-+=
Olvasási idő: 3 perc

Mégis, kinek ne hiányoznának a klasszikus vasárnapi ebédek, amikor gyerekkorunkban puffadásuk faltuk magunkba a finoman szólva is „hizlaló” köreteket!? Szerencsére van megoldás a hiányérzetre. Amellett, hogy ezek a köretek szinte szénhidrátmentesek és bevezetésükkel erősen csökkenthető a hagyományos ételek kalóriatartalma is, alapanyagaik miatt jóval tovább laktatnak, tele vannak rosttokkal és vitaminokkal is! A minőség mellett a mennyiség is fontos, mutatok Nektek néhány alternatívát, amit még a szigorú diéta esetén is „számolatlanul” lehet enni, mindenféle bűntudat nélkül.

1. Karfiolrizs: Aprítógéppel, szakaszos üzemben daráld a nyers karfiolt rizsszem nagyságú darabokra. Pirítsd meg kevés olajon serpenyőben – vagy olaj nélkül a sütőben 200 °C-n szilikonos papíron vékonyan elterítve. Mindkét esetben érdemes néha átkeverni. Ízlés szerint lehet fűszerezni! Végül épp annyi vízzel felöntve, hogy ellepje, párold fedő nélkül puhára. Figyelem: Érdemes folyamatosan kevergetni, de semmi vész, mert az így feldarabolt karfiol méretéből adódóan 5-10 perc alatt teljesen megfő! Alkalmas bármihez, amihez rizst is használnál. Szépen magán tartja a mártásokat. Sajnos, sütőben utólag megsütött rakott ételek esetén viszont már inkább karfiolos állaga lesz a rizsszerű élmény helyett!

2. Cukkini/ Töktészta: Spirálvágóval aprítsd fel a zöldséget hosszú csíkokra. Ha nincs spirálvágód, egyszerű késsel is fel lehet szelni. Először vékony lapokat kell vágni, majd abból hosszú, keskeny csíkokat. Arra érdemes figyelni, hogy sokkal kevesebb főzést igényel, mint egy klasszikus tészta. Ha külön készítjük szinte csak elég leforrázni vagy blansírozni némi sós vízben, a szószokba pedig utolsó összetevőként érdemes őket beleforgatni.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

3. Brokkoli vagy zellerpüré: Krumplipüré helyett. Az előre megfőzött zöldséget krumplinyomóval törjük apró darabokra. Személyes véleményem szerint a klasszikus tejfölös-tejes kikeverés helyett, mivel ezek a zöldségek némileg vizesebbek érdemes egy kis reszelt (növényi) sajt hozzáadásával sűríteni a pürét, ahelyett, hogy hígítanánk. A kalandvágyóak próbálkozhatnak tört lenmag hozzáadásával is, kell egy kis idő, hogy megdagadjon, de nagyszerűen sűrít.

Fontos tudnod, hogy a lenmag jellegzetes ízt fog adni a pürének. További személyes tapasztalat: óvatosan sózd, mivel a zeller nagyon intenzíven adja vissza a só ízét!

4. Sült zöldségeket akarunk! – Kinek kell a sültkrumpli, ha van helyette sült zellerkocka (aminek, mint tudjuk igen magas az E vitamin tartalma és nagyon előnyös mind a férfi, mind a női hormonrendszernek). Nem csak zellert lehet sütni, a már jobban ismert helyettesítők (mint az édesburgonya, vagy a csicsóka) mellett a cékla, a répafélék, vagy a ropogósra sütött kellevél ugyanolyan finomak sütőben sütve és szinte minden ételhez jól passzolnak. Nem kell, hogy olajban tocsogjanak, fújd be őket E-Z Coat olajprayvel, és máris jobb lesz az íz, na meg persze a tápérték is!

Fogyaszd egészséggel ezeket a köreteket!

 

Köret

Szénhidrátmentes köret

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!