-+=
Olvasási idő: 4 perc

Van a jól-evő és a rossz-evő gyerek. Mindkettő csoportból sok, de csak maréknyi az egészségesen táplálkozó gyermek. A jól-evő legtöbb esetben azt jelenti, hogy sokat eszik, a rossz-evő meg keveset. A minőség felett hajlamosak vagyunk elsiklani, ha otthon az étkezőasztal csatatérré változik nap mint nap.

Az egészségre nevelés a konyhában kezdődik, és nehezen korrigálhatók a kialakult rossz szokások felnőttkorban.

Mit nevezünk szokásnak? Az American Journal of Psychology következőképp definiálja: “korábbi végrehajtás vagy mentális tapasztalat révén kialakult rögzített gondolkodás, akarat vagy érzés”.

Míg a felnőttek szokásrendszerét a rögzített gondolkodás határozza meg, addig a gyermekek tapasztalat hiányában érzésekre és akartunkra támaszkodva rögzítik a szülők által közvetített rossz vagy jó szokásokat. A válogatásnak tudományos magyarázata van: miután a gyermek mindent a szájába vesz, hogy megismerkedjen vele, 2 éves kor után óvatossá válik az új dolgokkal szemben, ezzel védve meg magát az esetleges mérgezésektől.

Az énközpontú életszakaszban bizonyos habitusú gyerekek még válogatósabbnak tűnnek társaiknál, és könnyen már megszokásból sem kóstolnak meg új ízeket és állagokat.

A szülő ilyenkor sok esetben zsarolja gyermekét – “ha nem eszel három falatot, nem kapsz fagyit” – vagy jutalmazza a gyermeket minden egyes elfogyasztott kanál után egy cukorkával. Ezek a rossz szokások könnyen rögzülnek és maradnak azután is, hogy már rég nem abban a korban van, iskoláskorú lett, és csak üres kalóriákkal tömi magát.

> Peak-tipp! Vannak nálunk olyan finom, egészséges nasik, amik cukor és más felesleges adalékanyagtól mentesek! Jutalmazd ezekkel a gyerkőcöt! 🙂

Kik vannak a videóban? A szereplők NEM statiszták, vagy színészek, hanem személyesen MI VAGYUNK, mi a Peakesek, akik lefejlesztettük gyerekeknek és tiniknek ezeket a jó kis dolgokat. Akarsz velünk személyesen találkozni? 🙂 Nézd meg a videót is!

 

30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!

 

Mit tehetünk azért, hogy kevesebb harc legyen, és rávegyük gyermekünket új ízekre? Az alábbi irányelveket Joanna Faber és Julie King amerikai sikerírók foglalták össze:

1. Tegyünk elé üres tányért. Kortól függetlenül engedjük, hogy ő szedje ki adagját. Sose tegyük szóvá, hogy kevés vagy sok.

2. Az ételek nagy részét külön tálról kínáljuk, érezze úgy van választási lehetősége.

3. Ha nem kér a felnőttek kajájából, mert valóban számára az fűszeres, ízlésének nem megfelelő, akkor kínáljunk mindig egyszerű alternatívákat, tojást, nyers zöldséget.

4. Ismerjük fel és hangosan mondjuk ki érzéseinket étel fogyasztása közben. Fontos, hogy ne kérdezgessük, hogy ízlik vagy sem, helyette kijelentő mondatokat használjunk: ”látom ez ízlik/nem ízlik”. A negatív tapasztalást is fogadjuk el, ne erősködjünk, hogy finom, ha ő nem annak nevezi.

És mit NE tegyünk, ha fényevő a gyermek? 

1. Ne főzzünk megrendelésre: ne kérdezgessünk folyton, hogy mit szeretne enni, de törekedjünk rá, hogy ízlésének megfeleljen.

2. Ne bélyegezzük meg a gyereket szavakkal: ne hívjuk őket válogatósnak vagy fényevőnek (szigorúan csak a háta mögött ?)

3. Ne követeljük, zsaroljuk annak érdekében, hogy többet egyen. Ne jutalmazzuk és ne büntessük meg az étel elfogyasztásakor vagy otthagyásakor.

Egy vizsgálat kutatta hogyan hat a jutalmazás az egészséges ételek iránti érdeklődésére, befogadására. Óvodáskorúaknak kefírt kínáltak. Az egyik csoport tagjait jutalmazták a kóstolásért, míg a másikat, nem. A jutalmazott gyerekek nem kértek újra kefírt, ha nem kaptak érte semmit cserébe, a jutalom nélküli csoport tagjai örömmel kértek újra a kefírből.

4. Ne emeljük fel a hangunkat, bármennyire is nehéz 🙂

Nagyon jól tud működni, ha az étkezés tervezésébe bevonjuk, ha segít bevásárolni és segít a konyhában. Sokszor hallottuk mi is gyerekként, hogy az étel nem játék, de a játékosan felöltöztetett tányérok igenis működhetnek, nyugodtan kreáljon ő mosolygós fejet az általa választott ételekből.

Az egyik legfontosabb, hogy gyerekek nem különböznek tőlünk, ha nassolnivalót látnak, nem állnak ellent, így inkább ezek ne legyenek szem előtt. Ugyanez érvényes az üdítőkre, tejre, gyümölcslevekre.
A gyerekek étkezesi szokásai, egészséges ételek iránti érdeklődése a szülőkön múlik. Ebben próbál a Peak Youngsters gyerekeknek készített, egészséges finomságokkal teli új vonala segíteni! 🙂

Senki nem születik úgy, hogy tudja, hogyan kell táplálni helyesen egy gyermeket, sok fejtörést, kísérletezést követel, de mindig van lehetőség változtatni.

Remélem, ezek a tippek segítenek elindulni azon a nehéz úton, mely végén egy egészségtudatos ember születik. 🙂

Ezen kívül az én három évesem nagy Peak Reds rajongó, és mivel gyümölcsöt nem hajlandó enni, én ennek nagyon örülök 🙂.

Tippek, hogyan érd el, hogy mozogni is szeressen!

nem eszik a gyerek

tippek ha nem eszik a gyerek

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.

Referenciák:

Alfie Kohn: Punishd by Rewards: The trouble with gold stars , Incentive Plants, A’s, Praise, and other bribes. Boston, Hougton Mifflin Company, 1993
Joanna Feber, Julie King: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje -Ételcsaták