-+=
Olvasási idő: 2 percHosszú volt ez az év, Füzi Kriszti a tavaszi és őszi szezonját aktívan végig versenyezte. Versenyről versenyre a sikerek egyre csak jöttek, Kriszti önmagát is legyőzve egyre csak jobb lett. Talán az év záró versenye, az Indiában, pontosabban Mumbai-ban rendezett világbajnokság jelentett számára a legnagyobb élményt, mind sikereiben, mind pedig tapasztalatszerzésben.
Fitnesz modell
“A verseny 3 napig tartott. Első nap a fitnesz kategória volt, délelőtt a selejtező, délután a döntő, ahova már csak a legjobb 5 jutott be. 4. helyezést értem el. Sokan odajöttek gratulálni, mind a bírok, mind a nézők, hogy az én gyakorlatom volt a legnőiesebb, legkülönlegesebb és én tetszettem nekik a legjobban! Kicsit rosszként éltük meg a 4. helyet, de másnapra összeszedtem magam, ahol modell kategóriában 13 gyönyörű lányból a 3. lettem! Ez volt az egyik legerősebb női mezőny! Persze sikerülhetett volna jobban is, de úgy gondolom, hogy 7 arany és ez a vb 3. hely szép eredmény, főleg ilyen erős mezőnyben!”
Fitnesz modell verseny
Elégedett versenyző, elégedett edző! Kriszti felkészítője, Kokovai Andor is nagyon büszke a fiatal fitnesz modell eredményeire!
“Egy nagyon hosszú és nehéz szezonon vagyunk túl. Kriszti nagyon sokat fejlődött tavasz óta.Rendkívül jó versenyző,talán az egyik legjobb, akivel eddig együtt dolgoztam. Egy szezonban begyűjtött 7 arany címet, ezt nem sokan mondhatják el magukról. A világbajnokságon elért helyezései pedig lehettek volna jobbak, de én úgy hiszem, hogy nincs oka szégyenkezni.Én nagyon büszke vagyok rá! Gratulálok ehhez a nagyszerű szezonhoz!”
Kíváncsiak várjuk a jövő évi szezont. Kriszti egy kis pihenő és feltöltődés után már kezdi is a felkészülést a tavaszi időszakra. Továbbra is ilyen keményen, mi is nagyon büszkék vagyunk Rád!