-+=
Olvasási idő: 3 perc

Tornyossy Henrietta, 32 éves, két gyermekes anyuka. Mindkétszer részt vett a fitnesz modell anyuka versenyen, a Bodysport kupán. Ő a legjobb példája annak, hogy márpedig ellent lehet mondani a csábító süteményeknek diétában is. Henrietta cukrászként dolgozik, finomabbnál-finomabb falatokkal körülvéve. Még ha hihetetlenül nagy is volt a kísértés, tisztában volt vele, hogy bizony a felkészülés során nem ehet, még csak nem is kóstolhat ilyen falatokat. Igen, kibírta, túllendült a kísértésen, fókuszálva a céljára, és ott tündökölt ő is a színpadon, a sok gyönyörű édesanya között.

Próbáld Te is egészséges hozzávalókból készíteni, átalakítani a receptjeidet!

„A munkám egyben a hivatásom a cukrász szakma és a fagylaltkészítés. Nagy szerelmek ezek az én életemben, de ezt nem is lehet másképp csinálni, csak szívvel-lélekkel. Négy éve vagyok a testépítés szerelmese, azóta egyre jobban szippant magával ez a fajta élet illetve életmód. Ezt próbálom a munkámba is beleszőni, átalakítani recepteket egészségessé illetve a folyamatos fejlesztésekkel megalkotni a legtökéletesebb végkifejletet.”

fittanyuka-heni

Merj Te is nagyot álmodni!

“Év elején lettem figyelmes a Peak hirdetésére, hogy májusban először útjára indítják az első fitt anyuka kategóriát a Bodysport kupán. Ekkor döntöttem úgy, hogy merek nagyot álmodni és, hogy most jött el az én időm, hogy megmutassam magamnak illetve a külvilágnak, hogy mire is vagyok képes.”

33% OFF a stressz elleni termékekre!

12 hetes kemény diéta, heti 6 nap súlyzós illetve kardió edzésekkel. Mind ez munka, háztartás, gyereknevelés mellett. Nagyon nehéz időszak volt ez nekem és a családomnak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre. Nem egyszerű, de ha Henriettának sikerült, neked is fog! Lehet, hogy néha elfáradsz, néha megtörve, hitetlenül állsz a dolgokhoz, hogy nem fog sikerülni, de hajtanod kell tovább. Lehet lesz, amikor úgy érzed, hogy feladot, elég volt a szigorú diétából, de Heni példáján keresztül láthatod, hogy akár cukrász révén is a mindennapos csábítások mellett is ellent tudsz állni a kísértésnek.

“62 kg-ról kezdtem el a diétát és a színpadon 48 kg voltam, igen megcsináltam. Sokan nem hittek bennem, de én igen magamban.”

Ez a fontos: higgy magadban! Nem kell elismerő eredmény elérned, lehet ez számodra csak egy életre szóló élmény. Vidd véghez a célodat, ami lehet az, hogy leadsz ~ 10 kg-ot, vagy fitt anyukaként ott állsz a színpadon a bikini fitnesz kategóriában.

“Pár hónap pihenés jött, ami a diétát illeti, mert az edzés napok ugyanúgy megmaradtak. Bevallom nagyon nehezen, de rászántam magam egy újabb diétára, ami most jóval rövidebb volt mint tavasszal, de tudtam hozni a színpadi formát, még ha az nem is volt  100%-os.”

Neked sem kell állandóan kínkeserves diétában gondolkodnod, ha sikerül elérned a célodat, visszább vehetsz a szigorból. Fenntartás esetén sem térhetsz vissza a régi étkezési szokásaidhoz, de sokkal lazábbra veheted az étrendedet.

fittanya-heni-gyerekkel

Látni fogod, hogy a tested mire képes, mit tudsz kihozni belőle!

“Mindkét versenyen két kategóriában indultam, és volt összehasonlítási alapom, hogy közel fél év alatt mennyit változott a testem. Már csak ezért is megérte a kemény felkészülés, mert tisztában vagyok már vele, hogy mire vagyok képes.”

Hidd el, Te is látni fogod magadon a változást, a legnagyobb motivációt nyújtja majd számodra a tapasztalat, mit tudsz kihozni magadból újra és újra.

“Nekem nagyon sokat jelentett ez a kategória, lehetővé vált számomra, hogy megismerjem egy másik énemet, ami ez idáig is bennem lakozott. Köszönöm Palatinus Tündének és a szervezőknek, hogy létrehozták ezt a kategóriát és lehetővé tették az anyukáknak, hogy megmutassák magukat ők is. Ha csak egy napra is, de ott állhatunk mi is a színpadon abban a gyönyörű csillogó falat bikiniben.”

Merj egy nagyot álmodni Te is! Nem fogod megbánni!

 fittanya-heni-szilvi

Fitnesz modell

Cukrász fitnesz modell

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!