Kiskorom óta sportolok, szinte minden sportágban kipróbáltam már magam. Volt amit versenyszerűen, volt amit csak hobbi szinten űztem. A súlyzós edzéssel 4 éve kezdtem el komolyabban foglalkozni, de akkor még csak a saját kis edzéstervemet csinálgattam… aztán edzőmnek, Szakács Sándornak köszönhetően másfél éve megkezdtük a felkészülést életem első fitness modell versenyére.
Hosszú és nehéz volt az út, mire végre színpadra állhattam, de mivel rengeteget tanultam ez idő alatt, minden perce megérte!
A legfontosabb dolgok, amikkel több lettem a sport, a felkészülés, és a színpad által!
> Célkitűzés
Az ember akármibe vág bele, fontos hogy tudja, mit miért csinál, és hogy mit akar vele elérni. Ez a cél mindig ott lebegjen a szeme előtt. Fontos, hogy az életben legyenek céljaink. Természetesen nem csak a sportban kitűzött célokra gondolok, hanem az élet bármely területén találhatunk valami olyan dolgot, aminek az elérése majd előrébb visz minket.
A felkészülés megkezdésével nekem az volt az elsődleges célom, hogy eljussak a színpadig, méghozzá egy olyan formával, amit akkor meg elérhetetlennek gondoltam. És ez a mai napig így van: ha kitűzök magam elé valamit, addig nem nyugszom, amíg meg nem csinálom.
> Tervezés
Mindig szerettem előre megtervezni a napjaimat, tudni, hogy mikor mit és hogyan csinálok. Ez a versenyzés alatt még keményebb összerendezettséget igényel. Minden órám előre meg van tervezve és csak csinálom, a célom lebeg a szemem előtt, ami miatt még ez a feszített tempó sem tűnik fel igazán.
> Peak-tipp! Amit a LEGKEMÉNYEBB diétádban is bármikor ihatsz! A Peak BCAA TST italpora, ami energizál, elnyomja az éhséget, vigyáz a formáidra, ha épp megszorított az étrended – mindezt szinte kalóriamentesen! A profi diétában ez egy alapcucc csajok!!! Nem hiába ez a modell lányok életmentő itala! 😉
> Akaraterő
Ez az a sport, amit ha versenyzés szintjén űzöl, akkor lehetetlen kellő akaraterő nélkül végigcsinálni. Amikor körülötted mindenki finomat eszik a családi ebéden, vagy amikor egy társaságban mindenki vígan iszogatja a fröccsöt, na akkor nagyon nehéz azt mondani, hogy nem, én nem kérek köszönöm!
A színpadon is látszik, hogy ki mennyire akarja azt az aranyérmet. Nagyon oda kell tenni magad, hiszen mindenki nyerni megy, senki nem adja ingyen a dobogó legfelső fokát.
> Kitartás
Az egész felkészülés egy hatalmas hullámvasút. Vannak jobb és rosszabb napok. Vannak nagyon nagy mélypontok, amikor megkérdőjelezed saját magadban, hogy mégis minek vágtál egyáltalán bele ebbe az egészbe. Ilyenkor nem szabad feladni, és csak csinálni tovább, még akkor is, ha nehéz.
A kitartás egy kulcsfontosságú tulajdonság ebben a sportban – ami ha valakinél megvan, szintén hatalmas erényre tesz vele szert az élet minden területén!
> Türelem
Soha nem voltam egy idegeskedő típus, de valahogy ez az első felkészülés alatt teljesen megváltozott. Minden nap bombáztam a kérdéseimmel Sanyit, hogy kerekedett-e már a vállam, szélesedett-e a hátam… javul-e a forma, szárad-e a testem…? De a válasza mindig ugyanaz volt: “türelem Lucácska, türelem.”
Aztán kénytelen voltam belátni, hogy a formás test bizony nem egy nap alatt készül, hanem kemény és hosszú munka eredménye, aminek talán sosincs vége, mert mindig lehet még jobb és kerekebb, és szélesebb, és persze formásabb az az izom.
> Önbizalom
Régebben nem igazán szerettem szerepelni. Bizonytalan voltam saját magamban is, nem hittem el, hogy jobb lehetek a többieknél. Aztán rájöttem, hogy ha én nem hiszek magamban, akkor a bírók végképp nem fogják elhinni, hogy én vagyok a legjobb… úgyhogy apránként ugyan, de már magabiztosabbnak éreztem magam a színpadon, ami az eredményeken is meglátszott.
> Megbecsülni azt, aki támogat és melletted van
Ez a sport hatalmas elkötelezettséggel és rengeteg lemondással jár. Nagyon nehéz olyan embereket találni, akik tényleg szívből támogatnak és melletted állnak. Sok az irigye az embernek, ami szerintem érthető is, és vannak, akik hülyeségnek, egyenesen kínzásnak találják…
Rettenetesen szerencsésnek mondhatom magam, hogy én megtaláltam azt az embert, aki maximálisan mellettem áll és támogat. Ott van velem minden versenyen, végigcsinálja velem a diétát, hogy ne kelljen azt néznem, hogy amíg én a puffasztott rizst ropogtatom, ő hamburgerezik… felkel velem hajnalban, és eljön kardiozni, hogy ne unatkozzak egyedül…
…szóval ha valaki talál egy ilyen embert, legyen szó a barátjáról, a barátnőjéről, vagy a párjáról, nagyon becsülje meg, mert hatalmas kincs.
> Peak-tipp! Ha van ilyen ember az életedben… most tényleg nem érdemli meg, hogy megjutalmazd a legfinomabb sós-édes-krémes bonbonunkkal, a Salty Nuts-al? Há’ dehogynem!!!
Párkapcsolati tippek fitnesz versenyzőknek ITT!