-+=
Olvasási idő: 4 perc

Nagy sikerrel lezajlott a május 7-én megrendezett Fitnesz Modell Anyuka verseny, melynek a Bodysport kupa adott otthont, Palatinus Tünde vezetésével. Az eseményre rekordszámú nevező jelentkezett, összesen 66 csinos és fitt anyuka mérettette meg magát. A mezőny nagyon erős volt, a bírói karnak nem volt könnyű dolga, az anyukák mind nagyon jól felkészült, csodaszép versenyzők voltak. Igazi, családias hangulatot sikerült becsempészni a gyúrós világba, a testépítők, fitnesz modellek között ott totyogtak a csöppségek, illetve nevettek, játszottak a nagyobb gyermekek. Egyedi hangulata volt ennek a versenynek, mely Magyarországon, de talán a világon is elsőként adott lehetőséget kifejezetten anyukáknak a szereplésre, megmérettetésre. Igazán meghitt pillanatoknak lehettünk szemtanúi, hiszen az eredményhirdetésnél ott lehettek az anyukák mellett a színpadon a gyermekek is. Volt, akinek egy, de olyan is, akinek négy gyermeke állt édesanyja mellett. A nézőtéren pedig ott szurkoltak az apukák, nagymamák, barátok.

Életmódváltás

aliz-fitnesz-modell-verseny-bodysport

A verseny, a nagy sikerre való tekintettel folytatódik, ősszel ismét megrendezésre kerül majd. Lesz olyan anyuka, aki indult a mostanin és az őszin is megméretteti magát, illetve lesz olyan is, akinek amolyan „bakancslistás történet” volt ez a verseny, egyszer bombaformába hozta magát, nagyon élvezte, viszi tovább a hétköznapjaiba az itt megszerzett tapasztalatokat. Azért is volt egyedinek mondható a verseny, mert az anyukák között nagy összhang, összetartás alakult ki, bátorították, biztatták egymást. Sok ismeretség, barátság szövődött.

Fitt-Anyuka sorozatunkban bemutatunk a versenyen induló anyukák közül néhány bátor anyukát, aki megosztja veled is, hogyan tudott felkészülni a versenyre, mit tesz megszerzett alakja megtartásáért, illetve az edzést hogyan iktatja be a rohanó hétköznapokba.fitnesz-anyuka-etrend

Elsőként ismerd meg Achátz Alizt, aki egy fiatal, 24 éves anyuka. Ő egy 1 éves kisbaba mellett készült a megmérettetésre a családja lelkes támogatásával. Aliz tudja mit jelent a kitartás, hiszen kismamaként nem tornázhatott folyamatos rosszullétei miatt, ezért aztán szülés után, a versenyre készülve beleadott mindent.

Életmódváltás édesanyaként

Hogyan tudsz akár Te is felkészülni egy versenyre, hogyan tudod beiktatni az edzéseket egy pici baba mellett a mindennapjaidba? Alíz segít neked!

30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!

„Mindig is fontos szerepet játszott az életemben a sport, világ életemben fontosnak tartottam a mozgást. A testnevelési egyetemre jártam, majd évekig Speed Fitness edzőként dolgoztam. Határozott elképzelésem volt, hogy terhességem alatt is napi szinten fogok mozogni, azonban a korán elkezdődő rosszullétek meghiúsították a terveimet. Mivel a várandósság 7. hónapjáig kitartottak a rosszulléteim, teljesen elmaradt az edzés az életemből így jócskán felszaladtak rám a kilók. Rettenetesen éreztem magam, hiszen azelőtt sosem volt narancsbőrös fenekem/combom, lógós hasam és a többi… 🙂 ezért döntöttem úgy, szükségem van egy komoly célra, ami a szemem előtt lebeg, ahhoz hogy komoly változást érjek el. Ez úgy érzem sikerült is!

Sokszor vágták hozzám a felkészülési időszakban, hogy a gyermekemtől veszem el az időt, amit edzésre fordítok, illetve hogy nem értik nekem hogyan van időm, hiszen gyerek mellet ez LEHETETLEN! Én úgy gondolom, hogy ezek mind kifogások azok részéről, akik még nem gyűjtöttek elég erőt ahhoz, hogy belevágjanak. Én is rengetegszer keltem korán, hogy fussak, mielőtt a lányom felébred. Nem egyszer maradtam tovább ébren, hogy este 11-kor még hasazzak egy kicsit! Persze hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy a párom rengetegszer segített, vigyázott Dorkára, amíg edzeni voltam, illetve egy kedves férj-feleség edző páros is végig segítette a felkészülésem! Segítettek, de az elhatározás és a munka az enyém volt!”

aliz-motivacio-csalad

Miként éli meg egy anyuka a versenyt?

„A verseny életem egyik legmeghatározóbb élménye volt. Nagyon örülök, hogy ott voltam, és meg jobban annak, hogy úgy éreztem helyem is volt ott! A döntőbe jutottam, több mint 60 induló közül, de a legnagyobb elismerés és győzelem a szeretteim reakciója volt. Anyukám többször könnyes szemmel mondta el hogy büszke rám, a párom tekintete, ahogy felnézett a színpadra, amikor Dorkával a kezemben integettünk le neki! Én ezeket az élményeket kaptam a versenytől. Szép volt, jó volt, de azt hiszem egy időre biztosan elég is volt! Talán jöhet az újabb baba, vagy csak egy kis pihenés. :)”

Mi a helyzet a diétával verseny után?

„A szigorú versenydiétát természetesen nem tartom azóta, de igyekszem odafigyelni, ne vesszen kárba a rengeteg munkám. Ahogy a felkészüléskor is, fogyasztok fehérjeturmixot, illetve BCAA aminosavat. Így a hétköznapokra nekem ez pont elég!”

aliz-anyuka-peak-gym

„Mit üzenek Neked is?”

Ha még hezitálsz, nem döntöttél az életmódváltás mellett, akkor itt az ideje, hogy belevágj! Nem kell feltétlenül versenyre készülnöd, csak egészségesen és sportosan élned! Hidd el, ki fog nyílni a világ, energikusabb, elégedettebb, magabiztosabb és boldogabb leszel! Minden anyuka egy Super Women! ❤

aliz-anyuka-edzoterem

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.