A címben megírt hozzállás nem működik, ELLENBEN azzal az igényünkkel, hogy mindenki igenis GYORSAN akarja a legnagyobb eredményt. Bonyolítja a helyzetet, hogy van amikor ez az állítás mégis működik, és megmagyarázom, hogy amikor ez történik, akkor mi van.
Elmesélek egy igaz történetet, amin keresztül gyorsan meg lehet érteni:
A 2. világháborúban egy hadnagy, kiküldött néhány felderítő katonát az alpesi hegyekbe, ahol már igen csak tombolt a tél. A csapat persze nem tért vissza, és ekkorra nagy pelyhekben hullott a hó.
A hadnagy súlyos lelkiismeret furdalással küzdött, mert azt gondolta, hogy a halálba küldte az embereit. Ám azok, másnapra, elcsigázva ugyan, de visszatértek.
Mi történt a katonák SZERINT?
Utólag az egyikük elmesélte, hogy a hóviharban totálisan eltévedtek, és már várták a halált. Ekkor az egyikük észrevette, hogy a hátsó zsebében van valami ronggyá gyűrt papírféle. Kiderült, hogy egy térkép. Nagy nehezen betájolták hol vannak, sátrat vertek és valahogy kibírták reggelig. A térkép nem volt valami pontos, de azért szerencsésen hazataláltak.
Mi történt VALÓJÁBAN?
A hadnagy elkérte ezt a térképet. Hosszan nézegette, majd megdöbbenve látta, hogy nem is az Alpok térképe, hanem a Pireneusoké!
Na kérem, ez az amikor adok Neked egy étrendet, egy edzéstervet, miközben halvány fogalmam sincs éppen hol vagy. Mégis működhet, akár 14 napon belül, és ennek egy magyarázata van: HISZEL BENNE.
Mik ezek a könnyen-gyorsan módszerek és hogyan működnek?
Ezeknek a lényege az, hogy a régóta valóban hatásos, lassan-nehezen-mélyen módszerekből összeszedik Neked azokat a komponenseket, amelyek egyszerűek, jól megfoghatóak, könnyen emészthetőek, és ezek gyűjteményét tálalják Neked megoldásként.
Az egyes elemek így valóban hitelesek, és valamennyi hatásuk akkor is van, ha meg sem közelítik az eredeti lassan-nehezen-mélyen módszer MÉLYSÉGÉT, minőségét és hatásosságát.
Teljesen mindegy, hogy önsegítésről, lelki segélyről, cégvezetésről vagy fogyásról van szó, a lényeg ez. Neked kedves olvasóm, nem szándékozom hazudni.
Mindenki eldöntheti miben akar hinni, és ennek a hitnek van hatása. De mindig, és nagyon régóta mondom Neked: a MÉLYSÉG, és a MINŐSÉG soha sem cserélhető fel, egy könnyen-gyorsan módszerre akkor sem, ha hiszel ebben.
→ Tehát a 14 napos könnyen-gyorsan módszer, amiben ha hiszel, akár NÉMILEG működhet is!
Ez az a térkép, amellyel fent a katonák, végül is visszataláltak.
Az elmúlt időszakban már a tudomány bizonyította, hogy a testsúlycsökkenés hetente 1-2 kg-mal nem működik, az utána kialakuló, elkerülhetetlen fennsíkhatás nélkül. Ez azt jelenti, hogy fogysz egy ideig, de utána ez megáll. A célunkat viszont igen nehezen állítjuk fel akkor ha ez az alap: lassan fogyj le. Manapság már senki sem lát be egy 12 hónapos diétás étrendet, és ezt megértem.
Ezért alakultak ki az olyan irányzatok, amelyek során bevezetjük a „sprint” periódusok fogalmát. Ennek során a folyamatos testsúlycsökkentés és a zsírégetési célok érdekében, szigoríthatsz, de pihenhetsz is a fogyókúrád során. Ha a nagyobb képet át tudjuk tekinteni, itt most arról beszélek, hogy 80 éven keresztül hogyan diétázzunk.
Dióhéjban tehát:
Van amikor bekeményítesz, van amikor könnyedebbre veszed az étrended, de mindvégig a betartod a diétás alapokat hellyel-közzel.
Ennek a hosszan tartható módszernek, több előnye is van:
– ha nagy a túlsúlyod, ezzel lassan, de biztosan lefogysz.
– ha ezt az utat követed, az anyagcsere stabilizálódik. Nincsenek nagy testsúly kilengések, és az szervezeted továbbra is képes zsírt égetni. Az anyagcsere lassulásával nem kell foglalkoznod.
– nem okoz hiányérzetet, vagy boldogtalanságot az állandó “koplalás”. Örökké lemondani a sütikről nem kell. De 80 év alatt garantálom, hogy rengeteg új diétás ételt fogsz kifejleszteni magadnak. 🙂 2018-ban már olyan alapanyagok elérhetőek, amivel aki nem tud diétázni, az valóban nem is akar.
– VISZONT: ehhez a módszerhez nagy fokú, belső nyugalomra van szükséged.
→ Most jöjjön a RÖVID módszer – 14 napos – ha hiszel benne, mindenképp:
1. lépés: Ne foglalkozz a kalóriákkal!
A tápanyag-sűrűség sokkal fontosabb, mint a kalóriabevitel és tudom, hogy ezt nagyon sokszor kell még elmondanom. A megfelelő ételek kiválasztása nagyobb energiát eredményez az edzésedhez, kevesebb a szénhidrátok utáni vágyakozás és tisztább marad az elme.
Zöldségek, fehérjék, esszenciális zsírok,MCT olaj,Bcaa aminosavak – ezek az alapok, és itt nem kell kalóriákat számolgatni. Mindig a MINŐSÉGRE fókuszálj, ne arra, hogy olcsó és sok legyen valami. Már eleve rosszul hangzik. Mi gondolsz, ha valami olcsó, MIBŐL vesznek el az előállítók? De ez már át is vezet a következő lépésbe.
2. lépés: Minőség a mennyiség fölött!
Tudom, hogy mindannyian bámuljuk a futógépen az elégetett kalóriákat, de azt a kutatók is elismerik, hogy ezek nem pontosak, sőt valójában fogalmunk sincs, mennyi kalóriát égettél el éppen aznap. Ez nem is SZÁMÍT.
Az egyetlen dolog ami számít, a tested válasza, a testmozgás és a diéta során. Azáltal, hogy stratégiailag olyan izmokat célzol meg, amelyek javítják a testtartásodat, és amelyek az izmok jobb oxigén ellátottságát teszik lehetővé, a kemény edzésed követő napokban, na ez számít.
5-ször annyi zsírt éget el az a nő, akin izomzat is van. Az izmok zabálják a kalóriákat, de csak akkor, ha rendesen megedzed őket.
Mint a legtöbb dolog az életben, az egyetlen lényegi kérdés itt is: a minõség és a mélység. Kevés edzés, tudatosabb étrenddel és mélyebb fókusszal nagyon jó eredményeket fog hozni.
3. lépés: A testednek fogalma sincs arról, mit akarsz csinálni!
Ez a fontos és nulla befektetésbe kerülő módszer, akár 30%-kal fogja fokozni a hatékonyságodat a következő edzésen. Gondolj arra az izmodra, amelyet meg fogsz edzeni, már az edzés megkezdése ELŐTT. Ezután mehetsz is elvégezni a gyakorlatot, de a mozgás KÖZBEN is arra a testrészre fókuszálj, amit éppen edzel.
Tudom, hogy a tested tökéletes működését teljesen hétköznapi teljesítménynek veszed. Megszoktad. Más szóval habitulálódtál ahhoz, hogy a tested minden funkciója kiszolgáljon.
Hát kérlek, ez a hozzáállás a párkapcsolatban sem nyerő. Ha megszokod, hogy a párod imád, akkor az értéke csak akkor fog újra felmenni, amikor közli hogy elhagy, mert bár imád, nem foglalkoztál vele.
A tested nem Te vagy. A következő 2 évben, a legbelsőbb sejted is teljesen kicserélődik. Ez azt jelenti, hogy szó szerint teljen ÚJ testet kapsz 2 évente. A tested az, amire vigyáznod kell, mert benyújtja a számlát, ha nem törődsz vele.Levakarhatod a zsírt róla, ha együtt csináljátok.
14 nap kerek popsi
14 nap izmos fenék
Referenciák:
David Woolfe, Superfood as Medicine of the Future
Rachael Stolzenberg-Solomon, PhD, MPH, RD, National Cancer Institute
Dr. Kareem Samhouri
Mérő László
NLP - Steve Andreas