-+=
Olvasási idő: 4 perc

A rendszeresen kávézó emberek szerintem szinte kivétel nélkül, azt fogják válaszolni arra a kérdésre, hogy „Milyen hatással van rád a kávé?”, hogy „Abszolút pozitív hatással van rám.” Ezek az emberek szinte kivétel nélkül egy lépést nem tudnak tenni reggel kávé nélkül. Ha kimarad a napi mennyiség, akkor fáradtak, levertek, idegesek lesznek. Talán ekkor beszélünk függőségről.

Valóban a kávé hiányától vagy fáradt? Valóban a kávé ébreszt fel reggel? Valóban ettől leszel energikus? Pár tény a kávéról..

A kávét elsősorban a benne lévő hatóanyag miatt fogyasztjuk, ami a koffein. A kávéban találhatóak kedvező polifenolok és antioxidánsok, melyek miatt a kávéfogyasztást egészségesnek tartják.

A koffein a központi idegrendszerre és a szívre serkentően hat, illetve vizelethajtó hatása van. Ezért fontos, hogy kávézás után mindig igyunk meg egy két nagy pohár vizet. A kávéhoz nagyon könnyű hozzászokni, és míg korábban egy kávé is serkentően hatott rád, később már csak kettő, három, négy és hallottam már olyanról is, aki napi nyolc kávét is megiszik.

Tény, hogy a benne lévő polifenolok és antioxidánsok kedvező hatásúak, de ezt megtalálod rengeteg zöldségben, gyümölcsben és még függőség se alakul ki. Sokat beszéltem és írtam már a hormonális egyensúlyról és a kávénak (koffeinnek) még ebben is nagy szerepe van. A túlzott koffein szerepet játszik a következőkben:

1. Fokozza a mellékvese kimerülést. (azaz erősíti a stresszt a szervezetedben. a stresszről és annak összefüggéseiről a hormonháztartással a korábbi cikkben írtam)
2. Erősíti a kávé az ösztrogén dominanciát.
3. Növeli a vércukorszintet.
4. Kerüld a koffeint ha pajzsmirigy problémákkal küzdesz.

Jó tudni…

33% OFF mindenre a Peakshopban! Szabadságra ment a grafikusunk! + Sör és Fagyi kupon is a Tiéd!

  • Nemcsak a kávét érdemes módjával fogyasztani, hanem az összes serkentő, koffeint tartalmú italt. Tehát ide tartozik a zöld, fekete tea, energia italok, kóla. Utóbbiak ráadásul mértéktelen mennyiségű cukrot vagy mesterséges édesítőszert tartalmaznak, valamint károsítják a bélflórát.
  • Ha pedig mégis kávét kívánsz, hiszen itt a mértéktelen kávézás és kávéfüggőség káros mellékhatásairól van szó, akkor jó ha tudod:
    A kávé szennyezett növény. A kávészedés, szárítás, csomagolás közben gombákkal és egyéb penésszel szennyeződhet. Ezek a gombák toxinokat is termelhetnek, melyek mérgezőek a szervezet számára.
  • Az instant és az őrölt kávé helyett érdemesebb szemes kávét választani, és helyben vagy otthon darálni. Ugyanis a szemes kávé valóban csak kávészemeket tartalmaz, míg a darált kávé esetén beledarálhatnak különféle gabonaféléket is.
  • Azonban kerüld a kávézói habos babos ízesített kávékat, melyeket telenyomnak cukorral, ízesítővel és tejszínhabbal, ezáltal igazi kalóriabombák. Ha igazi gourmet kávéitalt szeretnél, cukor nélkül, akkor próbáld ki a Slim Night Lattet!

  • Fogyaszd a kávét feketén. Ha ez nem megy, akkor cukor helyett használj steviát vagy eritritet. A tejet és érdemes belőle elhagyni, és ha nem tudod feketén meginni, akkor érdemesebb inkább cukormentes növényi tejre váltani. A kávéfogyasztást ne rögtön ébredés után iktasd be a napodba, hanem a délelőtt folyamán, 10-11 körül, felkelés után 2-3 órával.
  • 3 in 1 es kávékat felejtsd el! Ha instant kávé nélkül nem akarsz élni, akkor a legjobb megoldás, a cukormentes, fehérjés kávépor, amihez csak víz kell!
  • Ha igazi kávéfüggő voltál eddig, és arra adod a fejed, hogy megpróbálsz leszokni, akkor kezdd azzal, hogy először csak csökkented a napi kávé adagodat szép fokozatosan. Az első pár napban vagy az első hétben jelentkezhetnek „elvonási tünetek”, mint a fáradtság, kávé utáni sóvárgás, fejfájás. De ezek tapasztalatom szerint maximum egy hét után megszűnnek.
  • Ha magát a kávé ízt szereted, akkor koffeinmentes latte opciók közül válassz!

Nyolc tipp, hogy frissítsd fel magad reggel vagy délután, ha rád tör a fáradtság!

1. Hideg zuhany, vagy váltott zuhany
A reggeli hideg zuhanynak számos pozitív hatása van. Kipróbálhatod a váltott hideg és forró vizes zuhanyt is. Felgyorsul a szívverésed így egyből több oxigénhez jut a tested. Így máris energikusabban indul a napod.

2. Edz, jógázz reggelente
Számos kutatás kimutatta, hogy az edzés javítja az alvás minőségét, segít a stressz levezetésében, illetve egy energia löketként hat a szervezetre. Így ha reggel letudod az edzést, egész nap energetizált lehetsz.

3. Sétálj, vagy vidd el a kutyát sétáltatni
Egy reggeli séta a boltig vagy a kutya sétáltatás szintén hatásos lehet. Bármilyen mozgásforma segít felpörgetni az anyagcserét és a vérkeringést.

4. Sziesztázz délután
Egy körülbelül 20 perces szieszta javítja a kognitív képességet és az agyműködést is serkenti, növeli az energiaszintet. Nem baj az se, ha nem alszol, csak csukott szemmel, kényelmes helyzetben pihensz kicsit.

5. Kerüld el a cukros, zsíros ételeket és a túlevést
Egy tápanyagdús reggeli tényleg tud délig tartó lendületet nyújtani. Ezzel szemben a cukros, finomított szénhidrátokkal teli reggeli és étkezés hosszú távon cukor, inzulin problémákhoz, elhízáshoz és ezáltal számos betegséghez és energiahiányhoz vezethet. Ma már mindennek van egészségesebb alternatívája!

6. Nevess
Hihetetlen de a nevetés csökkenti a stresszt és növeli az energia szintedet.

7. Élvezd a napsütést
Érdemes minden nap legalább 10-15 percet a napon tölteni. (például a napi séta közben) A nap sugarainak nem csak a D vitamin termelésben van fontos szerepe, hanem fokozza a szerotonin termelést is. Ezáltal javul a hangulatod, jobb lesz az alvás minőséged.

8. Használj energetizáló növényeket
Érdemes a kávécsökkentés mellett kipróbálni energetizáló növényeket. Ilyen a maca, és a ginzeng is. Ilyen mentális fokozók vannak például a Peak cornetto fagyi ízű zabreggelijében is, ami koffein nélkül is segít beindítani a napod! Emellett a tirozin aminosav is segíthet, mely egy “természetes antidepresszáns”, és a koncentrációt, energiaszintet is javítja!

+ Ha pedig tényleg csak a kávét az ÍZE miatt szereted, akkor érdemes a koffeinmentes alternatívát kipróbálnod – vagy például kávés ízű fehérjét innod!

Több tipp a hormonrendszer egészségéhez ITT!

kávé nélkül

élet kávé nélkül

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!

Referenciák:

https://eletmod-navigator.hu/a-kave-hatasa-a-hormonegyensulyra/
topinspired.com