-+=
Olvasási idő: 3 perc

peak_kovago_heni_fitnesz_modellKővágó Heni nemrég lett a Peak csapat tagja, de máris kirobbanó formával lépett színpadra az őszi versenyszezonban. Heni egyetemista, szép és imádja a sportot gyermekkora óta. Hozzád hasonlóan szintén alig van ideje, egész napját lefoglalja az életvitel, amit űz mégsem nyafog. Hogyan csinálja?

Fitnesz modell

Heni az idei versenyszezonban nagy sikert tudhat maga mögött, egymás után két hétvégén is bizonyított a színpadon. A Fitbalance versenyének arany minősítése után nem állt meg a Magyar Bajnokság ezüst érmének megszerzéséig. És ez még csak a kezdet, Heni most lendül csak bele igazán!
peak_kovago_heni_fitnesz_modell

A Fitnesz modell élet

A színpadig vezető rögös út

peak_heni_fitnesz_modell_edzes“Egészen óvodáskorom óta sportolok. Kipróbáltam a ritmikus gimnasztikát, akrobatikus rock’n’roll-t, szinkron úsztam, fitneszeztem. Tavaly egy kisebb magánéleti válság következtében határoztam el, hogy kondizni kezdek, elérem a céljaim, és nekem is olyan testem lesz, mint amilyenről mindig is álmodtam. Eleinte nem terveztem versenyzést, de később úgy gondoltam, miért is ne? Az út nem volt könnyű a színpadig, mind testileg, mind lelkileg megviselt, de minden nehézsége ellenére teljesen megérte. Célom a fitnesz kategóriában megmérettetni magam, ahol már táncos-akrobatikus gyakorlatot kell bemutatni. Szerintem mindenképp több energiát, kitartást, erőt igényel ezen a szinten helytállni, hiszen nem „csupán” a testemnek kell tökéletesnek lennie, de a gyakorlatomnak is, amiket a színpadon fogok bemutatni.”

Hajlékonyságból ötös!

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Henitől tehát nem áll messze az akrobatika, és nagyon szereti is csinálni, ezért nem véletlen, hogy össze akarja kötni szépségét és gyönyörű alakját a hajlékonyságával. Heti 5 alkalommal súlyzós edzéseket végez és akrobatikus órákat vesz, amelybe belepillanthatsz Te is az alábbi videón:

peak_heni_fitnesz_modell_sportoloHeninek a Peak világbajnok edzője, Palatinus Tünde mellett nagy segítségére van szerelme is, aki egyben a személyi edzője. Munkájából kifolyólag bizony ő is a sport megszállottja, így ketten együtt csakis eredményes párt alkothatnak. Heni emellett egyetemre jár, így a mindennapos tanulás mellett napi két alkalom izzasztó edzés és kemény diéta, ami az életvitelét jellemzi. Nem könnyű! Te végig tudnád csinálni?

peak_bcaa_glutamin_italHeninek a tanuláshoz és az edzésekhez is nagyon fontos, hogy koncentrálni tudjon. A felkészüléssel járó diétával ezt bizony nehéz kivitelezni, ezért ő is kihasználta a BCAA TST + Glutamin életmentő ital segítségét. Még a legszigorúbb diétában is korlátlanul ihatod, ráadásul segít elvenni az étvágyad, optimalizálja a vércukorszinted és mind fizikálisan, mind pedig mentálisan a TOP-on tudsz maradni.feherjedieta_tanulmany_kicsi

Ha Te is egyszerre szeretnél okos, szép és csinos lenni, akkor kérd el ingyenes tanulmányunkat, hogy segíthessünk Neked a célod elérésében. Hajrá, nincs kifogás, meg tudod csinálni Te is!

Kattints a képre, ha tovább olvasnál a témában!

peak_heni_fitnesz_model_verseny

Nagy Csilla – Peak Hungary

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

A peakshop.hu oldalain található információk, szolgáltatások, cikkek nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben fordulj szakorvoshoz betegség esetén! A táplálék kiegészítők nem gyógyszerek. Az étrend-kiegészítők és a különleges táplálkozási célú élelmiszerek csak élelmiszerek, nem gyógyítanak, előznek meg betegségeket vagy helyettesítenek gyógyszereket és semmiképpen sem alkalmasak a kiegyensúlyozott változatos étrend helyett alkalmazni őket.

 

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!