A szokás nagy úr, tartja a közmondás, amit egy a British Journal of Health Psychology c. egészségpszichológiai tudományos folyóiratban megjelent kísérlet is alátámaszt. Ha kíváncsi vagy, hogyan és miként lehetsz hosszútávon kitartóbb, akkor olvass tovább!
Motiváció
Miről is szólt a kutatás?
A kutatásban különböző módszerekkel dolgozó csoportokat vizsgáltak arra vonatkozóan, hogy az emberek milyen eredményeket produkálnak a kitűzött edzéstervek megvalósításában. A kísérletre 248 embert választottak ki, akiket három csoportra osztottak:
- Az első (kontroll) csoport tagjait arra kérték, hogy folyamatosan írják az elvégzett gyakorlatokról a haladási naplójukat, és mielőtt kimentek a teremből el kellett olvasniuk néhány rövid bekezdést az edzés jótékony hatásairól.
- A második (motiváció) csoportot szintén erre kérték, azonban az olvasás után, szóban is megerősítették, hogy a rendszeres testmozgás milyen fontos.
- A harmadik (szándék) csoportnál ugyanaz volt a forgatókönyv, mint a második csoportnál, tehát mondhatjuk, hogy ilyen szempontból ugyanannyira lehettek motiváltak.
A teendőiket illetően konkrétan megmondták nekik, hogy minimum 20 percet kell mozogniuk naponta (mindössze heti egyszer), mindig ugyanabban az időpontban. Szerinted melyik csoport volt a legeredményesebb?
Az első (kontroll) csoportban résztvevők 38 százaléka tudta rávenni magát a heti egy mozgásra, míg a második (motiváció) csoport résztvevőinek 35 százaléka edzett hetente egyszer. A harmadik csoport magasan a legjobban teljesített, mivel közel 91 százalékban sikerült megvalósítaniuk a kitűzött célt. Hogy miért?
A motiváció mértéke nem azon múlik, hogy mennyire, milyen mértékben foglalkozol egy-egy dologgal, hanem azon, hogy képes vagy-e rövid, konkrét célokat kitűzni magad elé, és egyfajta rendszert kiépítve lépésről lépésre megvalósítani őket.
Hogyan tudod alkalmazni Te is a kutatás eredményét?
Ha a célodra nem valami nyomasztó, lehetetlen feladatként (pl. egyből heti három edzés) gondolsz, hanem apró, (például heti egy, kettő, eleinte 20 perc, 30, stb.) konkrét lépésekkel haladsz előre, akkor szinte észrevétlenül tudod beépíteni a napi rutinodba az új dolgokat. Ha valami szokássá válik, akkor pedig anélkül fogod elvégezni a teendőidet, hogy gondolkoznál rajta, belevágj-e.
30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!
Motiváció fogyáshoz
5 tipp a sikeredért!
Mindegy, hogy az élet mely területén van szükséged változtatásra, próbálj meg így hozzákezdeni!
1. Határozd meg, mit szeretnél véghezvinni!
Szeretnél egészségesebben táplálkozni vagy rendszeresen mozogni? Ne csak általánosságba beszélj, hanem gondold ki azt, hogy PONTOSAN mi a célod, határozz meg konkrétumokat! Például, kiiktatom az étrendemből a csokit, leadok 3 kilót, szeretnék minimum heti kétszer 30 percet mozogni.
2. Mérföldkövek igenis kellenek!
Ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyél, szükséged van arra, hogy különböző mérföldköveket tűzz ki magad elé. Nem baj, ha ez csak 1-2 hetet jelent, mindig legyen előtted valami konkrét, reálisan elérhető dolog, ami éppen az adott időszakban visz Téged előre.
3. Tervezz előre!
A ’majd holnap’ kifejezés a Te szótáradban innentől nem létezik. Találd ki, pontosan (akár órára is), hogy mikor és hogyan fogsz nekikezdeni az edzésnek, írd be a naptáradba. Tekints rá úgy, mint egy fontos találkozóra, s innentől nincs kifogás. Csak elkezdeni nehéz!
4. Cselekedj azonnal!
Ha megvan a terved, időpontod a kezdésre, az nem azt jelenti, hogy nem „dolgozhatsz’ előre. Gondold ki, hogyan tudnál még ma belekezdeni! Olvass róla, vásárolj be hozzá, használd ki a kezdeti lelkesedésedet!
5. Tarts ki!
A motiváció rövid életű, és nem egy következetes cselekvés, ezért érdemes több rövidebb és egy hosszútávú célt is kitűznöd magad elé, hogy az út közben egy picit se engedj le.
A siker kulcsa: a tervezés!
Összességében tehát, ha nem tervezed meg, hogy mit és hogyan fogsz csinálni, akkor csak az akaraterődön múlik, hogy elvégezed-e azt a dolgot, amit szeretnél. Ezzel szemben, ha előre kigondolod, hogy mikor és hol fogod például az edzést elkezdeni, akkor tulajdonképpen már döntöttél, hogy igenis el fogsz menni abban az időpontban, és több az esélye, hogy valóban eljutsz oda.
Tervezz, cselekedj, érd el a célodat!