-+=
Olvasási idő: 3 perc

peak_girl_atalakitas_50_felettEzt az elvet vallja a Peakgirl átalakítás programjának 50+ kategóriájának résztvevője is. Gabi változtatni szeretne az életén és tudja, hogy nem lehet elég későn elkezdni. Munkájából kifolyólag minden nap médiában szereplő személyekkel találkozik és foglalkozik, ezért úgy gondolja, hogy súlya miatt már többször is kellemetlen helyzetbe került ez miatt. Nincs mit tenni, elhatározta magát és most itt van közöttünk.

Gabi egy életvidám, egész nap pörgő személyiség. Sokat dolgozik, mondhatni alig van ideje magára. Ennek ellenére tudja, hogy mindent meg kell tennie azért, ha változni szeretne. Nincs könnyű dolga, mert minél inkább előrehaladott az életkor, annál nehezebb a diéta megvalósítása. Gabi ennek ellenére bevállalta és tudja, ha valamit el akar érni, akkor “nem a jó Istentől kell várnia a megoldást”.

Diéta

Számára eddig azt jelentette a legnagyobb problémát, hogy abszolút nem tudatosan étkezett. Az egész napi hajtásban akkor evett csak, amikor úgy érezte, hogy éhes volt, viszont akkor aztán a legkevésbé sem figyelt oda rá, hogy mit fogyaszt.

peak_girl_atalakitas_50_felett

A kép grafikailag nem módosított!

Gaby mérési adatait itt hétről-hétre nyomon tudod követni.

peak_girl_boseges_reggeli“Nekem nagyon nehéz nemet mondani a büfében kapható svédasztalos finomságoknak. Kitették elém a rengeteg gusztusos süteményeket és egyszerűen nem tudtam ellenállni, muszáj volt ennem belőlük.”

Gabi ma már tisztában van a változásának kulcsával, tudja, hogy a svédasztalos büfé-menüt bizony el kell felejtenie. Az étrendje szigorú megvonásokra épül, amely a szénhidrát-és zsírfogyasztás csökkentésén, valamint az étkezések napi hangsúlyos elosztásán alapszik.

Diéta és az életkor kérdése

Hogyan segítenek Gabinak a táplálék-kiegészítők a fogyásban?

Tudjuk, hogy bizonyos kor felett már Te sem szívesen fogyasztanál táplálék-kiegészítőket, de hidd el, hogy csakis a javadra válhatnak. Semmilyen olyan anyagot nem tartalmaznak, amitől el kellene rettenned, élelmiszerekből és természetes, növényi hatóanyagokból épülnek fel. Gabinak sincs ellenére, hogy kiegészítőkkel segítse a diétáját, sőt 1 hét alatt már szinte teljesen be is építette a táplálkozásába. Gabi kedvence a Micellar Casein fehérjepor, amit szívesen fogyaszd a büfésütik helyett is. https://peakshop.hu/shop/custom/aurora/image/cache/w250h250/product/Peak-girl-50-felett.png

“A csomagomban levő fehérjét nagyon szeretem! Az epres maga a mámor!”

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Gabi bár még az elején tart, de kirobbanó örömmel fogadja a változásokat. Tudja, hogy csak így érhet el sikereket, márpedig neki ez a célja.

 

 

peak_girl_atalakitas_50_felett_edzesterv

Egy jól felépített diéta mellé is szükséges a testmozgás!

Gabinak is egész napos pörgés az élete, de a mostani átalakításuk programját úgy állítottuk össze, hogy az edzés is beilleszthető legyen még a legelfoglaltabb emberek életébe is. Nem kell órákat eltöltened a teremben, rövid ideig tartó, de hatékony mozgásformát kell végezned.

 

Kérd el Gabi edzéstervét és étrendjét.

Hogyan befolyásolja a napirendjét a megváltozott életvitel és a szigorú étrend? Elmondja Neked.

Kattints a képre, ha tovább olvasnál a témában.

peak_girl_30_felett_csomag

 

 

 

 

 

 

 

Többet szeretnél megtudni Gabi programjáról? Kérdezz itt és válaszolunk!

Nagy Csilla – Peak Hungary

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

A peakshop.hu oldalain található információk, szolgáltatások, cikkek nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben fordulj szakorvoshoz betegség esetén! A táplálék kiegészítők nem gyógyszerek. Az étrend-kiegészítők és a különleges táplálkozási célú élelmiszerek csak élelmiszerek, nem gyógyítanak, előznek meg betegségeket vagy helyettesítenek gyógyszereket és semmiképpen sem alkalmasak a kiegyensúlyozott változatos étrend helyett alkalmazni őket.

 

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!