A jelenlegi vírusos helyzet miatt ugye már tudjuk, hogy napjában többször, alaposan kell kezet mosnunk. Emiatti állandó kézfertőtlenítésnek kitett kezek már nálad is szárazak, sőt, viszketnek, ekcémássá is válhatnak.
Összeszedtünk Neked néhány természetes ápoló olajat, amikből akár otthon Te is össze tudod állítani a saját kézápoló krémed!
Olyan vajak és olajok kellenek, amelyek gyorsan felszívódódnak, nemcsak védi, hanem ápolja is a kezeket – és nagyon igénybevett kirepedezett kézszárazsággal is megbirkóznak. A shea, kókusz, kakaó vajak mind benne vannak és nagyon erősen hidratálnak.
SHEA VAJ: a sheavaj az egész világon a természetes kozmetikumok nélkülözhetetlen összetevőjének számít, úgy a hazájában, Afrikában, ahol évszázadok óta használják, mint a legelőkelőbb nyugati szépségszalonokban. Tápláló, védő, hidratáló és gyógyító hatása miatt generációkon keresztül használták a bőr és a haj állagának megőrzésére, javítására és védelmére a nap, szél és egyéb külső tényezők káros hatása ellen.
Az összetételében résztvevő zsírsavak és jelentős arányban jelenlevő nem szappanosítható anyagok visszaigazolják ennek a vajnak a vitathatatlan minőségű tulajdonságait: sérülések gyógyítása, felhámképződés serkentése, a bőrszövetek táplálása, nap káros sugarai elleni védelem, irritációk nyugtatása.
EXTRA SZŰZ KÓKUSZ VAJ: a hidegen préselt, finomítatlan és nem szagtalanított kókuszolaj érintetlenül megtartja a benne rejlő hatóanyagokat és a kókuszdió jellegzetes aromáját, ezt jelenti az extra szűz kifejezés. A kókuszolajat leggyakrabban a száraz, durva bőr számára foglaljuk bele a termékeinkbe. A szűz kókuszolajban található laurinsav (telített zsírsav) vírus, baktérium- és gombaölő hatású (belsőleg és külsőleg is), hidratál, gátolja a szabad gyökök-képződését, így lelassítja a bőr öregedését, tartalmaz E- és K-vitamint is.
KAKAÓ VAJ: a kakaóvaj előállítási módja a babok darálása és préselése, a kakaóbabból nyert vaj az egyik legstabilabb, legtöményebb természetes növényi zsiradék, kiváló tápláló és bőrlágyító hatást kölcsönöz.
ÉDES MANDULA OLAJ: a mandulaolajat az egyiptomi felső társadalmi réteg már az ókorban használta a masszázsra készített termékekben és napjainkban is része a kozmetikai alkalmazásoknak.
Napjainkban a mandulaolaj az egyik legnépszerűbb növényi olaj, természetes bőrpuhító, minden típusú bőrre ajánlott, legnagyobb részét két olyan zsírsav összetevő (linolsav és olajsav) alkotja, melynek fontos szerepe van a bőr védelmében és a bőr szárazságának megszüntetésében.
SÁRGABARACKMAG OLAJ: a sárgabarackból nyert olaj könnyed, a mandulához hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Nem hagy nyomot, jól felszívódik a bőrbe és nem marad fényes tőle a bőr. A- és E-vitamin tartalmának köszönhetően erőteljes antioxidáns, sejtmegújító hatását is élvezheted. A benne található fitoszterinek, gyulladáscsökkentő, regeneráló, revitalizáló hatásúak.
SZŐLŐMAG OLAJ: a szőlőmagból kinyert olaj magas linolsavtartalommal rendelkezik és fenolos vegyületekben gazdag, könnyű, száraz olaj, minden típusú bőr ápolására alkalmas. Nagyra értékelik a bőrre kifejtett regeneráló, szerkezet-javító hatását; segít fenntartani a bőr hidratáltságát és megelőzni a korai öregedését, harcol a szabadgyökök ellen – így nemcsak kézre de arcra, szemkörnyékre is használják.
E VITAMIN: az E vitamin lényeges a bőr egészsége számára. Az E vitamin jelen van a sejtfalak lipofil részeiben. Erőteljes antioxidáns hatása van, védelmez a szabadgyökök romboló hatása ellen, gyulladásgátló és regeneráló hatású.
Szeretnéd ezeknek a természetes olajoknak és vajaknak hatását a bőrödön élvezni? ITT megtalálod őt!
A Peak kozmetikai kistáska 3 létfontosságú dolgot rejt Neked, amelyet igazán megérdemelsz most, hogy zárva vannak a szépségszalonok! Igen, attól mert a négy fal között vagy, a tested (és a lelked) is megérdemli a törődést! (…és egyszer úgyis “kiszabadulunk” :))
- Egy csillámos, kókuszos-gyümölcsös krémtusfürdőt, csillámokkal, 100 % naturális alapanyagokból
- Egy csillámos testvajat, ami a legfontosabb bőrápoló olajokban gazdag, 100% naturális alapanyagokból
- És egy 70%-os csoki tartalmú, csoki illatú, csillámos és chilis, így duzzasztó hatású ajakbalzsamot
- + mindez egy praktikus, jól záródó, vízálló Peak nesszeszerben vár Rád!
A Peak célja nemcsak a táplálkozás, de akár a bőrápolás terén is az, hogy magas minőségű, káros anyagoktól mentes terméket adjon oda Neked. Hiszünk abban, hogy az egészségtudatosság része nem merül ki az étkezésben, sportolásban – hanem a bőrápolásban is jelen van. Ezért mindegyik kozmetikai termék:
- szilikonmentes
- pálmaolaj mentes
- parabénmentes
- színezékmentes
- kőolajmentes
- SLS mentes
- ÁLLAT KISÉRLETEKTŐL MENTES!!
- ECOCERT minősítésű
“Magadra kennél valamit, amit nem ennél meg?” Hallgasd meg a szakértő véleményét!
Végül, de nem utoljára! A Peak Girl Collagéne kollagén italpora, aminosavakkal és plusz vitaminokkal, antioxidánsokkal intenzíven táplálja a sejtjeidet! Minden fontos tápanyag megtalálható benne, amiért nem csak a bőröd, de az egész tested hálás lesz!
Ha igazán ütős szépség szettet szeretnél télre, akkor a Peak kozmetikai csomagot kombináld a MEGÚJULT Peak hialuronsavas kollagén italporral! Maradj fiatalos és ragyogj otthon is!
Ragyogj belülről is – segítség ITT!