Te is egyre gyakrabban hallod az utóbbi napokban, ahogyan mások aggódnak vagy éppen viccelődnek azzal kapcsolatosan, mi lesz a jelenleg kialakult helyzet után: „Segítség, el fogunk hízni, ha otthon maradunk!” ?!
Valóban nem tudunk fogyni, sőt elhízunk otthon?
Nincsenek edzőtermek, lekorlátozódott a mozgásterünk, nem tudunk olyan könnyen leszaladni a bioboltba, ha elfogyott a zabpehelyliszt vagy az eritrit, és egy kicsit most több türelemre van szükség, ha bármiből rendelünk egy kis utánpótlást.
Nem kell most egyik pillanatról a másikra lemondanod mindenről, amit szeretsz és megszoktál! És ami még fontosabb: nem kell és nem is szabad lemondani az egészséges életmódról!
Ha az elkövetkezendő hetekben nem is vásárolsz meg mindent (vagy nem olyan nagy mennyiségben), amit eddig, attól még a legfontosabb egészséges alapanyagok segítenek abban, hogy a diétádnál megmaradjon az egyensúly és továbbra is tartani tudd a formát, vagy folytasd a fogyás felé vezető utad!
Ne kövesd a csordaszellemet, és foszd ki a boltokat feleslegesen lisztekkel, cukorral, konzervvel, chips-el…hiszen eddig se ettél ilyet, most miért is tennéd? AZ EGÉSZSÉGES ÉTELEK IS UGYANOLYAN TARTÓSAK!
Hogy mire van szükséged az otthoni fogyáshoz, súly és izommmegtartáshoz?
Szénhidrátok tekintetében például zabpehelyre (főzéshez-sütéshez zabpehelylisztre vagy kókuszlisztre, mandulalisztre stb.), basmati rizsre, édesburgonyára, ha nagyon szerelmese vagy a tésztaételeknek, néha teljes kiőrlésű/durum tésztát is készíthetsz, de a kuszkusz, bulgur is eláll sokáig, elfér, ha van otthon a polcon.
A zsírok esetén a kókuszolaj szintén sokáig eláll és segít a főzésben, az MCT olaj szintén szuper alternatíva, akár salátákra – és még az anyagcseréd is pörgeti!!!
A Peak magvajak pedig… hát igen, ha nem jársz rá minden órában (nehéz, tudom, személyes tapasztalat…), akkor szintén sokáig megmaradnak, és nem utolsó sorban megfelelő zsírokkal látják el a szervezeted úgy, hogy isteni finomak, alakbarátak! Zsírokra szükség van, olajos magvakból is betárazhatsz, ha nem annyira preferálod őket vaj formájában (bár nem tudom elképzelni, hogy nem lehet őket szeretni…)
Természetesen az immunerősítés most külön fontos szerepet kap, vitaminokra, ásványi anyagokra fokozottan szükségünk van, de ezekből is biztosan betáraztál már!
A fehérje ebből a szempontból is elengedhetetlen: bár tény és való, hogy a csirkehús, pulykahús most korlátozottabban elérhető, de ha van otthon túró, tojás, tofu, és kiegészítésképp egy kilós fehérjeporból is betáraztál (akár a Peak Slim Secret a kedvenced zsírégetőkkel, akár a vegán életmódod támogatod a Peak Vegán, Plant Food proteinnel), nem kell attól tartanod, hogy veszélyben az egészséges életmódod, amit eddig folytattál!
30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!
Az is szuper ötlet, amit pár Peak olvasó írt: Peak Dessert kazeinnel váltják ki a reggelit és a vacsit! Az új kazein duplán telít, mert lassú felszívódású fehérje, plusz rostokkal is el van látva! Jaaa, és nagyon finom! (A madártej és a tejszínkrémes keksz a favorit!!!)
Ne stresszelj rá arra, hogy elveszíted a keményen megszerzett izmaidat, szép formádat! Tápláld őket megfelelő minőségű fehérjével, még akkor is, ha most az edzés utáni „jutalom shake” el is marad a teremben a pultnál…
A halak, tenger gyümölcsei fagyasztott formában is beszerezhetőek, így akár ezekkel is feltankolhatsz! A húsokat is le tudod fagyasztani, légy előrelátó, gondold végig mi az, amit szívesen fogyasztasz és a „korábbi” életmódodhoz szuperül passzol és be is tudod szerezni!
Fogyassz rengeteg zöldséget, főleg zöld zöldségeket, de a gyümölcsöket sem kell száműznöd az étrendedből – a zöldségek közül is rengeteget tudsz fagyasztott formában tárolni!
A kialakult helyzet bár tény és való, hogy némi spórolásra, önmegtartóztatásra sarkall bennünket, de ez nem jelenti azt, hogy fenekestül felfordul eddigi életmódunk… Pont ebben az időszakban kell erősítenünk az immunrendszerünket, elsősorban megfelelő táplálkozással – ha „rászokunk” arra, ami gyors, egyszerű, egészségtelen, nagyobb kárt okozunk, és olyan betegségek üthetik fel a fejüket, amik korábban szerencsére elkerültek bennünket.
Persze lehet, hogy jobban oda kell figyelned majd a nassolásra (vagyis ne nassolj és ne a TV előtt egyél, végre van időd élvezni az evést és megadni a módját egy finom ebédnek!), a mennyiségekre, a „felesleges kalóriákra” (pl. üdítők, szószok stb.), mert valóban csitul a pörgés, kevesebbet jössz-mész, és azt ne felejtsd el, hogy a fogyáshoz kevesebb kalóriát kell bevinned a megfelelő tápanyagokból, mint amit felhasználsz!
Lehet, hogy most több időd van megnézni a kedvenc sorozatodat, de pattogatott kukorica, csipsz, gumicukor vagy egyéb egészségtelen nassok helyett próbáld inkább a cukormentes Peak gesztenyekrémmel, Wheytellával, vagy a legújabb kókuszkrémmel kényeztetni magad!
Na de mi a helyzet az edzéssel? Nézzünk pár hatékony tippet!
Igen, az edzőtermek bezártak. Ha pedig éppen egy nagy fogyás-program kellős közepén vagy, tudod jól, hogy a bevitt kalóriákat tudod egy kis mozgással, edzéssel „kompenzálni”, könnyebb talán úgy elérni a kalória deficitet, hogy többet mozgunk, több energiát használunk fel, mintha önmegtartóztatnánk és kevesebbet ennénk…
Valószínűleg a következő időszakban a hátedzéseidet nem mellhez húzással fogod kezdeni, számos gyakorlat kiesik a repertoárból gépek és edzőtermi felszerelés hiányában… nem szorítod össze a fogad a lábtoló alatt, és nem adsz pacsit magadnak, hogy ezen a héten megint jópár kilóval többet tudtál kinyomni fekve.
Aki nagyon szeret edzőterembe járni, annak ezek a dolgok tényleg hiányoznak, és az első pillanatban hajlamosak vagyunk megriadni, ha nélkülöznünk kell a termet!
Hiányozni fognak az edzőtársaid a csoportos órákról és nem hajt majd a csapatszellem… a kardio gépek sem lesznek társaid, ha egy kis aerob edzésre vágysz és a személyi edződ sem lesz ott melletted, hogy jól meghajtson és barátságosan fegyelmezzen, rád szóljon, ha lazsálni akarsz…
Igen, számos dolog megváltozik, ami a fitnesz életmódhoz hozzátartozik, ami nélkül el se tudjuk képzelni a sportos mindennapokat – pedig el lehet!
Nem lesz ugyanolyan, de hatásos lesz! Fenn tudod tartani az eddig elért eredményeidet, szinten tudod tartani magad, és nem szentírás, hogy most következnek a pluszkilók, a lelassult életmód miatt ránk ragad a felesleg és a bezártság hatására úrrá lesz rajtunk az elkényelmesedés… tegyünk ellene!
— Végezz saját testsúlyos gyakorlatokat! Gyűjtögess edzésterveket, nézegess videokat, gyakorlatokat és szánj arra időt, hogy összeírsz magadnak néhányat ezekből!
–Végezz edzéseket DVD-re, videora, így azt érzed majd, valaki ott van veled, és ugyanúgy „szenved”, mint Te!
— Ha jártál edzőhöz, tartsd vele a kapcsolatot továbbra is! Ha még bizonytalan vagy, online tudtok közösen edzeni, de ha már tapasztalt vagy és régebb óta edzel, a legnagyobb örömmel ír majd Neked személyre szabott edzéstervet, hiszen már ismeri az erősségeidet, gyengeségeidet, a határaidat és a rendelkezésedre álló felszereléseket!
— Nagyon sok edző tart online órákat, itt a lehetőség, hogy kipróbáld! Nem jutottál el eddig az óráira? Mindig is elmentél volna jógázni? Tetszik a kick-box aerobik? Akkor itt a lehetőség, találd meg a jót ebben a szituban is!
— Nagyon vigyázz magadra, ha kimozdulsz, de a futás, séta, kerékpározás lehetőségét is ki tudod használni, nem kell, hogy a kardio gépektől függj!
— Szerezz be néhány eszközt! Nem kell hatalmas összeget kiadnod, de pár ezer forintot megéri arra áldozni, hogy otthon is fitt legyél és formában maradj! Kézisúlyzó, gumiszalag, esetleg egy rúd vagy tárcsák – a súlyzós edzés beköltözhet az otthonodba is, amit ha egy kis futással vagy sétával és saját testsúlyos gyakorlatokkal (akár ugrálások, burpee, jumping jack stb., vagy erősítő elemek, mint fekvőtámasz, plank, tolódzkodás, oldalhíd tartás stb.) megspékelsz azt hiszem nincs okod aggodalomra!
Most sajnos vagy nem sajnos, az időhiány nem kifogás! Éppen ebben az időszakban kell kihasználni a lehetőséget egy kis extra edzésre, amit tökéletesen meg tudsz oldani otthon is, nem kell csak az edzőteremre hagyatkoznod! Az adott helyzetből kell mindig a lehető legjobbat kihozni és hidd el, számos lehetőséged van!
Szóval vissza az eredeti kérdéshez… ez a „csökkentett” életmód, az, hogy sokkal korlátozottabb a mozgásterünk, nem vonzza magával egyértelműen azt, hogy el fogunk hízni és ellustulunk!
Minden csak és kizárólag rajtad múlik! Aki szinte minden nap imád terembe menni, biztosan több okból is nagyon nehéz időszakot él meg és nehéz elfogadni a közösség, a gépek, a megszokott „rituálék” hiányát… de jó eszközökkel, és az eddigi lelkesedéssel mindenből ki lehet hozni a maxot!
Próbálj az új helyzetben is kiépíteni egy rendszert, ne hagyd, hogy a napok csak úgy összemosódjanak, legyenek terveid, és minden egyes nap gondold végig, mi az, ami boldogabbá tenne másnap!
És mutasd meg magadnak, hogy igenis ebben a kőkemény és embert próbáló helyzetben is egészséges leszel és a legjobbat hozod ki Magadból! Tarts ezeket a tippeket, és nemhogy nem fogsz hízni – de még otthon fogyni, formálódni is fogsz! Kitartás!
Tanulj meg otthon spárgázni ITT!
otthoni fogyás
otthoni fogyás tippek
Referenciák:
https://www.nj.com/entertainment/2020/03/heres-how-to-stay-fit-not-fat-while-cooped-up-at-home-during-nj-coronavirus-curfew.html