-+=
Olvasási idő: 5 perc

Végre beköszöntött július! Fülledt, forró nyár, szabadságérzés, önfeledt programok… jöhet a nyaralás, a fesztiválszezon, a strandolások, lustálkodás és napon heverészés, egyszóval hedonizmus minden mennyiségben! 

Nincs is ezzel baj, hiszen emberből vagyunk, szeretjük élvezni az életet, és ha az év minden időszakában odafigyelsz az edzésre, a táplálkozásra, megteszel mindent a csinos és egészséges formáért, miért ne ünnepelnéd mindezt egy évben egyszer azzal, hogy egy kicsit félrekacsintasz, és hátat fordítasz a diétádnak?

Különben is, láttál már valakit úgy egy fesztiválon, hogy egész nap figyelt az ötszöri étkezésre, vitte magával a kis dobozkáit, számolgatta a makrókat, ásványvizet kortyolgatva, majd mivel pihenés alatt fejlődnek az izmok, este 10 kor szépen hazabattyogott aludni, hogy hajnalban megkezdje az edzést…?

Elég elképzelhetetlen, igaz?

Az ember ilyenkor vagy teljesen megvonja magától a szórakozást, vagy kiszakad egy kicsit a fitneszes hétköznapokból, és kirúg a hámból. Gyorskaja, alkoholos italok, hajnalig tartó bulizás, de a folyamatos táncolással legalább le van tudva egy kis aerob edzés… Néha igenis belefér!

Bár megbeszéltük, milyen tippekkel maradhatsz formában a nyaralás során, ha a terved mégsem úgy sikerült, ahogy előre kigondoltad, és a kisördög a válladon fölényes győzelmet aratott a kisangyallal szemben, akkor bizony utólag kell odatenned magad, hogy visszatérj a fitt, és egészséges szabályokhoz kötött életmódodhoz! 

Az első és legfontosabb, amit tehetsz, hogy egy ideig tényleg maximálisan belehúzol a diéta és az edzés terén, mindenből próbáld meg kihozni a legtöbbet, legjobbat (a lelkednek is jót tesz majd némi vasszigor a sok finom, „bűnös” lakmározás után 🙂 ), majd fokozatosan térj vissza arra az intenzitásra, amit a nyaralás, vagy a szimpla csalónapok (hetek?) előtt szépen betartottál. Így könnyen újra lendületben leszel! 

A lényeg, hogy ne legyen bűntudatod, ne keseregj vagy bánj semmit, egy kis lazítás kell, de ha észrevétlenül kicsit túltoltad az „önjutalmazást”, akkor itt az ideje bekeményíteni!

Bár nem vagyok a „villám–módszer” híve és szeretem az alapos, folyamatos, „jó munkához idő kell” megoldásokat, néha mégis előfordul, hogy szeretnénk minél gyorsabban visszatérni a rendes kerékvágásba, és a bűnözések után vezeklés helyett gőzerővel rástartolni a csúcsformára.

Lássunk egy-két tippet, mit tehetünk, ha vissza kell zökkennünk a megszokott hétköznapokba! 

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

1. Kevesebb szénhidrátot – vagyis diéta ezerrel! 

Néhány napig próbáld a szokásos adag felét bevinni, majd szép fokozatosan emelve a mennyiséget, térj vissza arra, amivel egyébként is egészségesen tartod a diétád! Ne hagyd el egyik tápanyagot sem, de hogy valami változás történjen, kell az is, hogy kicsit kevesebb mennyiséggel gazdálkodj, amíg újra jól érzed magad a bőrödben és lemennek a hirtelen felszökött kilók!

Egyél sok zöldséget, törekedj a magas rostbevitelre, így nem leszel éhes és nem érzed azt, hogy két nap után a hűtőnek rontanál felfalni mindent!

2. Edzés mesterfokon – pörgés, táplálék kiegészítők, zsírégetés 

Hozd ki a maximumot az edzéseidből! Amikor csak teheted, látogasd a termet és ragadd meg a súlyokat! Ha belefér az idődbe, iktass be az edzések után egy kis intervall kardio programot (akár futópadon sprintek és sétáló szakaszok váltakozása, stb.), vagy 40-50 perc monoton aerob edzést (séta emelkedőn, taposás, elliptikus tréner, stb.)!

Az intervall edzések egyébként is jó hatással vannak a zsírégetésre: egész napra felpörgetik az anyagcseréd, így még edzés után, a munkahelyeden is intenzívebben égeted a kalóriákat akkor is, amikor teljesen elmerülsz a papírmunkában. Ha még nem próbáltad az éhgyomros aerob edzést, iktass be egy-két ilyen alkalmat is – persze csak akkor, ha nem érzed túl megterhelőnek és nem érzed rosszul magad tőle!

A BCAA és glutamin koktél persze ilyenkor is kötelező! Finom is, így nem sóvárogsz annyira a reggeli után, ráadásul megvédi az izmaidat, mégis hatékonyabbá teszi a zsírégetést!

Ebben az időszakban (ha jól tolerálod!) beruházhatsz egy termogén zsírégetőre is! A Thermodyn segítségével tuti felpörögsz az edzéshez és sokkal hatékonyabban, intenzívebben tudod végigküzdeni az edzéseidet! Néha még a legelszántabbaknak is szükségük van egy kis extra löketre és „külső segítségre”… 🙂

JUHÚÚÚ! Ráadásul a Peak dupla rekeszes shaker-ében most egyszerre viheted az edzés előtti és utáni innivalódat is! De mivel TOTÁL átfolyásmentes, így a rekeszben a folyadék mellett beteheted az imádott kardió cuccaid is! Nézd csak!

Figyelj rá, hogy napközben is próbálj aktívabb lenni, mint szoktál! Jöhetnek a sablonosnak tűnő, de extra kalóriaégetés szempontjából mégis hasznos trükkök: lift helyett lépcsőzés, pár megálló tömegközlekedés helyett séta a kellemes napsütésben, a munkahelyeden szünetekben egy kis átmozgatás, hétvégente a csajos kávézások helyett közös jóga vagy szabadtéri sportolás…

vagy ha van kutyusod, itt az ideje, hogy neki is örömet szerezz a meghosszabbított közös sétákkal – egyszerű dolgok ezek, de hidd el, minden apró lépés számít!

3. Finomat, ízeset, mégis alacsony kalóriával – hogy ne kattanj be a diétás kajáktól… 

Ha ebben a néhány napban is úgy érzed, kicsit az agyadra megy a “vezeklés”, kísérletezz a konyhában alacsony kalóriatartalmú finomságokkal: az útifű maghéj remek segítséget nyújthat, hiszen magas a rosttartalma, kalóriát azonban alig tartalmaz: készítsd belőle palacsintát, vagy bármilyen bögrés sütit – bizonyítsuk be újra, hogy ehetünk jókat akkor is, amikor épp a fogyás a cél!

4. Sok folyadék! 

Remélem, ezt nem is kell kihangsúlyoznom: inni kell, sokat! Ha nem iszol, a szervezeted visszatartja a vizet, és nem hogy könnyebben visszarázódnál a csúcsformádba, még nehezebbnek fogod magad érezni a nyaralás után, vizesebb leszel… kerüld most pár napig azokat az italokat is, amik mesterséges édesítőszert tartalmaznak és igyál sok vizet, vagy épp a Peak HCA-s zöld teát, ami az egyetlen zsírégetős-cukormentes tea por!!!

5. Pici vízhajtás

Pár nap alatt nem leszel sokkal „zsírosabb”, mint korábban voltál, viszont ha a diétádhoz képest kicsit felforgatod az energiabeviteled és nem veted meg a rossz minőségű cukrokat, szénhidrátokat, bizony sokkal vizesebb lehetsz, és ettől nem fogod magad jól érezni a bőrödben.

Igyál sok csalánteát, zöld teát, de a szaunázás is segít a vízhajtásban! Ha pedig tényleg nagyon elszánt vagy és mindent szeretnél bevetni, akkor szuperül támogatni fog a Peak HydroBye vízhajtó készítménye is 🙂

6. „Só-time” 

Csökkentsd a sóbeviteled ebben a pár napban! Ez is segíteni fog, hogy a felesleges víz távozzon a szervezetedből: próbáld a husid más fűszerekkel feldobni (a chili remek választás lehet, és szintén támogatja az anyagcsere pörgetését), és a köreteknél is figyelj arra, hogy bármiféle nehéz fűszerezés vagy szószok, öntetek használata ne jöhessen szóba!

Nem is olyan vészes, igaz? Ha követed ezt a néhány tippet, meglátod, pár nap alatt már nyoma sem lesz a csalásoknak, ízletes, ámde „bűnözős” falatoknak – a legfontosabb, hogy érezd jól magad a bőrödben, tegyél meg mindent azért, hogy a legjobb formád hozd és maradj egészséges, boldog minden egyes pillanatban, legyen szó nyaralásról, fesztiválról, strandolós lángosozásról vagy a szürke hétköznapokról!

Élvezd az életet, de maradj fitt, sportos, belevaló Peak Girl! 🙂 

Több nyaralós fitt-tipp ITT!

diéta

nyaralás utáni diéta

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!