-+=
Olvasási idő: 3 perc

A sport rengeteget ad az ember számára, legyen még gyermek, felnőtt, vagy már idős ember. Minden korosztály megtalálhatja a maga motivációját, a sikerélmények pedig még inkább előrelendítik életünket. Akár verseny szinten sportol az ember, akár hobbi szinten, az egész életét pozitív irányba tudja vinni a sport által, hiszen a sport megtanít arra, hogy:

  • Soha ne adjuk fel, mindig lehetünk jobbak,
  • Sokkal több van bennünk, mint ahogy azt gondoltuk,
  • Érdemes mindig többet-jobbat akarni, ugyanakkor a már elért eredményeinkért is meg kell jutalmazni magunkat,
  • Egyénileg és csapatban is ugyanúgy el lehet érni a céljainkat!

Pákozdi Gabi, a két gyermekes fitt-anyuka, aki számára a sport jelen volt ugyan az életében, de csak később vált igazán fontossá – a súlyzós edzést például csak 39 évesen érkezett az életébe. Ő azonban tudta, hogy ez nem véletlen, ez nem késő, hanem most van itt az ideje. 42 évesen pedig már fitnesz modellként állt a színpadon!

pakozdi-gabi-motivacio

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Te is meg tudod csinálni! Miért is szeretjük a sportot? Gabi a következőket látja benne, amivel Te is egyet fogsz érteni:

  • Szeretem a saját tükörképemet.
  • Szeretem, hogy 36-os ruhák közül válogathatok a boltban.
  • Szeretem, hogy több életenergiám van, mint huszonéves koromban.
  • Szeretem, hogy simán tudok futni a busz után és a munkahelyemen 4 emeletet fellépcsőzni meg sem kottyan.
  • Szeretem, hogy még mindig simán fel tudom emelgetni a gyerkőcöket, pedig a kisebbik is több mint 30 kilós.
  • Szeretem, hogy látom magamon az izmot – még annak ellenére is, hogy nehezen izmosodó ektomorf alkat vagyok.
  • Szeretem, hogy megnéznek az utcán – nem csak a pasik, a nők is.
  • Szeretem, hogy mindenki dicséri, milyen szép a bőröm – amit én szintén az edzésnek és a vitaminoknak tudok be.
  • Szeretem, ha sokan el sem hiszik, hány éves vagyok, fiatalabbnak gondolnak.
  • Szeretem, hogy a környezetemben már több anyukával is megszerettettem az edzést.
  • Szeretem, hogy a barátom büszke rám, és az én elszántságom is motiválja, hogy ő is jobban odafigyeljen a testére.
  • Szeretem, hogy a gyerekeim látják, miként is kell ezt csinálni. Már tudják, mire jó a fehérjepor, hogy nem koplalással kell „fogyózni”, hogy nem jó vacsira bezabálni, hogy az edzés az szuper dolog.
  • Szeretem, hogy a gyerekeim példaképe vagyok – a nagyobbik lányom mindenkinek azzal büszkélkedik, hogy: Anyukám modellkedik (még ha ez kis túlzás is azért).
  • Szeretem, hogy a gyerekeim sem kötelező rosszként gondolnak a testedzésre: a nagyobbik táncolni és úszni jár, a kisebbik úszni és mazsorettezni.
  • Szeretem, hogy képes vagyok a saját határaimat feszegetni – hogy régóta nem foglalkozom azzal, hány éves is vagyok, és hiszem, hogy sok jó dolog vár még rám.

Ennyire sok jó érv, kell ennél több? Bizony van még!

„Az ember a testével össze van láncolva, kénytelen vele együtt élni. Akkor nem jobb ezt úgy, hogy szereted a tested ahelyett, hogy takargatnád és dugdosnád a kíváncsi szemek és önmagad előtt? Nem beszélve az ízületi problémákról, cukorbetegségről, magas vérnyomásról, amik mind az elhízás velejárói.

Ráadásul a gyereknek is kell a jó példa, és a legjobb példát a szülők adják. Nem azzal, amit mondanak – azzal, amit csinálnak. És már ezért megéri odafigyelni. – Pákozdi Gabi

Valóban, imádjuk a sportot, rengeteget ad nekünk! Hidd el, csak elkezdeni nehéz, ha már benne van az ember, állandó örömforrást biztosít a számára. Nem is beszélve arról, hogy a sport által újabb és újabb, céljaikért küzdő embert ismerhetsz meg, akikkel akár együtt motiválódhattok! Ez nagyon-nagyon jó dolog, hiszen ha több ilyen ember vesz Téged körül hamarabb célt érsz Te is és tudsz segíteni másoknak is. Ez egy állandó körforgás, amiben mindenki jól jár!

zsoldos-szabo-timi-mb

Sport

Sport előnyei

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.