-+=
Olvasási idő: 2 perc

Még mindig bizonytalan vagy, hogy mit ehetsz, mikor és mennyit, hogy az álomalakodat elérd? Hogy lehet ez? Manapság, amikor a technikai vívmányoknak köszönhetően mindent megtudhatsz egyetlen kattintással?

Amikor ezt a sportot kezdtem, a 90-es évek elején, akkor egy teljesen elszigetelt világban éltünk, a mobiltelefonok időszakát még csak nem is reméltük, az internet pedig még hallomás szinten sem volt. Igen, ez most afféle „Bezzeg az én időmben…” kezdetű gondolatsor, pedig én is nagyon utáltam gyerekként és tiniként, amikor a litániázó felnőttek ezzel jöttek.

Sikeres alakformálás

A sportág és a táplálkozási ismereteket az öltözőkből csipegettük fel, a étrend-kiegészítőkről inkább csak a fiúktól hallottunk ezt-azt. Utólag belátom, hogy volt abban minden, túlnyomó részt olyan, aminek köze nem volt a szakmaisághoz, vagy a tudományos alapokhoz. Persze időnként megjelentek a külföldi újságok hazai változatai, amiket mint a bibliát forgattuk, ámulva néztük a fotókat, és a különböző edzésterveket magoltuk, amitől a profik hatalmasok lettek. Az akkori újságokban sok szó a női edzésről nem esett szó, vagy ha igen, akkor főként testépítő vonalon, mivel a fitness még nem létezett. Az étkezés terén a csirkemell-rizs kombón kívül a zöldségekről esett szó, de a mai tudásanyaghoz képest ez nagyon gyenge volt.

Tudas_a_sikeres_alakformalasert

Belegondoltál, hogy mennyivel könnyebb a helyzeted?

Ennek ellenére, még mindig azzal takarózol, hogy nem tudod, mit ehetsz? Nem tudod, mit kellene edzened, és mindezt hogyan és melyik étrend-kiegészítő segíti? Lásd be, hogy ez lustaság! Igen, tisztában vagyok azzal, hogy a neten mindent, de mindent meg lehet találni, egy adott dologról, hogy miért jó, majd pont ugyanannyi oldalon olvashatod pont az ellenkezőjét!

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Összezavarodsz a sok információtól? Ülj le, és gondold végig higgadtan!

Sikeres alakformálás segítséggel

Olyan helyről szerzed be az infókat, ahol látod a szakmai hozzáértést?

Ezt honnan láthatod? Például onnan, hogy több éve működik az a szakmai oldal, a magyarázatok érthetőek, de nem „öltözői szleng” szagúak, hanem tudományos alapokon nyugszik.

A szakmai cikkeket, tanácsokat számodra hiteles embertől kapod?

Ezt talán nem kell magyaráznom, a világhálón jó pár önjelölt, akár szakmainak tűnő emberek osztogatnak tanácsot úgy, hogy minimális szakmai sikert tudnak felmutatni. Ránézésre pedig sem fittnek, sem sportosnak nem látszik, sőt kétséges, hogy egy keményebb edzést túlélne-e.

Van közvetlen kapcsolatod a szakmai segítségben?

Ha a szakmai tanácsok ellenére továbbra is bizonytalan vagy, hogy mi lenne számodra a legideálisabb, akkor legyen egy elérési út, ahol a kérdéseidre élő emberek előzékenyen és készségesen válaszolnak!

Ha ezek után még mindig az a kifogásod, hogy nem tudod mit csinálj, hogy egészségesen táplálkozz, fitt és energikus, egészséges életet élj, akkor jobb ha belátod, hogy ez valójában Téged nem is érdekel igazán!

Neked miben tudunk segíteni?

Girl measuring her waist

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!