét alatt, mert az idő rohan :).

Egy kiváló alapvázat az étrendhez lehet adni, viszont a finomhangolást neked kell elvégezned, aki egészséges, sportos akar lenni, nem fogja megúszni azt, hogy utána olvasson és fejlessze magát a témában. Szerencsére akik olvassák a cikkeket, már ezen az úton járnak, csak így tovább!


Források:
The Effects of Consuming Frequent, Higher Protein Meals on Appetite and Satiety During Weight Loss in Overweight/Obese Men Obesity (Silver Spring). ;19(4):818-824.

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!