-+=
Olvasási idő: 4 perc

Ébredtél már reggel arra, hogy az egész hűtőt fel tudnád falni? Holott előző este megetted a csirkemellet kis salátával, és azóta alig telt el pár óra.

Voltál már úgy a diétádban, hogy megetted az előre kiporciózott adag fehérjédet, hozzá a natúr saláta-zöldség mixedet, esetleg egy kis szénhidrátot hozzá, és alig fél óra múlva úgy érzed, hogy újra enni tudnál?

Nem vagy ezzel egyedül!

Mindannyian érezzük naponta többször is ezt az érzést a gyomor környékéről, pedig a háttérben sok esetben nem is a gyomrod áll! Az agyadban lévő étvágy-jóllakottság központban alakul ki az étvágy és a jóllakottság érzete.

Ahhoz, hogy ez működjön, a test számtalan információval látja el, de sajnos vannak olyan helyzetek, amikor az éhség/jóllakottság érzése nem megfelelően működik, vagy éppenséggel figyelmen kívül hagyja a Te céljaidat, akár szálkásítasz, akár izomtömeget növelsz.

Azt jól tudod, hogy a bevitt táplálék mennyisége és minősége határozza meg döntően, mintegy 70%-ban a test összetételét, csak a maradék 30% tudható be a sporttevékenységnek.

Az éhség és étvágy érzete nem az ellenséged, hiszen segítenek, ha arról van szó, hogy az izomfelépítéshez szükséges tápanyagokat megfelelő mennyiségben felvegyed. A jóllakottság érzése pedig a diétád alatt lehet a segítőtársad, amikor csökkented a bevitt kalóriákat.

Diéta miatt gyötör az éhség?

Mi köze ehhez az agyadnak?

A táplálékfelvétel bonyolult perifériákon, és a test központi idegrendszerén keresztül szabályozódik, melyek az energia felvétel, és a raktározásról szóló információkat a központi idegrendszer irányító rendszerébe továbbítják. A beérkező információk ott kerülnek feldolgozásra, és a táplálékfelvételt így rövid-, illetve hosszú távon szabályozza az energiaszükségletnek megfelelően.

Ezeknek az információknak a feldolgozásában számos neurotranszmitter vesz részt, melyek vagy orexigén (táplálékfelvételt stimuláló), vagy anorexigén (a táplálékfelvételt gátló) hatásokat közvetítenek. A neurotranszmitterek, hormonok és peptidek (kis fehérjék) komplex összjátéka elsősorban az emésztőcsatorna, a zsírkészletek és a központi idegrendszer között megy végbe.

Miért leszel éhes?

Az éhség egy olyan érzés, ami arra késztet, hogy táplálékot vegyél fel, ez tiszta sor. Ennek az ingernek a biológiai funkciója abban rejlik, hogy a szervezetet megfelelő mennyiségű tápanyaggal és energiával lássa el. Az éhség azonban nem a gyomorban keletkezik.

Azok az emberek is, akiknek a gyomrát eltávolították, éreznek éhséget. A gyakori gyomorkorgásod azonban nem ebédre hívó jel, csupán a bélműködés perisztaltikus, a bélfalak gilisztához hasonló mozgása. Étvágy-jeleket ilyenkor azonban nem bocsájt ki.

Az éhséged egyik legfontosabb okozója a vér glukóz szintje. A cukor értékét a receptorok a májban és gyomorban a hipotalamuszon keresztül a középagyba jutnak, ahol az éhségközpont és a teltségközpont találhatóak. Hipoglikémiánál (alacsony vércukorszint) éhség-ingerek keletkeznek.

Vegyél 2-őt, a 3-ik INGYEN van a Peakshopban + vidd el a cukimentes ROLÓDAT IS!

Hagyd abba az evést időben!

Ha tudatosan étkezel, akkor a rendszeres étkezéssel biztosítod, hogy a szervezeted szükséges tápanyagtartalma ne essen le alacsony szintre. De ha nem figyelsz oda, akkor könnyen túleheted magad, főként a szénhidrátokkal.

A leggyakoribb étkezési hiba, ha addig eszel, amíg a jóllakottságot megérzed – vagy még akkor se.

Ez nagyon rossz szokás, mert az ingerek, illetve a szabályozó mechanizmusok késleltetett hatásúak, mire az agyba eljut a telítettség érzése, addigra már biztos, hogy a kelleténél több ételt ettél meg.

A túlzott szénhidrátbeviteled garantálja a zsírpárnák gyarapodását, de a fehérjemennyiségnél is figyelned kell! Igaz, hogy nem hizlal, de egy étkezés során csak 25-30 gramm fehérjét képes lebontani a szervezeted, ha ennél többet eszel, akkor az erősen megterheli az emésztőrendszeredet.

Fogyassz étkezések előtt HCA-t, hogy csökkentsd a szénhidrátok felszívódását!

Napjában többször és kevesebbet egyél.

Éhes vagy, vagy inkább jó étvágyú? A kettő nem ugyanaz!

Míg az éhség élettani eredetű, addig az étvágy a valóságban nem fiziológiai éhség, hanem inkább pszichés eredetű. Ha jó étvággyal eszel, akkor a teltségjelzések ellenére is tovább tudsz enni, vagyis figyelmen kívül hagyod a tested jelzéseit.

Ez persze nem azt jelenti, hogy egyél inkább nyammogva, unottan, az ételt turkálva, és akkor tuti nem eszel túl sokat. Inkább azt, hogy figyeld a tested jelzéseit, és még azelőtt fejezd be az étkezést, mielőtt degeszre ennéd magad. Persze a szigorú diétás étrend mennyiségeit tartsd be, 3 falat csirkemell után ne hangoztasd, hogy jelezett a telítettségközpontod!

Étkezések között ha nagyon éhes vagy keverj be vizedbe egy adag BCAA-TST-t!

Amikor a hűtőt is felfalnád – a farkasétvágy okai

Ha rád tör a farkasétvágy, és általában hirtelen, egyik pillanatról a másikra, nos az nagyon kínzó érzés – ezt talán Te is tapasztaltad. Olyan erős kényszer tör rád, hogy képtelen vagy ellenállni neki. Néha ilyenkor testi tüneteket is produkálsz, a kezed is remegni kezd, vagy izzadsz ok nélkül. Na és persze ilyenkor nem a párolt brokkoliért remegsz ugye? Édesség, csoki, süti, vagy egy bizonyos konkrét étel az, ami kattogsz.

Ilyenkor nem a céltudatos éned bukik el, nem az akaraterőd mond csődöt, hanem a vércukor szinted esik le, és fellép a hipoglikémiás állapot. A tested jelzi, hogy a vér glükózából való energiaszolgáltatás veszélyeztetett, és követeli a cukor bevitelét.

Ez az állapot nem csak a diétádnál léphet fel, hanem az után is, amikor nagyobb mennyiségű szénhidrátot viszel be, például egy Karácsonyi vendégségnél.

Ha egy-egy alkalommal nem tudod kikerülni a nem épp diétás házi kosztot vesd be a Chitosan-t ne hagyd, hogy felszívódjon a zsír!

A magas glikémiás indexű ételeke gyorsan felnyomják a vércukor szintedet, amikor ez kiürül, akkor hirtelen leesik, és máris ott a farkasétvágy.

Nőként a menstruációd előtt élheted át ugyanezeket a tüneteket.

Az édességgel a boldogsághormon, a szerotonin szintedet emeled, hogy a hangulatod kicsit javítsad, ezt hívhatod bánatevésnek is, de ettől még a feneked csak még tovább fog nőni. Ha PMS-ben szenvedsz szüntesd meg a kellemetlenségeket a Perioddal.

Ne koplalj a diétádban

A koplalásnál, amikor éhezteted magad a karcsúbb, zsírtalanabb alakodért, nos ilyenkor a tápanyagszükségleted lecsökken, amolyan Stand-by üzemmódba kapcsol.

Lelassul a vérkeringés, csökken a testhőmérséklet. Az anyagcsere-folyamataid kevésbé pazarlóan, gazdaságosabban működnek, és egyértelmű, hogy a zsírégetés és a salakanyagok kiválasztása is lelassul. Pedig pont ez az, amire a szálkásodásnál a fogyásnál szükséged van!

Csapd be az agyad!

Fogyassz naponta elegendő mennyiségű fehérjét, hogy a telítettség érzése kikapcsolja az agyad követelőzését.

Minden étkezésedbe csempéssz valami finom ízt amivel kielégíted ízlelőbimbóid igényét!

Csoki helyett keverj pudingosra egy adag fehérjeport és máris kész a desszert!

Ételeid tartalmazzanak magas rosttartalmú élelmiszereket, ezek alacsony kalóriatartalma mellett sok vizet kötnek meg a beleidben, amivel nem csak a belek mozgását segítik, hanem a nagyobb mennyiségtől jóllakottnak érzed magad.

Diéta

Forrás:

Palatinus Tünde
Mező Mónika

 

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!